Érdekes, elgondolkodtató jegyzet jelent meg tegnap a CrackBerryn Zach Gilbert tollából, aki az elmúlt napokban Waterlooba látogatott, a RIM központjába, hogy beugorjon az ottani fiúkhoz egy kis csevejre. Zachnek sikerült is leülnie beszélgetnie Adam Stanley-jel, aki a vezető alkalmazásfejlesztői tanácsadó a RIM-nél, bármit is jelentsen ez pontosan. Lényeg, hogy Adam kezében sok fontos projekt folyik össze, többek közt ő tárgyal a kiemelt fejlesztőkkel ,stúdiókkal, a RIM stratégiai iránymutatása alapján ő, illetve a csapata éri el, hogy legyen sok olyan program PlayBookra vagy BlackBerry 10-re, ami más platformokon húzónév.

Mert ez bárki bármit mond, igenis számít. Az egyik legjobb példa erre az unalomig emlegetett Angry Birds, mely végül nem kerülte el a PlayBookot sem, viszont BlackBerrykre technikai okokból máig nem érhető el. És basszus vannak több millióan, akiknek hiányzik. Mások a Skype miatt reklamálnak, van aki a Netflix videotékát követeli, és persze, hogy a felhasználó elégedetlen - ha ezek a programok ott vannak Androidon vagy iOS-en, akkor miért nem lehetnek BlackBerryn?

angrybirds_playbook.jpgMike Lazaridis büszkén bejelenti az Angry Birds PlayBook-verzióját

Erre a kérdésre nem lehet olyan egyértelmű, könnyű választ adni, több technikai és gazdasági oka van a dolognak. Egyrészt be kell látni, hogy a Java-alapú BlackBerryk egy csomó app futtatására egyszerűen képtelenek, vagy jelentős részük képtelen rá. A készülékek operációs rendszere és hardvere annyira a célfeladatra van kihegyezve, hogy egy erőforrásigényesebb szoftvert nem tudnak futtatni. A Java-alapú BlackBerry OS hiába néz ki jól a 7.1-es verzióval, akkor is egy tízéves alapokra épülő OS, márpedig tíz évvel ezelőtt senki nem kalkulált a maihoz hasonló feladatokkal, alkalmazáskörnyezetekkel.

Persze próbálkozni azért lehet, sok kisebb-nagyobb cég megpróbálja betölteni azt az űrt, amire a nagyok nem fekszenek rá, van ezerféle Skype- meg Angry Birds klón BlackBerrykre, de az eredmény többnyire katasztrofális, és hamar rájön mindenki, hogy a BB-s Viber egy fos és a Fruit Ninját másoló Fruit Slash sem teljesen ugyanazt az élményt nyújtja a BlackBerryn, mint a haver iPhone 4 S-én.

A PlayBook OS-sel, illetve a BlackBerry 10-zel persze más lesz a helyzet, itt viszont másfajta problémával kell szembesülni, legalábbis eleinte. Ez pedig a minimális, iOS-hez és Androidhoz képest eltörpülő felhasználói bázis, vagyis a fejlesztő eleinte nagyon lassú megtérüléssel kell számoljon egy születő platform esetében. Ilyenkor bevett szokás, hogy a platform tulajdonosa némi anyagi hozzájárulással megtámogatja az alkalmazás fejlesztését, vagy nem támogat, és akkor a fejlesztő a rosszabb megtérülési rátát a vásárlón hajtja be. Ez aztán többnyire abban nyilvánul meg, hogy míg egy app androidos változata 1 euróba kerül, addig PlayBook OS-re ugyanazért az alkalmazásért az androidos ár háromszorosát kell fizetni. Pofonegyszerű, ahol sok a felhasználó, oda megy a tőke. Ahol kevés, vagy kevesebb, onnan meg megy.

Visszatérve Adam Stanley-hez és a RIM-hez, a kanadaiaknak a következő hónapokban bizony vadászniuk kell a nagy húzócímekre, és Stanley nyilatkozata szerint ezt meg is teszi a cég, vagyis nem ül senki ölbe tett kézzel Waterlooban, és várja, hogy az ajtón kopogtasson a Rovio vagy a Skype (Microsoft). A szakember azt is elárulta, van egy nagyjából száz kritikus címet tartalmazó lista, a csapat feladata, hogy ezeket mindenáron megszerezze a BlackBerry 10-re, ami iránt egyébként már most komoly az érdeklődés egyes stúdióknál, így például a Gameloft játékgyártó már korábban közölte, hogy legalább tíz alkalmazást fog készíteni a BlackBerry 10 premierjére.

