Nem mindennapi dolgot jelentett ma be a magyar mobilpiac első és második számú versenyzője, a Magyar Telekom (ex- T-Mobile) és a Telenor Magyarország (ex- Pannon, de ez már nagyon régen volt). A két cég az idei évtől kezdődően egyesíti, kvázi közösen üzemelteti a 4G/LTE hálózatát, pontosabban annak egy szegletét. Az eredmény: minden korábbinál nagyobb lefedettségű mobilnet, 150 megabites sávszélességgel akár az isten háta mögött is. Meg egy alaposan felbőszített Vodafone Magyarország.

monopole_torony.jpg

Mielőtt valaki a magenta- vagy bugyikék identitását féltené, fontos leszögezni, hogy mindenki marad annál a szolgáltatónál, ahol eddig is volt, csupán arról van szó (nagy vonalakban), hogy a bázisállomások egy része közös üzemeltetésbe kerül, vagyis ahol lesz térereje a jövőben a Telekomnak, ott szinte biztosan lesz a Telenornak is (meg persze fordítva), méghozzá pont ugyanannyi kis pálcikával. Számszerűsítve csak idén év végén mindez 97/95 százalékos országos 4G-lefedettséget jelent majd a Telekomnál és a Telenornál.

Tehát változatlan marad mindkét cégnél minden díjcsomag, ami természetesen a BlackBerry-ügyfeleket is érinti, hiszen nekik a Telekomnál a BB-infrastruktúra és a 4G-s hálózat együttes használata esetén továbbra is meg kell majd venniük a speciális BlackBerry-díjcsomagokat, míg a Telenornál nincs ilyen kritérium. 

Az összekapcsolás minden más fontos aspektusáról és mélységéről a HWSW-n olvashattok.

És akkor megint SZAVAZÁS!

süti beállítások módosítása