A BlackBerry idén érkező újdonságai úgy látszik egyre több ember fantáziáját mozgatják meg, ahogy sorra érkeznek a kiszivárgott fotók a vélt vagy valós prototípusokról, illetve tesztpéldányokról. Egymást érik az ügyes dizájnerek által készített koncepciók, látványtervek is, eddig éppen csak a BlackBerry hallgatott mélyen arról, hogy pontosan mit is forral az év második felében -- a dizájn valahogy olyannyira tabu lehet náluk, hogy még a februárban bejelentett QWERTY-s újdonságról (ami akkor még Q20, most már Classic néven fut) sem láthattunk egyetlen hivatalos fotót, vagy látványtervet.

Szerencsére mindig van, aki ilyenkor ellátja a közösséget infókkal, kémfotókkal és egyebekkel, ami már csak azért is becsülendő, mert sokan az állásukat kockáztatják azért, hogy az olyan képek eljussanak a nagyközönséghez, mint amilyent a az N4BB is közzétett a minap.

wmere_proto.jpg

Most meg itt van egy újabb fotómontázs, ami a Windermere állítólagos prototípusát mutatja, és bár valóban hasonlít a működő prototípushoz, mégis más kissé: ennek a telefonnak, vagy nevezzük inkább QWERTY-phabletnek lekerekített sarkai és fehér billentyűi vannak -- amire még írásjelek sincsenek felszitázva.

wmere_proto2.jpg

Személy szerint egyetértek a BerryFlow szerzőjével, ez vagy egy rajongók által összeeszkábált koncepció, vagy egy olyan, korai fázisú, vélhetően nem is működő dummy, amit a BlackBerry mutogatott néhány beavatottnak a Windermere fejlesztésének korai fázisában azzal, hogy "tessék, így fog nagyjából kinézni, mit szóltok hozzá?"...

...és ti mit szóltok hozzá?

Via BerryFlow.

 

Közérdekű közlemény következik, vagyis inkább mindenkinek szól a mostani poszt, akik a nyáron, vagy bármikor máskor EU-s tagországba kívánnak utazni. Ahol bár már határok sincsenek, a mobilszolgáltatók mégis csak a saját territóriumukon belül, vagyis belföldön biztosítják az olcsó (már akinek) perceket, SMS-eket és adatforgalmat. Ha tehát külföldre utazol, pestiesen szólva megszívod.

De július 1-től már kevésbé szívod meg, mivel a külföldi mobilozás költségei tovább csökkennek az EU-ban, legnagyobb mértékben az adatforgalom ára csökken (mondjuk van honnan). Az árcsökkentés a BlackBerry-szolgáltatásokat nem érinti, viszont aki BB10-es telefont használ, annak ugyanaz a roamingdíj jár (ami egyébként megabájtonként kb. 78 forint lesz), mint mindenki másnak, feltéve, ha vodás vagy telenoros. A Telekomnál kicsit árnyaltabb a kép, ott ugyanis a BB10-es ügyfeleknek sem árt a BIS, ennek pedig külön adattarifája van, kivéve, ha utazás előtt elküldi a delikvens a +BLACKBEU kódot a 1430-as ügyfélszolgálati számra, ezután a normál roaming díjszabás szerint számláz neki is a szolgáltató akkor is, ha a blackberry.net APN-t használja.

roaming.jpg

A 2014. júlis 1-től érvényes tarifákat a fenti grafikon tartalmazza, és emellett jó hír, hogy jövő év végén jó eséllyel teljesen eltűnnek a különbségek a külföldi és belföldi tarifák közt, szóval elvileg soha többé nem kell majd kikapcsolnod a mobilt, ha elutazol Magyarországról (feltéve, hogy másik EU-s országba utazol).

Via NMHH.

Oké, be kell lássam, attól még, hogy én a magam részéről nem értem, miért olyan elképesztően népszerű az Intasgram, ezért nem is különösebben foglalkoztat, hogy az alkalmazás nem jelent meg BlackBerry 10-re, sokan lehetnek a BlackBerry-felhasználók közt is, akiknek az az egyetlen vágyuk, hogy a modern közösségi művészet eme válfaját űzzék. A programnak itthon is akad rajongója szép számmal, de ma már szerencsére annak a BlackBerry-felhasználónak sem kell lemondania erről az appról, aki BB10-es telefonnal rendelkezik.

instagram_z10.jpg

Az Instagram most megjelent új, 6.0-s verziója ugyanis a BlackBerry 10 operációs rendszer androidos futtatókörnyezetének segítségével tökéletesen elfut a BB10-es telefonokon, már csak be kell valahonnan szerezni az appot -- erre vannak különböző alternatív, nem hivatalos beszerzési források, amire lehet azt mondani, hogy nem támogatott, és a fejlesztők nem nézik jó szemmel az ilyesmit, de én inkább azt mondom, pukkadjanak meg az Instagram fejlesztői, amiért minimális ráfordítással egy nyűves android-portot nem tudnak beküldeni a BlackBerry Worldbe.

Szóval ha telepíteni szeretnéd az új Instagramot a BlackBerrydre, nincs más dolgod, mint lekattintani a lenti hivatkozást, de előtte ne felejtsd el a telefonod menüjében, az Alkalmazáskezelőben, az Alkalmazások telepítése menüpont alatt engedélyezni a külső forrásból származó appok telepítését.

