Mintha csak tegnap lett volna, hogy elkezdődött a szeptember, az iskolakezdés időszaka és az az időszak, amikor a munka végre újra ritmusba állt. Ez a hónap ismét jelentőségteljes időszaknak számított a BerryBlog számára, hiszen ekkor hirdettük meg az első fotópályázatunkat, amire elég szép számmal érkeztek be nevezések. 

Szintén ebben a hónapban jelent meg a blogon a BlackBerry 9900 tesztünk, ami alapján már akkor többen kijelentettétek, hogy nektek szükségetek van egy ilyen telefonra. Megértjük, az új Bold tényleg etalon a QWERTY-s készülékeknél.

Szeptemberben hosszas tesztelés után elérhetővé vált az App World mobiltelefonos kliens 3.0-s verziója, ami teljesen újratervezett kezelőfelületet kapott, az előző verziókhoz képest, jelentősen modernizálva az alkalmazás-piactér mobilos fizimiskáját.

Ebben a hónapban jelentek meg az első képek a Porsche Design által tervezett új dizájn-BlackBerryről, mely a 9900-as Bold hardverét felhasználva egészen merész külsővel sokkolta a milliomos felhasználókat. A telefon szerencsére még nem kapható itthon.

Az év kilencedik hónapjában kezdett egyre kínosabbá válni, hogy a PlayBook finoman szólva szerény eladásokat produkál, így az első, dolgozói promóciók után megjelentek az általános leárazások, először csak Kanadában, és többnyire minden különösebb hírverés nélkül. Az akciók később átgyűrűztek Európába is, ma már Londonban nagyjából 62-63 ezer forintnak megfelelő angol fontért is ki lehet fogni egy 16 GB-os PlayBookot.

A hónap BB-celebje Scarlett Johansson kisasszony lett, akiről szeptemberben mindenféle ruhátlan fotók terjengtek a neten - a képeket magáról csinálta a művésznő, mivel mással, mint egy BlackBerryvel.

süti beállítások módosítása