A BlackBerry Messenger terjedéséhez nagyban hozzájárulhat néhány apróbb változás, melyet a BlackBerry a chatkliens vadonatúj verziójával ad ki ma, illetve a következő hetekben. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy az új verzió előbb jelent, illetve jelenik meg Androidra és iOS-re, mint BBOS-re, illetve BB10-re, de azt hiszem az elsőség átengedése más platformoknak ezúttal bocsánatos bűn.

bbm22_signon.png

Különösképpen, mivel az új verzióba sokkal egyszerűbb regisztrálni egy másik platformra szavazó felhasználónak, mint korábban, vagyis nem kell annyi adatot megadni az alkalmazás első használatakor, elég egy név, egy e-mail cím és egy jelszó, és már indulhat is a chatelés. Könnyebb lesz az ismerősök gyűjtése is, például ha valaki e-mailben kap meghívót, elég lesz csak az üzenetben található linkre kattintani és voilá!, máris létrejön a virtuális ismeretség.

Az új verzió mindezek mellett természetesen új emotikonokat is kínál majd azoknak, akik szerint egy emotikon többet mond ezer szónál -- lesz például rúzsos női ajak, ami biztosan nagyon hiányzott már a repertoárból.

A BBM 2.2 Androidra és iOS-re már elérhető, a BlackBerry saját operációs rendszereire pedig a következő hetekben érkezhet meg az a verzió, mely a felsorolt újdonságok mellett néhány egyéb, egyelőre nem részletezett fejlesztést is tartalmaz majd.

Via Inside BlackBerry Blog.

A BlackBerrynél már javában készül az idei hardverkínálat alighanem legütősebb darabja, mely egyelőre a Windermer kódnév alatt fut, és annyit lehet tudni róla, hogy 1440x1440 pixeles, 4,5 hüvelykes átlójú kijelzője lesz, alatta háromsoros, érintésre is reagáló fizikai billentyűzettel. A meglehetősen különc kinézetű készülék mellett gőzerővel dolgoznak a fejlesztők a BlackBerry 10 operációs rendszer újabb, 10.3-as verzióján, mely bizonyos képességeit tekintve jól passzol majd a Windermere-hez.

wmere_activeframe.jpg

Ha lehet hinni az N4BB-nek, a fenti kép a Windermere kezdőképernyőjét mutatja, melyen összesen nyolc megnyitott alkalmazást, vagy Active Frame-et számolhatunk össze -- ezek egyfajta widgetként is felfoghatók. Az Active Frame-ek számában nem történt változás, mégis újdonság, hogy (mivel hely aztán van bőven) mind a nyolc egy képernyőre zsúfolódik össze, vagyis nem kell le-fel lapozni, mint az eddigi BB10-es készülékeknél.

Az is látszik, hogy nem mindegyik Active Frame egyforma méretű, állítólag az új operációs rendszerben a dobozoknak a helyét és méretét egyaránt lehet majd rögzíteni. A megoldás leginkább a Windows Phone csempe-elrendezésére kezd emlékeztetni ebben a formában, bár azért az Active Frame-ek többek egyszerű programindító ikonoknál, valójában mind egy a háttérben folyamatosan futó alkalmazást takar. Bár jobban belegondolva a Windows Phone csempéi közt is található több interaktív megoldás.

Aki nem egy nagy Active Frame-használó (mint például én), az jobb lesz, ha hozzászokik a gondolathoz, hogy jó eséllyel fixen ott lesz a kezdőképernyő a telefonon, akkor is, ha nincs megnyitott és háttérbe küldött alkalmazás a rendszerben, ilyenkor egy szép üres háttérképet lehet majd bámulni -- hacsak addig nem álmodik meg valamit a kezdőképernyőre a BlackBerry.

Via N4BB.

Régi hiányosságot pótolt a BlackBerry azzal, amikor tavaly forgalomba hozta a WS-430-as típusszámmal ellátott Prémium Headsetet, amit hangerőszabályzóval és számléptetési funkcióval is elláttak (a funkció csak BB10-es készülékeken működik!). A korábbi generációs Prémium Headsetre épülő füles ezzel sokkal kényelmesebben használható, mint elődje, hiszen a fenti műveletekhez nem kell folyton előkapni a készüléket a zsebből.