Ja, és ha valami nem működik, vagy nem jól működik, ne feledd, hogy a megoldás ellenére a BB10 továbbra sem támogatott platform az Instagram esetében.

Instagram 6.0 letöltése BlackBerry 10-re.

Via N4BB.

Naszóval, az van, hogy jobb lesz ha hozzászoktok a gondolathoz, hogy a BlackBerry ősszel érkező nagyágyúja, melyet egyelőre csak Windermere kódnéven ismerünk, úgy fog kinézni, ahogy az eddigi fotókon láthattátok: Egy óriási, szögletes QWERTY-s telefon lesz, háromsoros billentyűzettel és meganagy 1:1-es kijelzővel. Az N4BB most újabb fotókat közölt a BlackBestiáról, és minden eddiginél részletesebb infókat közöl a cuccról (azért ne vegyetek még mindent készpénznek ebből), amiért minden bizonnyal irtózatosan seggbe fognak rúgni valakit, de ez már csak legyen az ő baja.

A fenti fotókon látható prototípus készülék nagyon közel áll a végleges kialakításhoz, a pletykák szerint csak a hátlap különbözhet majd, ami valószínűleg olyan karbonmintázatot kap majd, mint amit a Q10-en vagy a Z30-on is van. Nem lehet majd levenni a hátlapot, a SIM-et és a microSD-t felül, a kamera felett található műanyag panel lepattintását követően lehet majd berakni a készülékbe.

A cucc irgalmatlan méretű, több mint négyhüvelykes 1:1-es kijelzőjének felbontása 1440x1440 pixel lesz, a pixelsűrűség pedig állítólag 480 dpi (aki akarja, ebből a két adatból kiszámolhatja a pontos kijelzőátlót). A telefonba 3 GB memória kerül, egy négymagos Snapdragon 801-es SoC mellé, aminek az órajele alsó hangon 2,36 GHz, vagyis lesz számítási teljesítmény bőven.

A QWERTY-billentyűzet az előzetes infóknak megfelelően érintésre is reagál majd, lehet például gesztusokkal szöveget törölni, meg tájkép módba rakva scrollozni vele (bár nem tudom, egy 1:1-es kijelzőn mi értelme a portré- és tájképállásnak).

A hátlapon 13 megapixeles kamera lesz, az akku kapacitása pedig 3450 mAh, ami a bivaly hardvert állítólag legalább annyi ideig el tudja majd látni árammal, mint amennyit a Z30 is elmegy. Apropó, a készülék könnyebb lesz, mint a kissé túlsúlyos Z30, illetve vékonyabb is lehet annál.

Via N4BB.

Címkék: leak q30 windermere

A BlackBerry 10 operációs rendszer ma az egyetlen olyan mobilos rendszer a világon, mely képes arra, hogy androidos alkalmazásokat változtatás nélkül futtasson, pont úgy, mint egy androidos telefon (nemrég John Chen, a BlackBerry elnök-vezérigazgatója állította, hogy az androidos appok 98 százaléka futtatható BB10 alatt). A dolognak persze vannak bizonyos korlátai, egyrészt nem fut minden app hibátlanul, de ne feledjük, hogy ezeket eredetileg nem BlackBerryre fejlesztették, másrészt a BlackBerry folyamatosan finomítja az androidos futtatókörnyezetet, ennek ékes példája a 10.3-as rendszerbe kerülő új API-k sokasága.

Meg azért még az androidos alkalmazások telepítése sem olyan triviális a BB10-es BlacBerrykre, hiszen ami nincs ott a BlackBerry Worldben, azt valamilyen, nem hivatalos formában, alternatív androidos piactereken keresztül kell beszerezni. Ezek közül az egyik legnépszerűbb a Snap, amiről két dolgot kell tudni: egyrészt natív BB10-es alkalmazás, másrészt pedig a telepítéséhez minimálisan hekkelni kell (sideload-ban megy fel a program, vagyis a totál laikusok számára lényegében elérhetetlen).

bb_android.jpg

A Snap fejlesztője a minap nyilatkozott arról, hogy az alkalmazás mennyire sikeres a hardcore BlackBerry-felhasználók körében: eddig mintegy 2,5 millió androidos appot töltöttek le a segítségével, ami természetesen nem nagy szám a Google Play eddigi több tízmilliárdos letöltési statisztikáit figyelembe véve, annál érdekesebb adat viszont annak fényében, hogy azért BB10-es okostelefonból távolról sincs annyi piacon, mint androidos eszközből, plusz azért érdemes még figyelembe venni a fent leírt tényezőt is, vagyis azt, hogy a Snap telepítése nem feltétlenül gyerekjáték.

A piactér fejlesztője szerint egyébként a letöltési hullám mindössze pár alkalmazást érint, ezek azok a kulcsfontosságú androidos appok, melyek hiányoznak a BlackBerry World natív, vagy androidos kínálatából, netán egy sokkal régebbi verzió érhető csak el belőlük (Instagram, Spotify, Deezer, illetve ide tartozik/tartozott félig-meddig a Viber is). 

Most már csak azt lenne jó tudni, hogy más forrásokból hány androidos app kerül fel a BB10-es készülékre, és ez hogyan arányul mondjuk a natív BB10-es alkalmazásokhoz. 

Via RedLightofLove.

süti beállítások módosítása