Óriási rohanással kezdődött a hetem, így mondhatni kapóra jött, hogy az előzetes pletykákkal ellentétben mégsem frissítette le tegnap a BB10-et a 10.3.1-es verzióra a BlackBerry. Legalább a telefonom nyugton hagyott. Ami azt illeti, tegnap a rajongói tábor nagy része láthatóan velem ellentétben nagyon szerette volna megkapni az értesítést az OTA-frissítésről, ami végül csak nagyon keveseknek adatott meg.

blackberry_10.jpg

Annyi biztos, hogy január 27-én nem volt átfogó frissítési hullám a BlackBerrynél, elvileg néhány Classic-tulaj kapta meg a .2072-es frissítőcsomagot a kanadai Rogers hálózatán. Azt egyelőre nem tudni, mi is volt pontosan a showstopper, mindenesetre most két új dátum kering belsős berkekben: az egyik a február 2., amikor új uild érkezik az OS-ből, ami vélhetően a .2072-ben található, egyelőre meg nem határozott hibákat kijavítja, a másik pedig az új kiadási céldátum, ez pedig február 19.

Február 19. meg ugye februárban van, vagyis abban a hónapban, amiben a BlackBerry eredetileg is ígérte a rendszerfrissítés kiadását, méghozzá mindegyik BB10-es BlackBerryre egyszerre. Már ha a szolgáltató is úgy akarja, illetve már ha a szolgáltatótól lett vásárolva egyáltalán a készülék.

Ezzel szerintem erre az egész frissítés-sagára már az indokoltnál jóval több sort szenteltünk, úgyhogy most már tényleg nincs itt semmi látnivaló, tessék továbbállni.

süti beállítások módosítása