Aki követi a Formula 1-es világbajnokság alakulását, egyben netán BlackBerry-felhasználó annak bizonyára még akkor is megdobban a szíve a Mercedes AMG Petronas ezüst nyilai láttán, ha történetesen egy másik csapatnak drukkol. Holnaptól kezdődően egész hétvégén Magyarországra, pontosabban Mogyoródra összpontosul az autósport királykategóriájával kapcsolatos minden figyelem, a magyar pályán száguldozik majd Hamilton, Alonso, Vettel és Kimi is.

mercedes_bb.jpeg

Ez lesz az első olyan Magyar Nagydíj, amin csapatszponzorként ott lesz a BlackBerry is, mely év elején kötött szerződést Hamilton és Rosberg csapatával. Mondanom sem kell, hogy ez a szponzori megállapodás páratlan lehetőség a kanadai gyártó számára, hogy egy olyan országban (is) népszerűsítse termékeit, ahol a BlackBerry márkanév talán kevesebb vásárlót érintett eddig meg, mint Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban. A hétvégi futam ezért szerintem összességében az egyik legjobb hazai reklámja lesz a márkának -- már csak abban kell reménykedni, hogy a Mercedes csapat jól teljesít majd szombaton, de legfőképpen vasárnap (ne feledjétek, hogy Hamilton már háromszor nyert nálunk).

Ne feledd, az MTVA péntektől vasárnapig a teljes versenyhétvége összes eseményét megmutatja, az első közvetítés már pénteken 9:35-kor megkezdődik az első szabadedzéssel. Időmérő szombaton 13:30-tól, verseny vasárnap 13:15-től!

Azon szerencséseknek sok kitartást, akik a helyszínről szurkolnak, állítólag irgalmatlan meleg lesz, de biztos vagyok benne, hogy így is megéri majd kilátogatni a Hungaroringre.

Hajrá Mercedes, hajrá BlackBerry!

süti beállítások módosítása