Tavaly decemberben nagy lelkesedéssel számoltunk be arról, hogy immár a BlackBerrykhez fejlesztett Facebook-klienssel is elérhető itthon (a hangsúly ezúttal persze az ITTHON-on van) a közösségi szolgáltatás helymeghatározás-alapú rendszere, a Places. Aztán kiderült, hogy nem is érhető el mindenkinél, a szórásra azonban nem tudtunk rájönni, így sokáig nem is foglalkoztunk a Places-szel, pláne miután a legújabb Facebook-kliens beállítási menüjében is ki volt szürkítve, vagyis inaktív volt a szolgáltatás bekapcsolására szolgáló jelölőnégyzet.

Teltek-múltak a hónapok, majd pár hete egyszer csak megszaporodtak a Places-bejegyzések a Facebookon, így múlt héten mi is utánanéztünk, vajon be tudunk-e csekkolni valahová a Torch-csal. Próbálkozásunkat totális siker övezte, így kissé félve bár, de azt tanácsoljuk minden Facebook-őrültnek, hogy annak ellenére próbálja ki a szolgáltatást, hogy elvileg nem lehet bekapcsolni (az első bejelentkezés után viszont már de).


Itt kell bekapcsolni, de csak az első bejelentkezés után!

Aki viszont minden utcasarkon szeretne becsekkolni, az inkább használja továbbra is a méltán népszerű Foursquare-t, mert rohadtul idegesítő, hogy a Facebook-feedből nem lehet kiirtani a Places-postokat...

Címkék: facebook places
süti beállítások módosítása