A BlackBerry új, alsó-középkategóriás érintőkijelzős készüléke, a Z3 hamarosan (talán még ebben a hónapban, de legkésőbb május első felében) megjelenhet a boltokban, először a tervek szerint a kelet-ázsiai piacokon, de később várhatóan nálunk is. A telefont, melyet az a Foxconn gyárt majd, amely az iPhone-t is gyártja, a BlackBerry bevallottan egyfajta ugródeszkának szánja, és valószínűleg hajlandó is mindent megtenni annak érdekében, hogy tonnaszámra vigyék a népek az újdonságot.

z3_angled.jpg

A mindenben benne van az is, hogy a kanadaiak a telefon árréséről is lemondanak, csak minél több BB10-es készülék legyen forgalomban (ez persze nem jelenti azt, hogy mostantól minden BlackBerry ára jelentősen csökkenne), a Z3 így például a cég korábbi kommunikációja szerint 200 dollár körüli áron fog debütálni kártyafüggetlenül. A BerryFlow BBM-csatornáján (C00035FB2) felreppent a hír, hogy a Z3 fogyasztói ára még ennél is kevesebb lehet, és elképzelhető, hogy a készülék árcímkéjén szereplő összeg közelebb lesz a 100 dollárhoz, mint a 200-hoz. Ez  a 100 dollár egyébként napi árfolyamon számolva körülbelül 22.500 forintnak felelne meg, plusz az adó. Pestiesen szólva ez már eléggé killer ár (lenne).

Vagyis a BlackBerry Z3, hacsak nem jön közbe valami tragikus esemény (elszálló dollár/euró, okostelefon-adó stb), akkor várhatóan a Nokia Lumia 625-tel versenyezhet majd, ami egyébként listaáron most 61 ezer forintba kerül a Telekomnál. Ha ennél lényegesen (értsd 15-20 ezer forinttal) olcsóbb lesz a telefon, arra talán már itthon is fel fogják kapni néhányan a fejüket, persze előbb a gyártónak el kell oszlatnia valahogy azt a tévhitet, hogy a BlackBerry drága és ósdi készülékeket gyárt. 

Címkék: árazás jakarta z3
süti beállítások módosítása