Előre leszögeznénk, hogy az alább látható videó nem hivatalos forrásból származik, és semmi köze a RIM-hez, azt leszámítva, hogy egy olyan eszközt ábrázol, amit nagy valószínűség szerint ebben a formában mutat majd be a kanadai gyártó nem is olyan soká. A lényeg, hogy megérkezett az első mozgókép a London kódnevű BlackBerry 10-okostelefonról, mely az eddig kiszivárgott képek alapján állt össze kerek egésszé.

A Londonról eddig azt tudni, hogy teljes érintőkijelzős okostelefon lesz, várhatóan kétféle színben kerül forgalomba (feketében és fehérben), illetve a manapság oly divatos trendekkel ellentétben eltávolítható lesz a hátlapja, így az akkumulátort bárki könnyedén kicserélheti (pótakkuval rendelkezők előnyben). 

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekünk egyre jobban tetszik ez a design, ami az unifomrizált tepsifonok közt is próbál kitűnni valamelyest a tömegből. Kérdés, hogy mindezt milyen anyagokból rakják össze, de a RIM-et és az eddigi csúcskategóriás BlackBerryket ismerve ebben nem lesz hiba (a központi házkeret például az eddigi képek alapján jó eséllyel alumíniumötvözetből készül majd, csak a hátlap és az alsó-felső burkolóelem lesz műanyag).

Via CrakBerry.

Egy olvasónk fedezte fel az alábbi, BlackBerry 9320-nak dedikált mikroszájtot a Vimeo videomegosztó oldalon, mely természetesen a T-Mobile éppen most futó kampányának része. A videóból elég sok mindent megtudunk a telefonról, egyébként ha jól rémlik, akkor mintha láttuk volna ugyanezt angol változatban is, aki megtalálja, kap egy grátisz BB-s badge holdert tőlünk ajándékba.

bbvimeo.jpg

Érdemes összehasonlítani ezt a videót mondjuk az eddigi vodás promóvideókkal (erdő népe, bringázó fiatalok, disco stb.), nektek melyik tetszik? Melyik hatására vennétek leginkább BlackBerryt?

Kösz a tippet Ferencnek!

Bejelentették az új iPhone-t, Ancsa megnézte a keynote-ot és elmondja, szerinte milyen a készülék, plusz a Nokia új Lumiáiról is beszámol.

smarteast.hu facebook.com/smarteastancsa

A videót Polcz Péter készítette

Amikor egy cég új terméket vagy szolgáltatást indít, többnyire az a szokása, hogy még a nyilvánosságra hozatal előtt regisztrálja a márkanevet internetes domain szintjén is - ki diszkrétebben, ki kevésbé diszkréten nyúl ehhez az eszközhöz. Szemfüles emberek a Fusible-nél kiszúrták, hogy a RIM szeptember 14-én egy rakás felső szintű domaint regisztrált, némelyik igen beszédesen hangzik, némelyik ismerős már valahonnan, egyeseket viszont most láthatunk először.

A teljes lista a következő:

bbmvideo.com
bbmvideo.net
bbmvideo.org
bbmvideo.biz
bbmvideo.info
bbmvideo.us
bbmvoice.net
bbmvoice.org
bbmvoice.biz
bbmvoice.info
bbmvoice.us
blackberry10os.us
blackberryflick.com
blackberryflick.net
blackberryflick.org
blackberryflick.biz
blackberryflick.info
blackberryflick.us
blackberryflow.net
blackberryflow.org
blackberryflow.biz
blackberryflow.info
blackberryflow.us
blackberryhub.net
blackberryhub.org
blackberryhub.biz
blackberryhub.info
blackberryhub.us
blackberrykeyboard.net
blackberrykeyboard.biz
blackberrykeyboard.info
blackberrykeyboard.us
blackberrynewsstand.net
blackberrynewsstand.org
blackberrynewsstand.biz
blackberrynewsstand.info
blackberrynewsstand.us
blackberrypeek.com
blackberrypeek.net
blackberrypeek.org
blackberrypeek.biz
blackberrypeek.info
blackberrypeek.us
blackberryplayon.com
blackberryplayon.net
blackberryplayon.org
blackberryplayon.biz
blackberryplayon.info
blackberryplayon.us
blackberryremember.biz
blackberryremember.info
blackberryremember.us
blackberrystorymaker.com
blackberrystorymaker.net
blackberrystorymaker.org
blackberrystorymaker.biz
blackberrystorymaker.info
blackberrystorymaker.us
blackberrytimeshift.com
blackberrytimeshift.net
blackberrytimeshift.org
blackberrytimeshift.biz
blackberrytimeshift.info
blackberrytimeshift.us
blackberryvoicecontrol.com
blackberryvoicecontrol.net
blackberryvoicecontrol.org
blackberryvoicecontrol.biz
blackberryvoicecontrol.info
blackberryvoicecontrol.us 

A bbmvideo és bbmvoice szolgáltatásokról korábban is csiripeltek már a verebek ezt-azt, mindenesetre egyre biztosabb, hogy a BBM kitör a hagyományos szöveges üzenetküldő platform keretei közül a BB10-zel. Aztán itt van még a Peek és a Flow, ami szintén ismerős, és az új interfész különböző elnevezéseit takarja, a Timeshift pedig az egyik kamerafunkció szofisztikált elnevezése.

A szokásoknak megfelelően egyáltalán nem biztos, hogy a RIM bármit is kezdeni akarna a legtöbb domain-variációval, de jobb előbb lefoglalni ezeket, mielőtt mindenféle domainnepperek kezébe kerülnének, akiktől csak körülményesen lehet visszaszerezni, nem igaz?

Via Fusible.

Címkék: domain rim bb10
süti beállítások módosítása