Itt a december (pontosabban már vége is van), ezzel véget is ér a tizenegy nappal ezelőtt kezdődött sorozatunk, mely a BlackBerry márka körül idén történt eseményeket foglalja össze. A december a BerryBlognak is jelentőségteljes időszaknak számított, hiszen ebben a hónapban lett a blog egyéves, és elindult az ország első, kifejezetten BlackBerrykre szakosodott webáruháza, a BerryBolt is.

Volt egy játékunk is, mely a BBM-et igyekezett népszerűsíteni, voltak értékes nyeremények, többek közt egy BlackBerry 9900, mely végül két hét küzdelem után jó kezekbe került, erről a szintén decemberi találkozónkon meggyőződhettünk. Ezúton köszönjük mégregyszer mindenkinek a részvételt, és a felajánlott díjakat!

A hónap során szép csendben megjelent a szolgáltatóknál egy csomó új, régen várt OS7-es BlackBerry, így mára mindenhol lehet már 9900-at, 9360-at és két helyen 9810-et kapni.

Novemberben az első QNX-es BlackBerryről, a Londonról látthattatok képeket, decemberben pedig egy egész érdekes formájú csúszka, a Milan tervfotója került terítékre. Kíváncsian várjuk, valóra válnak-e ezek a tervek, mindenesetre a forrásaink arról tájékoztattak minket, hogy a látványterv valós, a Milan pedig létező termék (lesz).

Decemberben kiderült, hogy a RIM kénytelen lesz felhagyni a nagyjából egy hónapja bevezetett BBX márkanév használatával, és mostanában azt rebesgetik, hogy a BBM-et is elveszíthetik. Ez utóbbival kapcsolatban azért elég biztosan látszik az ügy kimenetele, bár a BBX-nél is ezt láttuk.

Bár a hónapból még egy nap hátra van, megkockáztatjuk, hogy most már semmi érdekes nem fog történni, új BB-celebünk sem lesz már idén, szóval decemberben egy magyar szépséggel zárunk, ő nem más, mint Zimány Linda, akinek állítólag nem is BlackBerryje van, de mi úgyis tudjuk, hogy Linda egy BlackBerry 9900-zal nyomul. 

Holnap még egyszer beköszönünk, aki előszilveszteri buliba tart vigyázzon magára és a BlackBerryjére, tartogasson kis energiát holnapra is!

süti beállítások módosítása