Az alábbi levelet egy lelkes olvasónk, Oliver küldte el nekünk, aki saját bevallása szerint többek közt a BerryBlogon leírtak alapján döntött úgy, hogy egy Bold 9900 vásárlására adja a fejét. Az elhatározást pár nappal ezelőtt tett követte, most pedig megosztotta velünk tapasztalatait az új szerzeményről:

Külsőre kicsit nagyobbnak tűnik, mint ez előző széria, viszont jóval vékonyabb. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy nőtt a kijelző mérete és a billentyűket még kényelmesebben el lehet találni.

A felhasznált anyagokat tekintve igazi prémium kategóriás telefonról beszélhetünk. Az iPhone 4-et idéző fém keret nagyon jól mutat rajta és a műanyagok minősége is rendben van.

A gyorsaságra nem lehet panasz, az 1.2 GHz-es proci minden helyzetben teszi a dolgát. Még egyszer sem éreztem, hogy megakadt volna bármelyik alkalmazás vagy folyamat. Egyedül – valami megmagyarázhatatlan okból – az App World-ből való letöltés lassul be.

A böngésző tényleg olyan gyors, mint ahogy ígérték. Wifi-vel néha gyorsabban tölt be oldalakat, mint a laptopom. Szépen és gyorsan megjeleníti az oldalakat és a szöveget is jól tördeli.

A menü szintén nem lassú. Szerintem nem túlzás ha azt mondom, hogy gyakorlatilag bármelyik menüpontba eljuthatunk 1 másodpercen belül. Azt hiszem ez inkább BB tulajdonság, de nekem kifejezetten tetszik, hogy minden ott van ahol keresem. Arról nem is beszélve, hogy az Universal Search segítségével még csak azt sem kell tudnunk, hogy hova akarunk menni, csak el kell kezdeni gépelni a főképernyőn azt amit keresünk és azonnal ki is választhatjuk a megfelelőt is az eredmények között. Akár az ujjunkkal is, mivel az új Bold már érintőképernyős. Hozzá teszem nagyon jól működik. Nagyon praktikus ha üzenet írás közben mondjuk csak egy smiley kellene és rá lehet bökni. Egy 2011-ben megjelenő telefonon ez már alapkövetelmény volt és a RIM jól oldotta meg, hozta a szintet.

A kamera maradt 5 megapixeles, de ennek a minőségére az előző modellnél sem lehetett panasz. A különbség itt annyi, hogy ebben egy fix fokuszú kamera kapott helyet. Az okát nem tudom, de a lényeg, hogy szép és kontrasztos képeket készít. A videó felvevő immáron 720p-ben, azaz HD-ben tud rögzíteni, amit egy képstabilizátor is segít (ez ugyancsak bekapcsolható fényképező módban is, így sokat segít ha gyenge fényviszonyok között fotózunk vagy remegne a kezünk).

Az üzemidőről még nem tudok érdemben nyilatkozni, mivel amióta megvan a telefon folyamatos használatnak van kitéve és bizony estére teljesen lemerül. Szerintem normál használatnál 2 napot bír. Ezt növelhetjük ha odafigyelünk, hogy ha pld. kikapcsoljuk a wifi-t ha nem kell, vagy időzítve elaltatjuk a telefont éjszakára.

Amennyiben további kérdésetek lenne, szívesen válaszolok a kommentekben.

Köszönjük szépen Olivernek a beszámolót, ne feledjétek, már hozzánk is megérkezett a Bold 9900, nemsokára elolvashatjátok a BerryBlog saját, részletes tesztjét a témában.


Vegyél részt Te is a BerryBlog első fotópályázatán! Részletek, nevezési határidők és nyeremények az alábbi blogposztban!

Játékot ígértünk a Facebookon, de aztán rájöttünk, hogy ez mégiscsak pályázat inkább, szóval a lényeg, hogy - fokozódó dobpergés - ezennel meghirdetjük a BerryBlog első hivatalos fotópályázatát!

A részvételi feltételek egyszerűek: bármilyen fotóval lehet nevezni, amit a BlackBerrytekkel készítettetek, a kép emellett bármit ábrázolhat (természetesen bizonyos határok közepette - figyelek ám, te kis huncut! :)) és az sem szégyen, hogy ha fotóretusáló programmal hozzányúltál (fontos, hogy az EXIF-infót őrizd meg ilyenkor!).

A nevezés menete is egyszerű: pályázni a meghirdetés pillanatától, azaz a mai naptól számítva két héten keresztül lehet (azaz a képek beadási határideje szeptember 16. éjfél), az info@berryblog.hu címre e-mailben, legalább 640x480 pixeles méretben elküldött fotóval. A pályázaton mindenképpen tüntesd fel a neved és valamilyen elérhetőséged (telefonszám, BlackBerry PIN), illetve a kép címét! Fontos, hogy egy pályázó csak egy fotóval nevezhet!

A fotók ezt követően értékeljük, szelektáljuk, eredményhirdetés a szeptember 23-án kezdődő héten várható. A győztes fotókat kirakjuk (kiállítjuk) a BerryBlog Facebook-falára is!

És hogy miért érdemes pályáznod? Fantasztikus BlackBerrys nyeremények várnak rád, így a legjobb három pályázó közt szétosztunk egy BlackBerry Premium Headsetet, pólókat, valamint BlackBerrys bögrét!

Fotózzatok sokat és induljatok a BerryBlog őszi fotópályázatán, hajrá mindenkinek!

Szépen fogynak az új BlackBerryk a szolgáltatóknál, konkrétabban az új csúcsmodellt, a Bold 9900-ot viszik, mint a cukrot a legtöbb boltból. Az N4BB tudósítása szerint az amerikai T-Mobile-nál egy nappal a készülék forgalomba kerülése után rövid időre ki is fogytak a készletek, ami a nagy érdeklődésen túl persze utalhat arra is, hogy kis szállítmányt kapott a magenta szolgáltató a tengerentúlon, de feltételezzük inkább az előbbit.

