A Magyar Telekom ma az országban elsőként előrukkolt az egyik legmenőbb mobilfizetési megoldással, ami csak létezik: a MobilTárca szolgáltatás lényegében egy virtuális MasterCard PayPass bankkártyát integrál az NFC-képes okostelefonba, meg persze ezen kívül vannak mindenféle hűségkártyák és pontgyűjtő megoldások is a rendszerben, de ezek nyilván a kutyát sem érdeklik.

Szóval itt van ez a csodálatos technológia, amit tavaly nyártól kezdve egy éven keresztül én is tesztelhettem (meglehetősen felemás tapasztalatokkal, de ez most nem lényeges), és most már aztán mindenki használhatja az okostelefonját bankkártyaként. Vagyis majdnem mindenki.

A telekomos MobilTárca ugyanis értelemszerűen csak Telekom-előfizetőknek érhető el, virtuális PayPass kártyát pedig jelenleg csak az OTP bocsát ki, szóval a potenciális felhasználók köre már ezen a ponton beszűkül. Emellett a MobilTárca jelenleg kizárólag androidos okostelefonokkal működik, azok közül sem mindegyikkel, szóval ha BlackBerryvel (meg Windows Phone-os mobillal) rendelkezel, marad az ósdi plasztikkártya, hiába lenne egyébként tökéletesen alkalmas a telefonod a rendszer működtetésére, hiszen ott van benne a MasterCard által jóváhagyott NFC-modul.

mobiltarca_sim.jpg

Azért a helyzet szerencsére távolról sem olyan fekete-fehér, mint mondjuk a 4G/LTE és a blackberry.net APN esetében, itt ugyanis kis trükközéssel simán megkerülhető a platform korlát. Ennek oka, hogy a mobiltárcás fizetés valójában olyan iparági szabványokkal működik, melyeknek az összes NFC-s BlackBerry (illetve az újabb Windows Phone-os okostelefonok szinte mindegyike) megfelel, egyedül a kezeléséhez, pontosabban a kezdeti beállításhoz szükséges alkalmazást nem fejlesztették le a telekomosok ezekre a mobilokra. A lusta disznók!

Nem beszéltem még a Telekom-féle mobiltárca megoldás egyik nagyon fontos, nélkülözhetetlen eleméről, ez a speciális, az átlagnál erősebb titkosítással ellátott SIM, ami tulajdonképpen minden kártyaadatot tárol, és a tranzakciók során csak simán átadja a kártyaazonosítót az NFC-s modulnak, illetve antennának, amit aztán a terminál kiolvas. Ehhez elvileg az sem szükséges, hogy fusson a telefonon az alkalmazás, sőt, a kijelzőt, vagy akár az egész telefont is ki lehet kapcsolni, ez sincs befolyással a működésre. 

Tulajdonképpen ez az a kiskapu, amit az "alternatív" platformokat választó júzerek ki tudnak használni. Hiszen miután megigégenyelték a szolgáltatást és megkapták a fentebb említett szupertitkosított SIM-et, elég azt egy, a MobilTárca appal kompatibilis androidos mobilban felkonfigurálni, ezt követően csak át kell tenni a kártyát a BlackBerrybe/WP-s mobilba, és lőn csoda, mindjárt működik az NFC-s fizetés a telefonnal (persze ehhez azért nem árt, ha be van kapcsolva az NFC-s kommunikáció a rendszerben).

süti beállítások módosítása