Ma, azaz tegnap sokak régi vágya válhatott valóra, egykori BlackBerry-tulajdonosok kaphattak a jelenlegi androidos mobiljuk vagy éppen az iPhone-juk után, melyet eddig mindenféle kétes hírű chatprogrammal kellett használniuk: végre-valahára megérkezett, vagyis megérkezik (mert hogy fokozatos terítésről van szó) a BlackBerry Messenger multiplatformos változata! Bevallom, magamban már lemondtam róla, hogy ebből valaha lesz valami, de most úgy tűnik, mégsem lett igazuk azoknak, akik összeesküvés-elméleteket gyártottak azzal kapcsolatban, hogy a BlackBerry, illetve annak potenciális kérője, Prem Watsa esetleg befagyasztotta a projektet.

bbm_loves_android.jpg

A két említett platformhoz tartozó készülékek felhasználói részéről óriási az érdeklődés a BBM iránt, nyilván elsősorban azokról a felhasználókról beszélünk, akik korábban BlackBerryvel nyomultak, de valamiért váltottak, és még fűzik őket kellemes emlékek a BBM-hez. Nem mellékesen ahhoz a mobilos chatprogramhoz, mely a világon elsőként terjedt el olyan mértékben, hogy több tízmillió felhasználó chatelt rajta már akkor, amikor a legtöbb mobilozó még bőven az SMS-nél tartott.

Azért a várakozás még nem ért véget teljes mértékben, hiszen aki most letölti a BBM-et mondjuk Androidra, az hacsak nem regisztrált korábban a BBM.com-on, jó eséllyel nem tudja azonnal használatba venni a programot, a BlackBerry ugyanis a terheléselosztás miatt igyekszik fokozatosan rászabadítani a népet a BBM-szerverekre, nehogy az egész rendszer összedőljön, és a végén még BB-vel is elérhetetlenné váljon a szolgáltatás (ebbe belegondolni is rossz).

Hogy pontosan mennyit kell várni, arról egyelőre nem igazán mond részleteket a BlackBerry, de állítólag a programozók hetek óta megfeszített munkában vannak, hogy mindez végül összejöhessen, és idővel mindenkire sor kerül, aki csatlakozni akar a több tízmillió BBM-felhasználóhoz. További részletekkel a következő hetekben mindenképpen jelentkezünk még itt, a BerryBlogon. 

BlackBerry Messenger letöltési link Androidra

BlackBerry Messenger letöltési link iOS-re

süti beállítások módosítása