Ez mindenképpen jó hír a RIM-nek és az összes BlackBerry rajongónak, az új Boldra nem véletlenül mutatkozik akkora kereslet, a visszajelzések többnyire nagyon pozitívak a média tapsol a készülék láttán, öröm és boldogság vala tehát a szívekben.

Hogy ez a pénzügyi mutatókon mennyit változtat pozitív irányba, az majd kiderül szeptember 15-én, ekkor adja ki ugyanis a kanadai gyártó a második üzleti negyedévre szóló üzleti jelentését. Mindenesetre szeretnénk eljutni oda, hogy a bemutatást követően pár nappal itthon is megostromolják az üzleteket a rajongók.

Via N4BB.

Címkék: t mobile bold 9900

Talán emlékeztek még a BlackBerry App World legutóbbi bővítésére január végéről, február elejéről - nem véletlenül maradt meg bennünk ennyire mélyen az időpont, hiszen ekkor nyílt meg a piactér a magyarországi BlackBerry-tulajok számára.

Az App World egészen a hét elejéig nagyjából száz országban volt elérhető, a RIM azonban szeptember elsejétől egy újabb bővítési ütem keretében 14 újabb országot vont be a körbe. Az új országok közt szerepel többek közt Albánia, Örményország, Bosznia-Hercegovina, Szerbia és Litvánia, a RIM tehát egyre nagyobb figyelmet szentel a kelet-európai régió országainak is, remélhetőleg ez idővel meglátszik majd a cég forgalmán az újonnan csatlakozott országokban.

A részünkről azért örülünk, hogy már az előző körben bekerülhettünk a kiváltságosok körébe, rendszeresen jelentkező alkalmazásajánló rovatunk számos hasznos, vagy éppen kevésbé hasznos, de vicces appot mutatott már be az App World választékából. 

Te milyen gyakran látogatod a piacteret?

Címkék: bővítés world app

Jó hírünk van, nem kell már sokáig várnotok az első BlackBerry 9900 tesztre, a Mobilaréna szakavatott stábjának a kezében már ott egy készülék, vagyis hamarosan megjelenik az első részletes hazai teszt a telefonról. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a készülék hazai forgalmazása a független csatornákon, így aki akarja, akár már ma is vásárolhat magának egy Bold 9900-at, potom 180 ezer forintért.

Ha minden jól megy nemsokára a BerryBlogon is olvashattok részletesen a telefonról: a Vodafone jóvoltából hamarosan mi is hozzájutunk egy példányhoz. Közben igyekszünk mindent megtudni arról, hogy aki szolgáltatónál szeretné megvásárolni az újdonságot, az mikor és mennyiért teheti ezt meg itthon (egyelőre októberi megjelenésről van információnk, de az sem kizárt, hogy még ebben a hónapban a boltokba kerül az új csúcsmodell).

Ha szerencsénk van, egy Curve 9360-at is be tudunk mutatni nektek záros időn belül, úgyhogy öveket becsatolni, hamarosan indul a review-áradat!

Ennyi volt, 2011-ben vége a nyárnak, bármily hihetetlenül is hangzik mindez, hiszen alig több mint egy hete rögtönzött kutatásunk azt derítette ki, hogy a BeWeather a legtöbb felhasználónál legalább 35 fokot jelez árnyékban. Jó, most lehet vitatkozni azon, hogy a csillagászati, vagy meteorológiai őszkezdetet tekintjük mérvadónak, akkor fogalmazzunk úgy, hogy itt a szeptember, az év egyharmada eltelt - de mi jön vajon ezután? Igen, a suli, meg a munka...

A viccet félretéve, a RIM részéről az utolsó hónapok sem telnek majd láblógatással, az biztos: nemsokára jön az Android App Player a PlayBookra, talán itthon is megjelenik végre hivatalosan a tablet, és ha már itt tartunk, a korábbi pletykák alapján nincs kizárva, hogy egy nagyobb, 10 hüvelykes képátlójú kijelzővel ellátott PlayBookkal is meglepnek minket a kanadaiak.

Az OS7-es BlackBerryk nagy részét már bemutatta a RIM, ettől függetlenül várjuk még a full touch Curve-ot, illetve itthon abból a szempontból mindenképpen izgalmas lesz az év hátralévő időszaka, hogy az új mobilok jó eséllyel az év végéig hozzánk is megérkeznek. A gyártó közben gőzerővel dolgozik az első QNX-es "szupertelefonokon", melyek ugyanarra a platformra épülnek majd, mint a PlayBook és ugyanúgy lehet majd futtatni velük androidos appokat a már említett Android App Player segítségével.

Az év vége a szolgáltatások terén is tartogat újdonságokat, így jön a BBM Music közösségi zenemegosztó platform (csak nem hazánkba), minden bizonnyal verziót ugrik a BIS, ami a hírek szerint teljes BlackBerry ID-támogatást kap majd, és ne feledkezzünk meg az App World kliens rövidesen várható megújulásáról sem!

Summázva a fentieket, az év hátralévő hónapjaiban sem fogunk unatkozni, és garantálhatjuk, hogy bőséggel ontjuk majd rátok a híreket, beszámolókat a BlackBerryk háza tájáról. Nem elfelejteni, hogy a BerryBlog ebben az időszakban, pontosan három hónap múlva tölti be az egyéves születésnapját, amire sok meglepetéssel készülünk, de annyit szerintem előre elárulhatunk, hogy akkor különösen érdemes lesz velünk tartanotok!

Jó őszkezdetet mindenkinek!

süti beállítások módosítása