ACC-53016-002_3.jpg

A BerryBolt kínálatában a fekete színű WS-430-as után mostantól a headset fehér színű változata is elérhető, ami kitűnően passzol a fehér BlackBerrykhez, illetve jó kontrasztot képez a fekete színű modellekkel. A headsethez három különböző méretű, a membránra erősíthető gumiborítás jár, ezzel szinte mindenki megtalálhatja magának a kényelmes viseletet, emellett természetesen tartozék a kábelre rögzíthető csipesz is.

Apropó kábel, a WS-430 Prémium Headset kábele teljesen lapos, úgyhogy szinte lehetetlen összegubancolni és nem is törik meg olyan könnyen, mint a hagyományos kábelezés. 

A WS-430 Prémum Headseteket megtalálod a BerryBoltban, az alábbi linkekre kattintva:

WS-430 fekete színben

WS-430 fehér színben

Az Inside BlackBerry Blogon közzétett poszt szerint pár órán belül elérhetővé válik Európában, Kanadában és Ázsiában a BlackBerry 10 operációs rendszer 10.2.1-es verziójának köztes, javarészt hibajavításokat tartalmazó upgrade-je.

blackberry_10_1.jpg

Az új szoftverkiadás elsősorban hibajavításokat tartalmaz, új funkciók a 10.3-as változatig valószínűleg már nem kerülnek be a rendszerbe (akkor viszont majd nem győzzük kapkodni a fejünket). A fontosabb fixek, újítások a következők:

  • 64 GB-nál nagyobb méretű microSD-kártyák támogatása,
  • Különböző, a Bluetooth-kommunikációt, a médialejátszót és a böngészőt érintő frissítések.

A szoftverfrissítés elérhetősége régiótól és országtól, valamint az adott típustól függően változhat, a készülék automatikusan figyelmeztet a Hub-ban, ha letölthetővé válik a szoftver. Ha nem akarsz holmi figyelmeztetésekre várni, érdemes néha csekkolni a rendszerbeállítások alatt a szoftverfrissítés menüpontot. 

Via Inside BlackBerry.

Címkék: frissítés os bb10

Az év vége felé érkezhet a BlackBerry új QWERTY-s okostelefonja, amit egyelőre csak Windermere kódnéven emlegetnek (talán Q30 lesz a neve, talán nem), és korábban már napvilágra került róla (vagyis egy prototípusról) pár fotó. Az biztos, hogy ezek alapján az nem mondható el a jelenleg még készülőfélben lévő telefonról, hogy ugyanarra a kaptafára épülne, mint az összes okostelefon, beleértve a korábbi BlackBerryket. El is neveztem magamban BlackBestiának.

q30-all-devices.jpg

A fenti ábrán egy méretpontos összehasonlítást láthattok az eddig megjelent BB10-es készülékekkel és a csőben lévő újdonságokkal, azaz egymás mellett sorakozik a Q10, a Classic, a Z10, a Windermere (Q30?) és a Z30. Azért azt tegyük hozzá, hogy a Classicról és a Windermere-ről még nem került ki az internetre hivatalos, publikus fotó, szóval a montázst készítő dizájner, bizonyos Dylan Habkirk a rendelkezésre álló adatok (melyek többnyire a kijelzőméretre korlátozódtak), és az eddig kiszivárgott fotók alapján csinálta meg az összehasonlítást. Aztán van itt egy galéria is, összehasonlításképpen ezúttal a Z30 az etalon. Figyelem, megrázó képek következnek!

Mindenesetre a Windermere kapcsán egyre biztosabbnak tűnik, hogy mindenféle koncepciókkal ellentétben csupán háromsoros, érintésre is reagáló klaviatúrája lesz, méretét, pontosabban alapterületét tekintve pedig aztán tényleg semelyik korábbi okostelefonhoz nem hasonlít majd.

