A technológiai iparban az új termékbevezetések kapcsán általában ahhoz szokhattunk hozzá, hogy egyes konkrét eszközök vagy készülékek az eredetileg tervezett megjelenési időponthoz képest akár jelentős késéssel kerülnek a felhasználókhoz. Ha lehet hinni az N4BB jól értesült forrásainak, az első BlackBerry 10 alapú okostelefonnal ez nem így lesz lesz, sőt akár az is elképzelhető, hogy a típus (feltételezhetően a London kódnevű készülék) a vártnál valamivel előbb kerülhet piacra.

A blog informátora szerint az új generációs széria első képviselőjéről augusztus közepén rántják le a leplet, hogy aztán a telefon október közepén a boltokba kerülhessen. Ez a dátum nagyjából pariban van a cég korábbi kommunikációjával, a RIM különféle plénumokon ugyanis év végét, illetve az év második felének második felét emlegetett korábban többször is megjelenési dátumként.

Egyébként a jelenlegi csúcsmodell, a BlackBerry 9900-as éppen tavaly augusztusban lett bejelentve, ám néhány szolgáltatónál még ugyanabban a hónapban fel is került a polcokra. A híresztelések szerint egyébként szinte biztosra vehető egy vagy több QWERTY-s BlackBerry 10-es modell megjelenése is, ám ezeket feltételezhetően csak a jövő év elején kezdi el szállítani a kanadai gyártó.

Most már csak az a kérdés, hogy az új hardverről kiderül-e bármilyen apró részlet a jövő héten kezdődő BlackBerry Worldön, vagy ott tényleg minden csak az új operációs rendszerről fog szólni. 

Ha ez is lesz a helyzet, nos így is jó nagy tűzijátékra számíthatunk.

Via N4BB.

Címkék: london blackberry 10
süti beállítások módosítása