Ha éppen kezdenél belepunnyadni a szárnyait bontogató nyári kánikulába, ha azt gondolod, hogy ilyenkor csak te senyvedsz a munkahelyen vagy éppen a vizsgákon, nagyon tévedsz, mások is keményen dolgoznak - például a BlackBerry szoftverfejlesztői. Bár nekik talán szerencsésebb mikroklíma adatott meg, a kanadai Waterlooban legalábbis valamivel ritkábban van kánikula, mint itthon. 

És nagyon aktívak a BlackBerry médiamunkása is, akik éppen tegnap tettek ki az Inside BlackBerry blogra egy posztot arról, hogy a BlackBerry 10 milyen újdonságokkal bővül nagyon hamarosan.

blend1-2_dashboard_eng.jpg

Természetesen a 2013-ban megjelent operációs rendszer aktuális, 10.3.2-es verziószámot viselő frissítéséről van szó, mellyel párhuzamosan a februárban debütált BlackBerry Blend is frissülni fog. Utóbbinak hála a program számottevően kevesebbet homokórázik majd, megújul a kezelőfelülete és lesz benne néhány új szerkesztőfunkció, illetve helyesírás-ellenőrző.

A BlackBerry 10 frissítése talán - remélem - kevésbé fog akkorát szólni, mint a legutóbbi, mely finoman szólva nem sikerült a legfényesebben, legalábbis az első kiadás. A 10.3.2-es verzióval a hibajavításokon túl megújul a BlackBerry Protect, méghozzá egy újabb, lopásgátló, de legalábbis a tolvajok életét eléggé megnehezítő elemmel: a frissítést követően ha be volt kapcsolva a Protect, a teljes rendszertörlés után is csak a korábban megadott BlackBerry ID-vel lehet majd belépni a telefonra. Magyarul mostantól jól teszed, ha alaposan az eszedbe vésed a BlackBerry ID-d jelszavát, különben te is kerülhetsz kellemetlen helyzetbe, ha mondjuk el akarod adni valakinek a telefonodat.

Az új rendszerben ezen felül lesz néhány új naptárfunkció (elsősorban megújított tárgyalás mód), meg továbbfejlesztik a kamerát is. 

A blogbejegyzés szerint a frissítés régiótól és szolgáltatótól (vagyis a vásárlás helyétől) függően a következő hetekben indul, állítólag egyesek már meg is kapták, jellemzően azok, akik kártyafüggetlen BlackBerrykkel rendelkeznek. Lényeges, hogy a frissítés minden BlackBerry 10-es telefonra elérhető lesz majd (igen, az STL100-1 -es Z10-ekre is!), tehát senki nem marad ki a jóból.

Via Inside BlackBerry blog.

süti beállítások módosítása