Az amerikaiak -- azért valljuk be, nem teljesen alaptalanul -- hatalmas feneket kerítenek mindennek, ami az elnök közvetlen (kiszolgáló)környezetéhez tartozik, van elnöki limuzin (ami inkább egy jól álcázott tank), elnöki különgép, és igen, van elnöki okostelefon is. Ami azt illeti, utóbbi legalább annyira nem mezei, "polgári" eszköz, mint a különgép vagy a limuzin, vagyis ne úgy képzeljük el a dolgot, hogy Barack Obama besétál egy AT&T shopba, majd rámutat egy készülékre, amit az addig összekuporgatott hűségpontjait beváltva megvásárol kétéves szerződéskötéssel.

Nem, a helyzet távolról sem ilyen egyszerű, legalábbis ez derül ki egy, az NSA (ez ugyanaz az NSA, ahol Edward Snowden is tevékenykedett korábban) egyik illetékes vezetőjének a beszámolójából, aki a CNN-nek adott interjújában vezet be néhány, nem szupertitkos részletbe az elnöki telefonnal kapcsolatban. Amiből többek közt megtudjuk, olyannyira nem volt triviális az elnök és egy okostelefon kapcsolata 2008-ban, hogy amikor Obama előállt azzal a kéréssel, hogy szeretne egy BlackBerryt, az NSA-nál elég komolyan leizzadtak.

obama_bb.jpg

A szervezet vicces nevű technikai igazgatója, Richard 'Dickie' George Obama kérésére azonnal összeállított egy teamet, amiben több tucat (!) mérnök és biztonsági szakember azon dolgozott, hogy az elnök megkaphassa a munkájához az áhított BlackBerryjét. Bár a kanadai gyártó készülékei amúgy is a legbiztonságosabb kommunikációs eszközök közé tartoznak, a legfelsőbb fokú biztonsági sztenderdekre való felkészítés így is hónapok munkájába került.

Az eszköz, melyet végül Obama megkapott, egyfelől egy durván kiherélt BlackBerry lett, másfelől meg alighanem a világ legbiztonságosabb (okos)telefonja. A korlátozások kapcsán elég annyit tudni, hogy az elnök mindössze 10 számot tudott (illetve tud ma is) hívni a hivatali mobilján, vagyis szó sem volt arról, hogy esetleg a first ladyt felhívja rajta mondjuk azzal, hogy "drágám, ma kicsit később érek haza, még elő kell készítenem egy Bin Laden rajtaütést". A kimenő hívások természetesen nem azért korlátozódtak tíz hívószámra, hogy ne legyen magas az elnöki telefonszámla, hanem azért, mert az elnöki okostelefonnal egyetemben csak az a tíz készülék rendelkezett olyan titkosító algoritmussal, melyet a tudomány akkori állása szerint nem lehetett visszafejteni.

Egyébként nyilván Obama előtt is használtak hivatali mobiltelefont az elnökök, bár azokat többnyire az elnöki stáb valamelyik tagja cipelte, és aligha a zsebében, sokkal inkább egy aktatáskában, egy ilyen rádiótelefon ugyanis legalább két kilót nyomott. Obama volt ugyanakkor az első olyan elnök, aki hagyományos(abb), az átlagos felépítésű készülékeknek megfelelő mobilra tartott igényt, a BlackBerryje pedig azóta is az egyik legkedveltebb hivatali kütyüje.

Via CNNmoney

Címkék: blackberry obama nsa
süti beállítások módosítása