Azt csiripelik a verebek, hogy a RIM-nél már javában készül az első QNX-es, pontosabban BBX-es BlackBerry, amiről korábban már napvilágot láttak különböző találgatások, most azonban elsők közt tudunk nektek beszámolni további érdekességekről, információkról az újdonság kapcsán!

Az eddig Colt néven emlegetett típusról annyi információt sikerült megszerezni némi nemzetközi konspiráció révén, hogy a telefon európai variánsát Londonnak hívják majd, és egy teljes érintőkijelzős, alumíniumházas unibody készülékről beszélünk, vagyis nem lesznek rajta gombok és nem lehet eltávolítani az akkumulátorát a telefonnak. Tehát lényegében egy mini PlayBookot csinálna a RIM a BBX-es körben elsőként, ami mellesleg szupervékony is lesz (azt hallottuk, hogy a vastagsága bőven 1 cm alatt lesz). Megjelenés valamikor május környékén.

Aki inkább a hagyományos QWERY-forma híve, annak sem kell bánkódnia, a RIM nyomógombos modellel is jön majd a BBX-es vonalba, bár erről, vagy ezekről a típusokról egyelőre semmit nem tudni. 

Szóval készüljetek, London, BBX, május! Képek is lesznek hamarosan.

Múlt héten volt egy éve, hogy a RIM leleplezte első QWERTY-s kagylómobilját, a BlackBerry 9670-at, vagyis a Style-t - ez az egyik olyan okostelefonja a kanadaiaknak, melyből soha nem készült GSM-normás változat, vagyis hiába hozatott volna be valaki egy ilyen készüléket Észak-Amerikából, vagy hiába vette meg kint a telefont, a magyar (illetve más európai) mobilszolgáltatók SIM-jét nem tudta volna belerakni.

Pedig a Style amellett, hogy teljesen egyedi formával ötvözte a megszokott BlackBerry-jellegzetességeket, akkortájt egész modern mobilnak is számított, hiszen nagyjából ugyanazt tudta, mint egy Torch vagy egy Bold 9780, és a kategóriájának megfelelően két kijelzővel is rendelkezett, a főkijelző 2,7, a borításon lévő panel pedig 2 hüvelykes lett, 360x400 és 240x320 pixeles felbontással (egyik sem érintőkijelző). A Style-on már a megjelenéstől kezdve OS6 futott, éppúgy, mint a Torchon.

Hogy a RIM kagylójából miért nem készült soha GSM-normás változat, az örökre a kanadai termékmenedzserek sötét titka marad - talán a rádiós egység nem fért volna el a kagylóban, talán a SIM-nek nem maradt volna hely, vagy az is lehet, hogy mégsem rejtett igazgyöngyöt a kagylók héja, vagyis a CDMA-s változatot sem vette senki, így idő előtt lefújták a projektet. A népszerűségről talán sokat elmond, hogy ma a világon mindössze hét mobilszolgáltatónál forgalmazzák a készüléket, de valószínűleg már azoknál sem sokáig.

Kár érte, vagy nem vesztettünk vele semmit?

Emlékszem, amikor a PlayBook megjelent, az egyik legfőbb kritika (a PIM-támogatás hiánya mellett) az volt, hogy a gép kijelzője kicsi, és mivel a nagyobb=jobb, ezért a hülye is láthatja, hogy konkurencia ebben is megelőzi a RIM-et. Erre most mi van? Jön egy új, 7 hüvelykes Galaxy Tab, az Amazon Kindle Fire szintén 7 hüvelykes kijelzőt kap, sőt, olyan pletykákat is rebesgetnek, hogy esetleg iPadből is lesz kisebb kijelzőjű változat. Hát itt mindenki megőrült???

Ezt tetézi az Index mai cikke, ami a Samsung iPad 2-koppintását, a Galaxy Tab 10.1-et mutatja be, és kerek-perec kijelenti, hogy a 10,1 hüvelykes tablet túl van méretezve, és nem mellékesen a nap legnagyobb részében gyakorlatilag használhatatlan. Nyilván az iPad (2)-re a 9,7 hüvelykes panelből adódóan ugyanez vonatkozik, bár ezt az aprócska mellékzöngét a cikk - talán a lap Jobs iránt érzett tiszteletéből - nem említi egy szóval sem.

Szóval lám-lám, már a mainstream média is ki meri jelenteni, több hónap gyakorlati tapasztalatból kiindulva, hogy a 10+ hüvelykes tabletek egyszerűen nagyok és kényelmetlenek állandó, napi használatra (persze kivételek mindig vannak és lesznek), és ezt a jelek szerint több gyártó is észrevette. Mindez a PlayBookra nézve egyértelműen pozitív kicsengésű változást hozhat.

Nem beszélve arról, hogy a nagy kijelző mellett egyre több user gondolja úgy, hogy a 3G/4G modem is tök felesleges egy ilyen eszközbe, mivel a tableteket az esetek 90 százalékában otthon, vagy munkahelyen használják a vásárlók, út közben meg ott vannak az ingyenes hotspotok, vagy a hordozható hotspotokká előlépő okostelefonok.

Kösz Balázs!