De ha már ilyen jól értesült Habkirk, akkor vajon mi a helyzet a Classiccal? Vajon tényleg úgy fog kinézni, mint a fenti képen?

Via N4BB.

Készítettél néhány nézhető videót és képet a BlackBerryddel és a Story Makerrel pár perc alatt generáltál egy frankó kis videoklipet belőlük? Itt az ideje, hogy végre belehuppanj a rendezői székbe és megszerkeszd saját elképzelésed szerint a filmedet!

Példaként mutatok egy kis videót, amit magam készítettem fiaim Lego motorvonat pályájáról, kizárólag a BlackBerry Z30-asom felhasználásával. Ennek a kis filmnek az érdekessége nem a művészi értéke, vagy inkább értéktelensége, hanem, hogy nagyjából megmutatom benne, hogy milyen lehetőségei és korlátai vannak annak, aki pusztán a BlackBerry telefonjának használatával kíván minél izgalmasabb videófilmeket összeeszkábálni.

Ha a klippem beindította a fantáziádat és úgy gondolod, hogy tudnál te ennél sokkal jobbat is csinálni, akkor hajrá! Olvass tovább én megmutatom, hogy miképp tudod megvalósítani az ötleteidet.

Megnyitod a Story Makert és egy előző történetedet, vagy csinálsz egy újat.

Jótanács! Először válaszd ki a film stílusát (Story Maker alapok:7. pont) és azt már később ne módosítsd, mert a telefon újragenerálja és alapértelmezettbe állítja a klipedet a stílusban beállított paraméterek szerint. Egy stílusváltással, kockáztnál egy esetleges, hirtelen felindulásból elkövetett telefon földhözvágást és a BlackBerryd gyors halálát, mivel ezzel a lépéssel, akár több órányi szerkesztgetésed mehet füstbe.

Megnyomod a jobb alsó sarokban, a hárompöttyös menüt:

  • Média Módosítása: Hozzáadhatsz további képeket és videókat a klippedhez
  • Zene módosítása: Megváltoztathatod a háttérzenét
  • Címek módosítása: A főcím és a vége feliratokat változtathatod meg
  • Tweak: További módosítások.

222.jpg

Középen lent az equalizer ikon, Tweak menü:

  • Egyszerű húzással a videók és képek lejátszási sorrendjét változtathatod meg
  • Egy médiát hosszabban lenyomva előugrik a menü, amiben:
  • Eltávolítás: Törölni tudod a kijelölt videókat és képeket
  • Másolat készítése: Akkor hasznos, amikor egy videóból több kisebb részt szeretnél beszúrni a filmedbe, vagy, ha többször szeretnéd megjeleníteni ugyanazt a képet. Így nem kell azt újra kitallózni.
  • Szerkesztés: A kijelölt média hosszának beállítása, szerkesztése.

333.jpg

Szerkesztés:

  • Videó kezdő és végpontját lehet beállítani
  • Kép bejátszási idejét lehet beállítani
  • A videó háttér hangerejét tudod beállítani
  • A kép és videó bármely részét ki tudod vágni és el tudod forgatni
  • Képnél és videónál is tudod módosítani a fényerőt, kontrasztot és a színeket

A Story Maker a BB10-zel egyidős, és ez szó szerint értendő, ugyanis az eredeti 10.0-ás operációs rendszerrel megjelent verzión a mai napig egyetlen sort sem módosítottak a készítők, ami nem is olyan nagy baj, mivel egyébként remekül működik.

Amit szeretek a Story Makerben:

  • Stabil
  • Gyors
  • Ha nem szerkesztesz benne, akkor eccerű (két cével!), mint a faék
  • Látványos videók és diavetítések készítésére tökéletes

Ami nekem hiányzik Story Makerből:

  • Sokkal több előre beállított stílus (most 6 db van.)
  • Kezdő- és végfeliratokon kívül, további szövegek beszúrásának a lehetősége. (Azért létezik megoldás, de erről majd később írok.)
  • Videó kezdő és végpontját jelölő csúszkák közé mindenképp kellene egy lejátszási csúszka a helyes beállítás ellenőrzéséhez
süti beállítások módosítása