A nap végén persze aztán úgyis arról fog szólni a történet, hogy mennyire nyitotta ki a pénztárcáját a RIM, de ez már csak egy ilyen mocskos kapitalista világ, Angry Birds-estül meg Netflixestül.

Tegnap futótűzként bejárta a sajtót a RIM hardvergyártó és szolgáltatási részlegének leválasztásáról szóló hír, ami ugyebár - ahogy mi is megemlítettük - egy névtelen forrásra hivatkozó cikkből indult ki a hétvégén. Azon a hétvégén történetesen, amit csak pár nap választ el a kanadaiak első negyedéves beszámolójának közzétételétől, a véletlen egybeesés miatt felesleges összeesküvés-elméletet gyártani, szinte biztos, hogy nem véletlen az időzítés, aki kicsit is otthon van pénzügyi-tőzsdei-spekulatív talajon, ezt azonnal levágja.

Az ellenreakció még tegnap megszületett, amolyan félhivatalosan - azért mondom, hogy félhivatalosan, mert ilyen helyzetben a csúcsvezetők a legritkább esetben kommentálják a pletykákat, és akkor most ismét vissza lehet kanyarodni az időzítés kérdésére. Mindenesetre a kanadai Globe and Mail-nek több, "RIM-hez közeli" ember határozottan cáfolta a híreket, ilyen és ehhez hasonló nyilatkozatokkal:

"Ez egy buta fantáziálás (...) rég hallottam ilyen röhejes ötletet"

A lap szerkesztőjének tudomása szerint a topmenedzsment nem számol komolyan a kettéválással, mondván ez nem oldana meg semmit és senkinek sem lenne jó. Egyikük szerint Thorsten Heins Mike Lazaridis egykori társelnök-vezérigazgatóval karöltve 100 százalékig eltökélt abban, hogy a cég egységét megőrizze.

Márpedig a német vezetők köztudottan szívósak és kitartók...

Via Globe and Mail.

The waiting is the hardest part, vagyis a várakozás a legnehezebb - énekli a Tom Petty and the Heartbreakers, és milyen igaz ez, lassan minden idegszálunkat felőrli az a várakozás, ami a BlackBerry 10 operációs rendszerre épülő első okostelefonok bejelentéséig, megjelenéséig telik. A zeneszámot egyébként - talán éppen öniróniából - a RIM is előszeretettel játssza be a Jam konferenciákon, miközben Alec Saunders nagyokat kacsint a háttérben a közönségre - háh, gyerekek, én már tudom, amit ti még nem, és ez bizony fuckin' good lesz.

blackberry10_ln.jpg

Most talán egy picit mi is betekinthetünk Alec kártyáiba, amit eddig féltve rejtegetett előlünk, legalábbis az N4BB most éppen egy belső dokumentumból származó diát közölt, melyen a titokzatos "BlackBerry 10 L-series" és "BlackBerry 10 N-series" telefonok még titokzatosabb, sematikus ábrája található, néhány specifikációval, technikai részlettel megtűzdelve.

A BlackBerry L-series kapcsán nem nehéz kitalálni, hogy a Londonról lehet szó, a telefon majdnem pont úgy néz majd ki, mint a Dev Alpha, 1280x768 pixeles kijelzője lesz, 356 ppi-s pixelsűrűséggel. A BlackBerry N-series (Nevada) pedig az új Bold, tessék megkapaszkodni, 720x720 pixeles felbontású kijelzővel, 330 ppi-s pixelsűrűséggel (akik jók matekból, esetleg kiszámolhatják, mekkora lesz a kijelző képátlója). És ami igazán nagyon menő, hogy a panel OLED-technológiával készül majd (legalábbis a csúcsmodelleknél, lehetnek olcsóbb változatok is, OLED nélkül), vagyis olyan penge lesz a képe a telefonnak, mint a borotva!

Bárki aki hallja, akarok egy ilyen telefont!!!

Via N4BB.

