Ki ne emlékezne a klasszikus faltörő játékra, mely hosszú-hosszú ideig minden BlackBerryn megtalálható volt a gyári szoftverválaszték részeként, a szintén szép emlékű Word Mole szókeresővel. A BlackBerry 10 operációs rendszer megjelenésével aztán eltűntek a gyári játékok a telefonokról, ami már csak azért is érdekes, egyben a játékos kedvű telefontulajdonosok számára roppant mód szomorú, mivel a BB10-es készülékek ténylegesen is alkalmasak a mobilos játszadozásra, szemben a korábbi BlackBerrykkel.

brickbreaker.jpg

Mostantól azonban fordulhat a kocka, itt van ugyanis a BlackBerry első BB10-es, saját fejlesztésű játéka, mely nem más, mint a jó öreg Faltörő, vagyis Brick Breaker (Brick Breaker Bold néven)! A jelenleg még bétaálapotú játék komoly retroérzést áraszt magából, akárcsak egyebek mellett a Pac-Man, ami egyébként éppen a héten volt ingyenes a BlackBerry World karácsonyi akciójában.

Ha te is egy kis prüntyögésre és a 8-bites grafikára vágysz az okostelefonodon, ne habozz, irány a BlackBerry World, ahol a Brick Breaker BB10-es verziója minden BB10-es készülékre ingyenesen letölthető!

Brick Breaker Bold for BB10

Tegnap már előrevetítettük, hogy a BerryBolt a következő időszakban több meglepetéssel is készül a számotokra, és mivel a karácsony közeledik, ezért az első ilyen meglepetést még idén, ezen a héten elsütjük: mától egészen péntekig, azaz december 13-ig a BerryBolt tartozékkínálatában szereplő színes tokokat és egyéb tartozékokat 20% kedvezménnyel vásárolhatjátok meg!

premium_shellw_q5.jpg
BlackBerry Q5 fehér prémium tok - fehér

Mit értünk színes tartozék alatt? Gyakorlatilag mindent, ami nem fekete színű, tehát fehér vagy piros színű bőrtokok, szilikon tokok, flip tokok, beleértve a fehér headsetet is! A BerryBolt a BlackBerry összes, jelenleg elérhető BB10-es készülékéhez tart raktáron ilyen kiegészítőket, de egyes korábbi típusokhoz, vagy nem BB10-es modellekhez (BlackBerry 9360, BlackBerry 9720) is találsz színes kiegészítőt.

Ne feledd, az akció csak péntek estig, és csak a készlet erejéig tart, úgyhogy ne késlekedj tovább, tedd színesebbé a BlackBerrydet, vagy a szeretteid BlackBerryjét a BerryBolt választékából!

Címkék: akció berrybolt

Kezdjük talán azzal, hogy minden tiszteletem azé a Nelson Mandeláé, aki korunk egyik meghatározó politikai vezetőjeként vonul, illetve vonult be a történelembe, és aki hat nappal ezelőtt, december 5-én, 95 éves (ebből több mint 27 évet börtönben töltött) korában hunyt el. 

Most függetlenül attól, hogy Mandeláról van szó, vagy egy egyszeri kisemberről, az is tény, hogy egy megemlékezésen mosolygós önarcképet lőni kissé taplóság. A kis taplóságok azonban egyből nagy taplóságok lesznek a világ(sajtó) számára, ha a mobiltelefon kamerájába az Egyesült Államok elnöke, valamint a dán és a brit miniszterelnök vigyorog bele. Bezzeg a first lady tudja, hogy kell viselkedni.

threesome_selfie.jpg

A fotó egyébként számunkra azért érdekes, mert az inkriminált fényképet egy BlackBerry Z10-zel készítette el a három vezető, bár az nem teljesen világos, hogy kié ez a készülék. Valószínűleg nem Obamáé, hiszen az amerikai elnök állítólag még mindig egy BlackBerry 9900-zal tengeti életét, szóval kizárásos alapon vagy Helle Thorning-Schmidt, vagy David Cameron a készüléktulajdonos -- mindegy is, ez egy elég illusztris társaság, a fotó pedig kiválóan szemlélteti, hogy a BlackBerrynek nagyon komoly kormányzati pozíciói vannak.

