A RIM pár héttel ezelőtt jelentette be, hogy hanghívás-képességgel egészíti ki saját azonnali üzenetküldő platformját, a BlackBerry Messengert. A program 7-es verziójának fejlesztése azóta a tesztelők bevonásával, gőzerővel halad, a BerryBlog úgy tudja, hogy rövid időn belül, még december első felében megjelenhet a végleges változat.

bbm7_download.jpg

A kanadaiak időközben egy újabb tesztverziót is kiadtak a BBM 7-ből, a 7.0.0.108-as verzió elképesztően sok hibajavítást tartalmaz, nagy részüket a felhasználók visszajelzése alapján építette be a kódba a cég. A program persze még távol áll a tökéletestől, így például ha az egyik fél oldalán elmegy a Wi-Fi jel, a másik oldal továbbra is kapcsolatban marad, nem bont automatikusan vonalat a rendszer.

A legnagyobb hiányosság, a 3G-s hanghívás továbbra is megmarad és jó darabig ezen a téren sajnos nem is nagyon lesz változás, ez azonban nem a RIM hibája, a cég meg tudná oldani, hogy működjön mobilneten keresztül is a hívás, de a mobilszolgáltatók ezt érthető okokból nem nagyon szeretnék.

Ettől még azért mégiscsak egy hasznos plusz funkció, úgyhogy ne feledjétek, december közepén jön a BBM 7, immár nem csak tesztelőknek!

Címkék: voice bbm
süti beállítások módosítása