Azt ugyebár eddig is tudtuk, hogy idén egy csomó új BlackBerry láthat napvilágot (ha jól számoljuk, szám szerint legalább öt), illetve az új típusokkal együtt érkezik a BlackBerry OS 6.1-es verziója, ami remélhetőleg néhány korábbi modellre is applikálható lesz. Most viszont az N4BB jóvoltából részletesebb betekintést kaphatunk abba, hogy pontosan mit is tervez a RIM szoftverszinten az idén:

A fenti ábrán a legérdekesebb részlet minden kétséget kizáróan a "BB7 SN Core integration", vagyis vélhetően a BlackBerry OS7 érkezése, vagy annak legalábbis az előkészületei. Ez valamikor október-november tájékán várható, és bár ezzel kapcsolatos részletek nem szerepelnek a roadmapben, alighanem ez lesz az első QNX-alapú BlackBerry OS, mely egy új korszakot nyithat meg a RIM történetében.

Tovább elemezgetve a táblázatot, láthatjuk, hogy - ahogy azt előzőleg megsúgták már - hamarosan érkezik a BIS 4.0 (Európában április 1. a tervezett rajt időpontja), májusban pedig megérkezik a Facebook kliens 2.0-s, és a Twitter app 1.1-es verziója, akárcsak az új Social Feeds alkalmazás. Ezek mind a BlackBerry OS 6.1 szerves részét képezik majd, vagyis alighanem addig az időpontig legalább egy olyan telefon piacra kerül, amire már az új OS kerül. Ebben az időszakban jön a BlackBerry Protect is, melynek már megkezdődött a nyílt bétatesztelése a tengerentúlon.

Júniusban-júliusban nem látni semmi újdonságot, ez után viszont - valamikor augusztustól kezdődően - ismét frissítést kaphat a BIS, bár ezúttal a verzióugrás lényegesen kisebb, és egyelőre a változások listáját sem kötötték az orrunkra. A szemfüleseknek feltűnhet ezzel együtt, hogy hiányzik a listából egy kulcsfontosságú alkalmazás, mégpedig a BlackBerry Messenger, ami valamikor szintén a tavasszal kéne verziót lépjen.

Via N4BB.

süti beállítások módosítása