Most már tényleg mindjárt vége, itt az év vége, itt a karácsony -- van aki utálja, van aki alig várja a szeretet ünnepét, ahol apró és kevésbé apró ajándékok találnak gazdára. Ha BlackBerryd van, netán lesz, illetve van a családban olyan, akinek van (vagy lesz), nézz szét a BerryBoltban, biztosan találsz olyan terméket, amiből jó karácsonyi ajándék válhat!

A BerryBolt, a BerryBlog kereskedelmi partnere kizárólag eredeti, gyári tartozékokat árul BlackBerry készülékekhez, és amikor azt mondjuk gyári, meg eredeti, akkor tényleg így is értjük -- minden dobozban, eredeti csomagolásban érkezik a BlackBerry kelet-európai logisztikai központjából. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy jelenleg tudomásunk szerint a BerryBolt rendelkezik a legnagyobb raktárkészlettel és áruválasztékkal ezen termékekből, nem utolsósorban ha kérdésed van bármelyikkel kapcsolatban, biztosan tudja rá a választ az ügyfélszolgálat.

flipshell_q10.jpg

A webshop választékából elsősorban a gyári, aktív bőrtokokat ajánljuk, mely a legelegánsabb BlackBerry-tartozékok egyike. A kínálat az összes jelenleg kapható, és néhány korábbi BlackBerry-modellhez tartozó kiegészítőkre kiterjed, bizonyos típusoknál több színből is választhatsz. Újdonság a flip bőrtok (lásd fent), mely a Q5, Q10 és Z30 modellekhez érhető el több színben is.

softshell_q5.jpg

Talán kevésbé elegáns, de annál divatosabb megoldás a jó öreg szilikon tok, vagy a műanyag tok, mely -- akárcsak egy jó női ruha -- ápol, eltakar, de közben eleget mutat a telefonból. Némelyiket ezek közül állvánnyá is alakíthatod, ami például videonézéskor kifejezetten jól jöhet.

music_gateway.jpg

Végül itt vannak a BlackBerry kitűnő Smart Audio termékei, melyek annyira jók, hogy egy külön posztban már beszámoltam róluk: a Music Gateway és a Mini Stereo Speaker ideális ajándék zenekedvelőknek, ráadásul a rendszerek nem csak BlackBerrykkel működnek együtt, hanem más okostelefonokkal is (Bluetooth- és NFC-kompatibilitás szükséges!). 

A választék folyamatosan bővül, ráadásul jövőre több meglepetéssel is készül a BerryBolt, addig is azonban jó előre is kellemes ünnepeket kíván a stáb mindenkinek, akár vásárló, akár nem!

Ha olyan BB10-es okostelefonnal rendelkezel, melyen virtuális gombsor segíti a gépelést (BlackBerry Z10 és Z30), akkor bizonyára már megbarátkoztál a SwiftKey-alapú prediktív, gondolatolvasó billentyűzettel, mely idővel hozzád csiszolódik, megtanulja a szóhasználatodat, hogy a végén tényleg azt hiszed, olvas a gondolataidban. A virtuális klaviatúrát ugyanakkor még tovább tudod finomhangolni gépelési szokásaidnak megfelelően.

virtual_keyboard.png

Például be lehet állítani, hogy a virtuális gomb lenyomásakor milyen hangerővel jelezzen vissza a készülék, a szavak automatikus javításánál kérhetsz rezgést, valamint beállíthatod, hogy egy gomb megnyomásakor a hozzá tartozó betű a gomb felett felnagyítva is megjelenjen, nagyjából úgy, ahogy a fenti ábrán is látható.

Mindehhez lépj be a "Beállítások" menüpontba, ahol a "Nyelv és bevitel" opciót választva a "Visszajelzés"-t keresd.  A gépelés hangerejét a fenti csúszka állításával tudod szabályozni, ha azt szeretnéd, hogy szavak javításánál rezegjen a készülék, az alatt lévő opciót kell bekapcsolni, végül a legalsó opció szolgál arra, hogy a virtuális gomb megnyomásakor mindig megjelenjen az adott betű.

Via Inside BlackBerry Help Blog.

süti beállítások módosítása