Na, ma úgy látszik, Vodafone-napot tartunk, csak ezúttal nem a magyar leányvállalat, hanem a BlackBerry-értékesítésben élen járó angolok kerülnek a BerryBlog nagyítójának fókuszába. A Vodafone UK-nál ugyanis rövidesen forgalomba kerül a BlackBerry 9900, vagyis az új Bold fehér színű változata (a fekete már jó ideje kapható náluk). A készüléket az alábbi videóban először láthatja a nagyérdemű, hiszen fotókon már korábban is pózolt a fehér modell.

A video alapján két dolgot érdemes leszögezni: ez egyelőre egy dummy készülék, vagyis kvázi egy kirakatbaba, de ugyanígy fog kinézni a működőképes telefon is. Másrészt a fehér modell hátlapjáról eltűnt a karbonszálas mintázat, amitől sokan sikítófrászt kaptak, amikor meglátták.

Reméljük, most már legalább a fekete változat tényleg pár napon belül itt lesz köztünk.

Címkék: fehér bold 9900

A BlackBerryk Magyarországon közel sem olyan népszerűek, mint Nyugat-Európában, vagy főleg a tengerentúlon, amiért elsősorban a hazai mobilszolgáltatók rövidlátó és szüklátókörű hozzáállása okolható. Mindhárom hazai operátor tart ugyan BlackBerryket, de ha nem muszáj, nem foglalkozik velük házon belül senki egy-két márkaszerető fanatikust leszámítva. Nyugodtan ki lehet jelenteni, a BlackBerryket gyakorlatilag nem jegyzik itthon.

A Vodafone Magyarország valami különös okból kifolyólag már szinte kifejezetten gáncsolja a márkát, hiszen amellett, hogy a cégnél a legdrágább a szolgáltatás, itt is adják cserébe a legkevesebbet a pénzért. A szolgáltató 2900 forintért 50 megabájtnyi BIS adatforgalmat nyújt, amit ráadásul nem is lehet más internetcsomaggal kiegészíteni, valamint a szinkronizálási opciók sem olyan kiterjedtek, mint a többi szolgáltatónál. Így például vodásként a legjobb tudomásunk szerint máig nem lehet Gmail kontaktokat és naptárat szinkronizálni BIS-en keresztül.

A telefonok árát és választékát tekintve a Vodafone többnyire a középmezőnyben tanyázik, vagyis a Telenornál olcsóbb a cég, a T-Mobile-nál viszont rendszerint drágább - a Telenor viszont legalább a szolgáltatást olcsóbban adja. Az új készülékek szinte soha nem a vodához érkeznek meg előbb, igaz a fehér Torch és Bold árusításakor sikerült megelőzni a T-Mobile-t, de nagyjából ez minden, amit fel tudnak mutatni a pirosak.

A BlackBerryk hosszú ideig még a Vodafone weboldalán sem szerepeltek az okostelefon-ajánlatok közt, mára ez már szerencsére változott, még a kiemelt ajánlatoknál is szerepel a márka. A szoftverfrissítések gyakorlatilag nem léteznek, a webre kitett update-ek ősrégiek, így például sem a 9300-hoz, sem a 9700-hoz nincs OS6-os csomag, Bold 9780-hoz és Torch 9800-hoz nincs a gyárilag telepítettnél újabb, jobb rendszerszoftver.

Jó lenne belelátni, hogy mi lehet ennek a mostoha bánásmódnak az oka, annál is inkább, mivel tudomásunk szerint gyakorlatilag az egész felsővezetés BlackBerryt használ a Vodafone-nál, minden bizonnyal angol nyomásra, nem önszántából. Talán a Storm csúfos kudarca, talán a marketingtámogatás híján a béka segge alatt tanyázó eladások, talán a macerás ökoszisztéma (vagy ezek mindegyike) miatt, mindenesetre a Vodafone-nál jól láthatóan nem szeretik sem a BlackBerryket, sem pedig ebből kifolyólag alighanem azokat az ügyfeleket sem, akik havonta jelentős összeget hagynának ott a szolgáltatásért - ha kapnának megfelelő szolgáltatást.

Igazán kár, pedig az angol anyacég nagyon jó viszonyt ápol a RIM-mel, a kanadaiak egyik leggyümölcsözőbb (jajj, de lírai :)) partnere a Vodafone brit bázisa. Reméljük a viszonyok hamarosan itthon is javulnak, és Magyarországon is közelebb kerül egymáshoz a szolgáltató és a mobilgyártó...

Pláne mivel mintha mostanában az Apple-lel úgyis kissé meggyűlne a bajuk.

Update: Kaptunk egy vodás belső körökből származó infót a blogposztra reagálva, amely szerint a RIM-nek egyedi licencszerződése van a magyarországi Vodafone-nal, ezért az 50 megabájtos korlát, meg a viszonylag magas ár a BIS esetében. Ezt a szerződést azonban jelenleg éppen újratárgyalják, így várhatóan még az év vége előtt változni fog a helyzet! Éljen!

Nagyon úgy tűnik, hogy a PlayBook, a RIM első tablete amellett, hogy az eredeti koncepció szerint elsősorban az üzleti szféra számára készült, betöltheti az ultimate gamer tablet pozíciót is a táblagépek népes mezőnyében (nomen est omen, ugyebár). A gyártó most egy videóban mutatja be a tablet képességeit, és bizony jól látszik, ha játékról van szó, nem ismer tréfát a PlayBook.

Már csak az a kérdés, mikor érkezik a sok játék mellé egy natív e-mail kliens...

süti beállítások módosítása