Ennyi volt, véget ért a BlackBerry januárban kezdődött promóciója, melynek az volt a lényege, hogy ha egy alkalmazásodat portolod BB10-re, akkor -- ha az megfelel a feltételeknek -- apponként 100 dollár üti a markodat. Ha pedig igazán jó az app, akkor utána természetesen ugyanúgy meggazdagodhatsz belőle, mint más platformok esetében, bár ehhez sok köze már nem lesz a BlackBerrynek.

android_runtime.jpg

A kanadaiak eredetileg 500 ezer dollárt szántak a különösen a kis fejlesztőknek vonzó promócióra, a többször meghosszabbított promóciós időszak teljes büdzséje azonban négymillió dollár lett, amiből kis fejszámolás után ti is kiszámolhatjátok, hogy 40 ezer portolt alkalmazás született. A BlackBerry most bejelentette, hogy június 30-án végleg vége a programnak, illetve majd folytatódik, csak máshogy, ezúttal arra fókuszálva, hogy tegye a fejlesztő még sikeresebbé az alkalmazását.

A 40 ezer portolt alkalmazás nagy része nyilvánvalóan androidos app, és hát lehet vitatkozni azon, hogy ezek most minőségi szoftverek, vagy szemetek, egy mindenesetre tény marad: a port-a-thon minden idők egyik legsikeresebb alkalmazásfejlesztési támogató-programja lett, mely hozzájárult ahhoz, hogy a BB10 ne üres alkalmazás-piactérrel induljon el. Ha pedig született egy-két használható port (márpedig biztosan született), akkor máris megérte az idő- és pénzbefektetést az egész.

Via ZDNET.

süti beállítások módosítása