Meglehetősen zsúfolt időszakban, pont a karácsonyi ünnepek előtt kaptuk kölcsön a Vodafone-tól a Curve 3G-t, vagyis a BlackBerry 9300-at. A telefont egy hétig nyúztuk, próbálgattuk, ismerkedtünk vele, babusgattuk, de a tapasztalataink megírására egyszerűen már nem maradt idő a bejglik és a pezsgőzés időszakában. Most mindent pótolni fogunk!

A Curve 3G szép reményekkel indult útjára alig pár nappal a Torch premierje után: végre egy olyan típus a családban, ami a kor elvárásainak megfelelően 3G-s kapcsolat felépítésére is hajlandó. Egyébként is, többen úgy vélik, hogy a 8520-as modell csúnya melléfogás volt a RIM részéről, amit illik valami jósággal korrigálni. Ez a törekvése a kanadai cégnek csak részben jött be, a Curve 3G bizonyos szempontból még mindig rosszabb, mint a korábbi, 8900-as típus.

Először is, a telefon szerencsére szebb és elegánsabb, mint a 8520, mert ugyan meggyőződésünk, hogy bizonyos felhasználói rétegek számára a szokásos BlackBerry stílusjegyek nem jelentenek semmit, mégiscsak jól néz ki a telefon oldalán körbefutó króm csík, ami ugye az elődről teljesen hiányzott. Jól meg van csinálva a gumírozott hátlap is, mitagadás, bár ez még mindig nem bőr, dehát ez középső árszegmensbe pozicionált telefonnál ez bocsánatos bűn.

A klaviatúra nem változott, megoszlanak a vélemények arról, hogy a Curve, vagy a Boldok billentyűzetén jobb gépelni - szerintünk a 9000-es Boldot egyszerűen nem veri semmi, a 9700-as típus és a Curve 3G gépelési komfortja pedig közel azonos, még akkor is, ha a gombok formája kissé eltér egymástól. Sajnos a kijelzőt itt is leheletvékony plexilap fedi,ami összességében nem kelt túl bizalomgerjesztő látványt, miközben a menügombokat nyomogatjuk.

Ó, az a nyamvadt kijelző! A 2,46 hüvelykes képátló még csak-csak oké, de a felbontás maradt 320x240 pixel, ami azt jelenti, hogy a legtöbb weboldal és grafikus elem nagyon hülyén fog mutatni rajta, főleg ha a telefon képét egy felsőkategóriás készülékhez hasonlítjuk. Amikor visszatértünk a Bold 9700 napi használatára, a legmegdöbbentőbb, azonnal szembeötlő különbség a két kijelző közti differencia volt - nem mondjuk, hogy használhatatlan a Curve TFT-je, de ideje lenne már itt is tovább lépnie a RIM-nek.

Ami a szoftverkörnyezetet illeti, eleinte meg voltunk győződve arról, hogy OS6-tal érkezik hozzánk a készülék - ez a várakozásunk végül sajnos nem igazolódott be, az OS6 frissítésre még várni kell, így a Curve 3G-t jobb híján O5-tel használtuk, mellyel tulajdonképpen ugyanazokat a funkciókat és ugyanott értük el, mint a Bolddal. A menük és a grafikus elemek semmilyen módon nem különbzönek, ami a BlackBerryk egyik nagy előnye - ha valaki az egyik telefon menürendszerét kitapasztalja, bármelyik típussal eboldogul a későbbiekben.

A telefon multimédiás képességeit tekintve sem történt semmilyen számottevő változás, azaz a médialejátszó ugyanaz, másfelől a kamera sem változott, ugyanaz a 2 megapixeles képrögzítő került a BlackBerry 9300-ba, mint a 8520-ba.

A legnagyobb előrelépést kétségtelenül a rádiós modul cseréje jelenti a Curve 3G-nél: egyrészt a mobil nevéből eredően már 3G-s hálózatokhoz is tud csatlakozni, másrészt a WLAN-modul is frissült, és immár 802.11n-kompatibilis routerekhez és access pointokhoz is tud csatlakozni. Sajna a 3G-s modul ellenére a böngészés nem lett számottevően gyorsabb a Curve 3G-vel, ez elsősorban a kissé már avittas webböngészőnek köszönhető, ami az OS6-tal frissülhet a gyorsabb, WebKit-alapú csodára.

Az egy hét használat során lázasan kerestük, hogy milyen erényeit tudnánk kiemelni a Curve 3G-nek a korábbi Curve-megoldásokkal szemben, végső soron azonban abban maradtunk, hogy a telefon összességében nem hozott semmi korszakalkotó újdonságot a közkedvelt termékcsaládba. A BlackBerry 9300 egy picit jobb mind tudását, mind pedig minőségét illetően a 8520-nál, a 8900-es modellhez képest azonban bizonyos területeken (kijelző felbontása, kamera) még visszalépés is történt.

A telefon ettől függetlenül sokkal olcsóbb, mint a 9700-as típus, vagyis az járhat jól vele aki kevesebb pénzt szán egy BlackBerryre, de ragaszkodik a fizikai billentyűzethez és a push e-mailhez.

süti beállítások módosítása