Nem túl meglepően megegyezéssel ért véget május utolsó napjaiban egy kaliforniai kerületi bíróságon az a per, melyet a BlackBerry indított egy kiegészítő billentyűzeteket áruló startup, a Typo ellen: Az iPhone-okhoz passzoló klaviatúrák forgalmazását a bíróság betiltotta, sőt, a Typo a jövőben

semmilyen, okostelefonokhoz szánt billentyűzetet nem hozhat forgalomba.

Az ügy nagyjából másfél évvel ezelőtt indult szövevényes útjára, amikor egy találékony, ámde az iPhone-jával nem minden szempontból elégedett multimilliomos, Laurence Hallier kitalálta, hogy kéne egy olyan külső billentyűzet az Apple okostelefonjaira, mely a BlackBerryknél megszokott fizikai gombsort kínálja a készüléken, annak minden kényelmével. Ennek érdekében a Typo-nak nevezett billentyűzet gyakorlatilag egy az egyben lekoppintotta az akkori QWERTY-s csúcsmodell, a Q10 klaviatúráját. A BlackBerrynek több sem kellett, pereltek.

typoblackberry.jpg

A cég az első Typo-változat forgalmazását sikeresen megakadályozta, Hallier vállalkozása ezért kissé áttervezte a telefonhoz csatlakoztatható külső billentyűzetet, iPhone 6-kompatibilissé tette és ráaggatta a Typo 2 nevet. A BlackBerrynél nagyjából ezen a ponton túlcsordult az a bizonyos pohár, újabb per jött, aminek most az lett a vége, hogy a Typo semmilyen, okostelefonokhoz készített külső klaviatúrát nem hozhat forgalomba, hívják akár Typo 3-nak, vagy 4S-nek. Nincs viszont gond azokkal a billentyűzetettel, melyek minimum 7,9 hüvelykes képátlójú kijelzővel ellátott eszközhöz készültek -- ilyen megoldása viszont egyelőre nincs is a cégnek (sem a BlackBerrynek).

Ez a megegyezés első olvasatra meglehetősen egyoldalúnak tűnhet, ám a BlackBerry által kiadott sajtóközlemény utal arra, hogy a megállapodás bizonyos feltételei bizalmasak, szóval ki tudja, még az is lehet, hogy a BlackBerry váltságdíjat fizetett a Typo-nak a fizikai QWERTY-ért cserébe. Például Hallier kapott egy Passportot, ami a világon egyedüliként érintőpanelként is használható fizikai nyomógombokkal rendelkezik.

Címkék: per typo qwerty
süti beállítások módosítása