A BlackBerry 9320 az évekkel ezelőtt megjelent, mára meglehetősen korossá vált 8520 utódjának tekinthető leginkább, az újdonság azonban mérföldköveket ráver a régebbi típusra. A forma ugyan nem a csúcs Curve-hoz, a 9360-hoz áll közelebb, sokkal inkább a hagyományos BlackBerry-vonalat követi, de mégis sokkal kecsesebb és frissebb elődjénél.

9320_1.jpg

Az új Curve esetében a legszembetűnőbb különbség, hogy bár minden műanyagból van, a telefon valahogy mégsem kelti annyira a játékszer érzetét. A híváskezelő- és menügombok a 9790 és a 9860-nál már látott módon lettek kialakítva, a kijelző borítása ennélfogva sokkal stabilabb, az anyag sokkal keményebb, mint a papírvékony plexivel borított 8520 esetében. Persze ez ettől még nem az a karcálló üveg, ami a 9900-on van.

A telefont egy fémes hatást keltő, matt alumíniumot mintázó, nyilvánvalóan festett műanyag keret veszi körbe, ami felül kicsit átnyúlik a hátlapra is. Médiakezelő gombok itt nincsenek, de őszintén szólva nem érezzük ezt akkora hiányosságnak.

9320_2.jpg

A hátlap puha műanyaga nem sokban különbözik a többi olcsó modellétől, előbb-utóbb mély barázdák lesznek rajta, ez egész biztos, ezzel együtt - bár nem tudjuk, ez kinek számít - sokkal könnyebben lepattintható a műanyag panel, mint néhány másik típusnál.

Curve 9320 mindent összevetve egy jól összerakott, a kategóriájához mérten jó anyagokból felépülő okostelefon, bár a tartósságát tekintve vannak kételyeink - mondjuk ez tipikusan kevéssé számít ennél a típusnál, a potenciális vásárlóközönség kezében egyik hasonló kaliberű mobil sem sok eséllyel éli meg a második születésnapját.

Címkék: teszt curve 9320
süti beállítások módosítása