Természetesen a PlayBookra portolt androidos appokra vonatkozik a cím. És mindjárt le is lőjü a poént: az App Worldben, éppúgy, mint bármelyik másik PlayBook alkalmazás.

A PlayBook OS 2-vel egy új funkció is bekerült a RIM tabletjének a repertoárjába, ez pedig az androidos alkalmazások futtatásának lehetősége. Úgy gondoljuk, hogy ez mindenképpen egy jó és előremutató lehetőség, csak éppen a kanadaiak nem fordítottak elég figyelmet arra, hogy a rendszer lényegét a fejlesztőkön túl az egyszeri halandóknak is elmagyarázzák.

Így fordulhatott elő, hogy tele vannak a netes fórumok azzal a kérdéssel, hogy hogyan lehet androidos appot futtatni a PlayBookon, egyáltalán hol lehet hozzájutni ezekhez az alkalmazásokhoz (hozzánk is érkezett ilyen kérdés).

Az a helyzet, hogy a RIM tabletje önállóan továbbra is képtelen futtatni a Google mobil operációs rendszeréhez fejlesztett szoftvereket, azok ugyanis egészen más formátumban készülnek, mint amit a PlayBook kezelni tud. Át lehet azonban alakítani őket, ez a fejlesztőnek körülbelül 30 másodpercébe telik, majd az elkészült konverziót jóváhagyásra fel kell terjesztenie az App Worldbe.

Ha minden rendben megy, és a RIM szakemberei zöld utat adnak a programnak, rövidesen megjelenik az App World választékában, bizonyos esetekben úgy, hogy valójában semmi nem utal rá, hogy egy androidos alkalmazással van dolgunk. Mivel azonban a PlayBook és az androidos tabletek más felhasználói interakciókat feltételeznek (az Androidnál képernyőikonok vannak alul, a PlayBook meg a kijelzőkeret gesztusaival vezérelhető), ezért szükség van egy köztes programra, melyen keresztül az androidos alkalmazások futnak. Ezt hívják Android App Playernek, és a PlayBook OS 2.0 szerves része, de hiába is keresitek, nem fogjátok megtalálni - csak akkor indul ugyanis el, ha szükség van rá, akkor is csak a háttérben fut.

Az androidos alkalmazások futtatásának lehetősége tehát valójában úgy tesz hozzá sok-sok címet az App World választékához, hogy jó eséllyel soha nem fogod megtudni, hogy nem natív appot futtatsz.

Azért ha mindenáron hajt a kíváncsiság, csemegézz a következő link alatt található programokból, némelyik címe igen beszédes.

süti beállítások módosítása