Miközben a Magyar Telekom még mindig adós azzal, hogy a 4G-képes BlackBerryket (az első Z10-eseket leszámítva mindegyik az) megfelelően kiszolgálja a saját, belföldi 4G-s hálózatán, melyre egyébként oly büszke, addig egy mai hír szerint a Telenorral már külföldön is 4G-zhetnek a szerencsés BlackBerry-tulajok. Igaz, egyelőre csak egy országban, Norvégiában, és nem is egészen a hazai sebességgel, de ez még csak az első fecske, rövidesen komoly trend lesz ebből, meglátjátok! Alant olvashatjátok a cég témában kiadott sajtóközleményét, mely a BB10-es BlackBerrykkel rendelkezőkre éppúgy vonatkozik, mint bármelyik másik platformot választókra.

Megelőzve a piaci trendeket, Magyarországon először a Telenor kínál ügyfeleinek szupergyors, negyedik generációs mobilinternetet roaming során is. A magyar és a norvég Telenor együttműködésnek köszönhetően a magyar Telenor ügyfelek norvégiai látogatásuk során gond nélkül élvezhetik az anyavállalat 4G hálózatát, míg a norvég előfizetők, ha hazánkba érkeznek, megtapasztalhatják a Hipernet 4G-t, Magyarország leggyorsabb 4G hálózatát.

A Telenor nemcsak Magyarországon jár élen a 4G mobilinternet szolgáltatás területén, hanem Norvégiában is, ahol jelenleg a lakosság több mint fele fér hozzá a vállalat legfejlettebb hálózatához, azonban a gyors fejlesztéseknek köszönhetően jövőre ez az arány már a 90%-ot is elérheti.

„Fontos számunkra, hogy előfizetőink a lehető legjobb szolgáltatást tudják használni, így Magyarország leggyorsabb 4G hálózatát, a Hipernetet használó ügyfeleinknek külföldi utazásaik során is a legjobb adatszolgáltatást szeretnénk biztosítani. Ezért indítottuk el Magyarországon elsőként és nemzetközi szinten is elsők között a 4G roaming lehetőségét ügyfeleink számára” - mondta el Takács Zoltán, a Telenor Magyarország digitális szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese.

Mindehhez a mai naptól a hazai ügyfeleknek mindössze egy 4G/LTE képes okostelefon, egy 4G-kompatibilis belföldi tarifa, valamint az igényeik szerint kiválasztott roamingszolgáltatás szükséges.

A Telenor Magyarország július elsején újította meg kiegészítő roaming szolgáltatásait, melyek révén hanghíváshoz és adatforgalomhoz is használható csomagokat kínál az Európai Unió területén, a szabályozás által előírtnál kedvezményesebb áron. A roaming szolgáltatások kialakításánál a mobilszolgáltató minden igényt figyelembe véve alkotta meg a beszélgetésre és internetezésre is alkalmas EU DUO jegyeket, a kizárólag adatforgalmazásra alkalmas Netroaming, valamint a beszélgetést kedvelőknek szánt Roaming jegyeket. A kiválasztott roaming szolgáltatást egy napra, de akár egy egész hétre is megvásárolhatják az előfizetők, melyekhez kedvezményes áron kiegészítő percek és megabájtok is rendelhetők. A MyTelenor alkalmazás segítségével pedig bárki valós időben nyomon követheti, hogy hány percnyi beszélgetés, illetve hány megabájtnyi adatforgalom áll még rendelkezésre a külföldi tartózkodás ideje alatt, így az előfizetőknek nem kell túlforgalmazástól tartaniuk.  

Via Telenor Magyarország

Címkék: roaming telenor lte 4g
süti beállítások módosítása