Miután a múlt héten megjelent az első OS6.1 leak, néhány ügyes srácnak máris sikerült kibontania a rendszerből az ikonkészletet, ami egyébként a témafejlesztők számára hozzá is férhető. Az OS6.1 láthatóan még dizájnosabb, még színesebb ikonokat kap, így nem csak az OS5-ös, hanem az OS6-os felülethez képest is jelentős előrelépés lesz majd.

Az OS6.1 ráadásul a RIM ígérete szerint nem csak szebb, hanem gyorsabb kezelőfelületet is hoz majd, bár az máig nem teljesen világos, hogy visszamenőlegesen milyen kompatibilitást nyújt majd. Egyes kósza hírek szerint az új Curve modellekre fejlesztett OS6.1 Lite fut majd a Torchon, illetve a 9780-as Boldon is, amiben lehet logika, hiszen az Apollo éppen annyi rendszermemóriával - igaz kicsit gyorsabb processzorral - lesz ellátva, mint amennyi a két említett típusban van.

Sajnos elég valószínű azonban, hogy aki teljes OS6.1 élményre vágyik, annak a hardvert is cserélnie kell, hiszen a gyorsabb felülethez a gyors processzor és a hardveres videogyorsító is kell majd. Mindenesetre az ikonok már rendelkezésre állnak, akinek csak ez kell, a hamarosan érkező, külsős fejlesztők által készített új témák révén csinosíthatja a telefonja felületét.

Címkék: design ikon os6 os6.1
süti beállítások módosítása