Az, hogy a BlackBerry végül nem került új tulajdonoshoz, alighanem többeknek fájhatott (egyebek mellett Thorsten Heinsnek is, aki így "csak" 22 millió dollárhoz jutott hozzá), köztük azoknak, akik egy Lenovo-BlackBerry frigyről ábrándoztak álmukban. Szó se róla, a világ legnagyobb PC-gyártója egyszer már végrehajtott egy sikeres technológiai és brand akvizíciót a PC-iparban, melynek mintájára akár létrejöhetett volna az okostelefonok ThinkPadje, csak éppen BlackBerry néven. Végül mégsem jött létre, elsősorban a kanadai kormányzat hathatós közreműködése révén.

kanada_zaszlo.jpg

Ahogy ugyanis az várható volt, a helyi vezetés megvétózta a BlackBerry felvásárlását a Lenovo által, legalábbis ezt írja a helyi sajtó bennfentes információkra hivatkozva. Az ok nagyon prózai: a Lenovo egy kínai gyártó, a kanadai kormány pedig nemzetbiztonsági okokból nem engedhette az üzlet létrejöttét. Az illetékesek azért gyorsan hozzáteszik: egyébként nagyon szívesen látják a kínai tőkét (ki nem?) az országban, de azért a nemzetbiztonsági érdekek előrevalóbbak holmi gyarló anyagi motivációknál.

Pedig a Globe and Mail cikke szerint a Lenovo nagyon szeretett volna hozzájutni a kanadai gyártóhoz, illetve elsősorban értelemszerűen annak márkaismertségéhez, hiszen a kínaiak egyébként benne vannak a világ top5 legnagyobb okostelefon-gyártójának listájában, csak éppen Kínán kívül nem nagyon tudnak eladni senkinek sem telefont. A leányzó fekvése egész más lehet(ett volna), ha a telefonokra a Lenovo logója helyett, vagy mellett felkerül a BackBerry is, ahogy például máig megtalálható a ThinkPad felirat az ikonikus fekete notebookokon, melyeket amúgy mit tesz Isten éppen az üzleti szférában használnak előszeretettel.

Via Globe and Mail.

süti beállítások módosítása