Ezen a héten adja ki első pénzügyi negyedévének üzleti jelentését a RIM, nem csoda, hogy előtte ismételten előkerülnek a spekulációk meg a mindenféle jól értesült informátorok, akik a cég jövőjével kapcsolatban jósolgatnak. Most éppen a brit Sunday Times hasábjain tűnt fel meg nem nevezett forrásra hivatkozva olyan hír, mely szerint a RIM-et feldarabolhatják.

Ez egyébként teljesen bevett megoldás egy nehéz helyzetben lévő cég számára, hiszen egy olyan vállalatnál, mint a RIM, eleve több, egymástól jól elkülönített szervezeti egységben végzik a munkát. A Sunday Times szerint a télen felbérelt JP Morgan és az RBC Capital azt javasolta a RIM-nek, hogy a készülékgyártó részleget mentse át egy külön cégbe, és úgy értékesítse olyan potenciális vásárlóknak, mint az Amazon, a Facebook.

A másik részleg a szolgáltatásokért lehetne felelős, éppenséggel erre is vevők lehetnének olyan cégek, mint az Apple vagy a Google -- vélik a lapnál. És ha ez még mindig nem lenne elég, állítólag az is további opció, hogy az egész cég egyben marad, de részesedést vásárol benne egy olyan multicég, mint mondjuk a Microsoft.

Amazon, Facebook, Apple, Google, Microsoft -- elhangzott itt sok nagy név, néhány modell, de miért kéne bármelyiknek is a RIM, vagy akár annak egy része? Vagy miért akarná eladni magát a RIM?

Szerinted mi lenne a jó megoldás a cégnek, illetve nekünk, felhasználóknak?

Via Reuters.

Címkék: rim akvizíció

Két külső helyszínről jelentkezik Ancsa: a tizedik Telenor Android Workshopról, ahol fejlesztésről, startupokról, alkalmazásokról lesz szó, illetve a Vodafone Smartstore-ban rendezett Nokia White Party rendezvényről. Interjúk, hírek, és egy kis tánc.

weboldalunk | videóink | írj nekünk!





Fényképezz mintha S3-ad lenne Ilyennek képzelik az új iPhone-t





WOW - iOS emulátor PlayBook-on Windows Phone 8 a.k.a. Apollo - tele vegyes érzelmekkel

A videót Polcz Péter készítette

A korábbi DevConokon, illetve a BlackBerry Worldön és a BlackBerry Jam konferenciákon Alec Saunders, a RIM fejlesztői kapcsolatokért felelős vezetőjének egyik kedvenc vesszőparipája volt, hogy a BlackBerry platformon milyen jól keresnek a fejlesztők. Akkor még csak a cég saját statisztikái alapján állította ezt Alec, most már viszont egy független elemzés is alátámasztja a szavait.

app_revenue.png

A Vision Mobile által készített tanulmány szerint a legnagyobb átlagos havi jövedelem egy vagy több app után BlackBerry platformon folyik be a fejlesztőknek, akik átlagosan 3853 dollárt keresnek havonta alkalmazásaikkal. Az Apple iOS platformján ugyanez a szám 3693 dollár, az Androidnál pedig 2735 dollár. Mindez két dolgot jelenthet: egyrészt BlackBerryre drágábbak az alkalmazások, mint más platformokra (bizonyos, keresztplatformos appoknál, mint pl. az Angry Birdsnél ez egyébként így is van), másrészt nagyobb is a vásárlóerő a BlackBerry-tulajok körében. Fontos, hogy ebben a statisztikában csupán az alkalmazások 95 százaléka foglaltatik benne, hiszen az igazi húzócímek nagyon eltorzíthatnák a számokat.

Ezzel együtt az is látszik, hogy a BlackBerry-fejlesztők picit több mint fele havonta 500 dollárt, vagy kevesebbet keres csak, míg Android és iOS platformokon jobb ez az arány (44 és 34 százalék), Windows Phone-on pedig rosszabb (67 százalék). A felmérést végző cég szerint számos Android-fejlesztő BlackBerryre is készít párhuzamosan alkalmazásokat, mivel ott sok esetben könnyen és egyszerűen lehet bevételhez jutni. A Vision Mobile minden bizonnyal az androidos appok könnyű PlayBookos portolására utalt ezzel, ami egy fejlesztő számára tényleg a jelenlegi legegyszerűbb módja az elérés növelésének.

süti beállítások módosítása