Nem tudom, ti hogy vagytok vele, nekem a BlackBerry Q10 (és a Q5) kapcsán a mai napig szokni kell a négyzetes kijelzőt, ami ezt a két készüléket leszámítva gyakorlatilag egyetlen mobiltelefonnak sincs széles e világban. Az ok nyilván nem véletlen, mint ahogy az sem, hogy a BlackBerry meg éppen ilyen kijelzőhöz ragaszkodott, miközben elmeszelte a híváskezelő gombokat.

q30_koncepcio1.jpg

Most egy lelkes dizájner jóvoltából bepillantást kaphatunk abba, hogy milyen lehetett volna (vagy éppen lehetne) a nem szabályos négyzetes kijelzős BlackBerry Q10. A sosem létezett Q30 típusjelzéssel illetett koncepció (figyelem, ez egy látványterv, amit nem a BlackBerry készített!) tulajdonképpen nem sokat teketóriázik, lényegében egy BlackBerry Z30-at és egy Q10-et montázsol össze -- előbbi a nagy kijelzőt, utóbbi pedig a klasszikus billentyűzetet teszi be a közösbe. Hogy mi van elképzelve belül, arról nem szól a fáma, de ha csak ugyanazt tudná a készülék, mint a Z30, akkor azt hiszem mind a tíz ujjunkat megnyalhatnánk.

q30_koncepcio2.jpg

A koncepciónak egyébként két variánsa is létezik, figyeljétek a telefon felső részét, ott van elrejtve az egészen apró különbség!

Via CrackBerry.

Címkék: koncepció q10 z30 q30

Az, hogy a BlackBerry végül nem került új tulajdonoshoz, alighanem többeknek fájhatott (egyebek mellett Thorsten Heinsnek is, aki így "csak" 22 millió dollárhoz jutott hozzá), köztük azoknak, akik egy Lenovo-BlackBerry frigyről ábrándoztak álmukban. Szó se róla, a világ legnagyobb PC-gyártója egyszer már végrehajtott egy sikeres technológiai és brand akvizíciót a PC-iparban, melynek mintájára akár létrejöhetett volna az okostelefonok ThinkPadje, csak éppen BlackBerry néven. Végül mégsem jött létre, elsősorban a kanadai kormányzat hathatós közreműködése révén.

kanada_zaszlo.jpg

Ahogy ugyanis az várható volt, a helyi vezetés megvétózta a BlackBerry felvásárlását a Lenovo által, legalábbis ezt írja a helyi sajtó bennfentes információkra hivatkozva. Az ok nagyon prózai: a Lenovo egy kínai gyártó, a kanadai kormány pedig nemzetbiztonsági okokból nem engedhette az üzlet létrejöttét. Az illetékesek azért gyorsan hozzáteszik: egyébként nagyon szívesen látják a kínai tőkét (ki nem?) az országban, de azért a nemzetbiztonsági érdekek előrevalóbbak holmi gyarló anyagi motivációknál.

Pedig a Globe and Mail cikke szerint a Lenovo nagyon szeretett volna hozzájutni a kanadai gyártóhoz, illetve elsősorban értelemszerűen annak márkaismertségéhez, hiszen a kínaiak egyébként benne vannak a világ top5 legnagyobb okostelefon-gyártójának listájában, csak éppen Kínán kívül nem nagyon tudnak eladni senkinek sem telefont. A leányzó fekvése egész más lehet(ett volna), ha a telefonokra a Lenovo logója helyett, vagy mellett felkerül a BackBerry is, ahogy például máig megtalálható a ThinkPad felirat az ikonikus fekete notebookokon, melyeket amúgy mit tesz Isten éppen az üzleti szférában használnak előszeretettel.

Via Globe and Mail.

Lassan kezd ez az egész olyan lenni, mint az állatorvosi ló esete, ez a kanadai okostelefon-gyártó csak nem akar kimúlni, pedig annyian és oly sokszor jövendölték (szeretnék?!) már a halálát, hogy ebbe egy egészséges cég már rég ötször oda-vissza belerokkant volna. Most meg tessék, nem vásárolják fel, sőt, tőkeinjekciót kap, nem beszélve arról, hogy egy olyan profi stratégát tesznek meg a cég vezetőjének, aki bevallottan nem felszántani akarja a BlackBerry waterloo-i komplexumait, hogy a helyüket behintse sóval, hanem egyenesen hisz a gyártóban.

Persze ilyenkor szokott az következni, hogy a fél világ azonnal okosabb akar lenni a milliárdos üzletembernél (baszki, azon már gondolkodtál, hogy akkor mégis miért ő a milliárdos, és miért nem te?), megmagyarázva, hogy ez úgyis zsákutca, veszett ügy, de mindez nem változtat a tényen: a BlackBerry él és virul. Vagy legalábbis éldegél. Ami azt jelenti egyebek mellett, hogy a telefonok is velünk maradnak, BB10-estül, mindenestül.

chen.jpg

Érdemes amúgy kiemelni az új cégvezető, John Chen kvázi első szavait a BlackBerry élén, azt hiszem ezt majd néhány hónap vagy netán év múlva jó lesz visszaolvasni: 

Tudom jól, hogy minden összetevővel rendelkezünk ahhoz, hogy hosszú távú, fenntartható üzletet építsünk. Csináltam már hasonlót, láttam már ezt a mozit korábban.

Most már csak az a kérdés, hogy Chen mennyire szórakozott jól korábban azon a bizonyos mozin, illetve most már jó lenne, ha a drámaműfajt hanyagolnánk, és valami könnyedebb, szórakoztatóbb ág felé vinne az útja a BlackBerrynek, hogy aztán a végén mindenki egy jóízűt röhöghessen -- talán éppen azokon, akik évek óta a BlackBerry kihalásával riogatnak.

Címkék: blackberry john chen

A BlackBerry ezekben a percekben jelentette be, hogy befektetők egy csoportja 1 milliárd dollárt fektet a kanadai cégbe. A befektetői konzorciumot az a Fairfax vezeti, amely már korábban, szeptemberben is érdeklődését fejezte ki a cég iránt. Korábbi elképzelések szerint a Fairfax valószínűleg kivonta volna a tőzsdéről a BlackBerryt, hogy a tőzsde és a versenytársak árgus szemei elől rejtve, nyugalomban folytathassa a cég az átalakulását - folyamatos negatív visszhang nélkül. 

Úgy tűnik azonban, hogy a Fairfax nem talált elengedő pénzügyi muníciót ahhoz, hogy egy nagyjából 5 milliárd dolláros kivásárlást végre tudjon hajtani. A mostani megállapodás értelmében a befektetők 1 milliárdnyi speciális, konvertbilis kötvényt vásárolnak, amelynek futamideje 7 év, kamatlába 6%. A kötvényeket a hitelezők 10 dolláros áron részvényekre van joguk váltani, vagyis már most kvázi tulajdonosok. Ez közel 30%-os prémiumot jelent a jelenleg árfolyamhoz képest, ami arra utal, hogy a befektetők egy erős részvényárfolyam-emelkedésre játszanak néhány éves távon, amikor az árfolyam jóval 10 dollár felett lesz.

A megállapodás része, hogy a Fairfax új csúcsvezetőket delegálnak a cég igazgatótanácsába, Thorsten Heins pedig lemond. Átmenetileg a hongkongi születésű, sikeres amerikai üzletember John Chen vezeti a céget, amíg nem találnak véglegesíthető vezetőt - valószínűleg miután elindították a stratégiai átalakításokat. Chen leginkább arról ismert, hogy sikerre vitte a Sybase adatbázis-kezelő vállalatot és számos globális vállalatnál szolgált már vezetői vagy tanácsadói pozíciókban. Jelenleg a Silver Lake Partners magántőkés befektetői csoporttól érkezik, hogy megmentse a BlackBerryt önmagától.

Tekintve, hogy a BlackBerry továbbra is tőzsdei cégként működik, ezért viszonylag rövid időn belül várható, hogy Chen részletezei az új vezetés elképzeléseit.

Mindenkiben ott egy vele született fotóművész -- ezt vallja az Instagram fotómegosztó szolgáltatás, és alighanem erről messzemenőkig meg vannak győződve az Instagram felhasználói is. Maga a szolgáltatás éppen ezért talán a világ egyik leginkább túlértékeltebb közösségi szolgáltatása, mindez azonban nem von le semmit abból a tényből, hogy a BlackBerry felhasználók számára mindeddig nem volt elérhető natív kliens a szolgáltatáshoz. Mindez most megváltozott, hiszen itt* a BlackGram, ami az első olyan Instagram-kliens BB10-re, amivel már nem csak böngészni lehet a fotókat az Instagramon, hanem fel is lehet tölteni őket.

blackgram.png

Sőt, igazából mindent meg lehet vele csinálni, a fióknyitástól kezdve a lájkoláson és kommentelésen át tényleg mindent. Mivel az Instagram nem nagyon ad teret az alternatív megoldásnak, ezért a BlackGram is trükközik kicsit, ugyanis egy szerverhálózaton keresztül tölt fel minden fotót az Instagramra, vagyis kvázi átveri a rendszert -- éppen ezért a fotók feltöltése nem azonnali, hanem néhány perc átfutással zajlik.

Mag az alkalmazás egyébként gyakorlatilag egy az egyben az Instagram menürendszerét mintázza, még a logó tipográfiáját is a Facebook kezében lévő szolgáltatástól nyúlták, ami mondjuk annyira nem szép dolog, de láttunk már ilyesmire példát sokkal nevesebb körökben is.

Az alkalmazás használata kapcsán egyébként többen is jelezték, hogy gondok adódtak a belépéssel, ezt kósza híresztelések szerint az okozza, hogy elképesztően nagy az érdeklődés a program iránt, ami kissé túlterhelte a szervereket. Szóval a következő napokban, hetekben várhatóan a szerverrendszert és az alkalmazást is többször gatyába rázzák a készítők/fejlesztők, akik egyébként 2,69 eurót kérnek el az appért cserébe.

*Az egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy jelen sorok írása közben az alkalmazás éppen a fenti okokra visszavezethetően nem érthető el a BlackBerry Worldből. 

De azért érdemes időnként rákeresni a piactéren.

süti beállítások módosítása