A mobilszolgáltatók és a BlackBerry viszonya hazánkban a piaci körülményeknek köszönhetően az elmúlt években gyökeresen megváltozott, melynek többek közt része az is, hogy a kanadai gyártó készülékei ma már sajnos egyik hazai mobilcég üzleteiben sincsenek jelen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a legnagyobb szolgáltatónál, a Magyar Telekomnál ne lenne továbbra is tényező a BlackBerry - csak éppen most máshogy, mint pár évvel ezelőtt. A cég a Samsunggal közösen nyújt hátteret egy vadonatúj ügyfélkiszolgálási megoldáshoz, mely előbb-utóbb minden Telekom üzletben megjelenik.

A személyes ügyintézés bármilyen cégnél - így egy telekommunikációs szolgáltatónál is - rendszerint komoly papírmunkával jár, pláne ha szerződéskötés és vásárlás miatt zarándokol el valaki egy üzletbe, mondván így még mindig jobban jár, mintha online vásárolna a szolgáltatótól. Ilyen élménye majdnem mindenkinek van, én például legutóbb egy mobilnetes díjcsomagot vásároltam egy Telekom üzletben, és a végén egy összesen 18 oldalból álló paksamétát nyomtak az orrom alá, és akkor eszközt még nem is vásároltam hozzá.

"Az előfizető egy digitális kijelzőn tekintheti át a szerződését, melyet ott helyben szignózhat is"

A feltételek részletekbe menő szabályozása és ismertetése fontos dolog, de meg lehet oldani az egészet ennél jóval környezetbarátabb formában is, mondjuk a papírozás teljes mellőzésével. A Telekomnál ezért némi előkészületi munkálatokat és tervezést követően egy olyan, új rendszer bevezetése van folyamatban, ahol a meglévő vagy leendő előfizető egy digitális kijelzőn tekintheti át a szerződését, melyet ott helyben, digitális formában szignózhat is.

telekom_digitalis_alairas.jpg

Az év végéig várhatóan az összes Telekom üzletben megjelenő, ügyintézést segítő megoldásnál a digitális kijelző valójában egy tablet, mely össze van kötve a Telekom belső ügyintézői rendszereivel, illetve annak egy részével. A szerződéskötés során az ügyintéző a szokásos módon, egy számítógépbe pötyögi be a szükséges adatokat, ám a szerződés végül korántsem a szokásosan kerül az ügyfél elé. Hanem a már említett Samsung tableten, ahol egy erre szolgáló rublikában egy stylussal mindjárt alá is írhatja az ügyfél a virtuális papírokat (ha perverz módon ragaszkodnál a nyomtatott szerződéshez, kérésre azért azt is adnak az ügyintézők). A szerződésből természetesen digitális formában kap egy példányt az előfizető is.

A Telekomnál ezt az egész digitális aláírásos projektet annyira komolyan veszik, hogy több száz Samsung tabletet küld még idén az üzletekbe a vállalat, a mobilos szerződéskötést követően pedig hamarosan a vezetékes szolgáltatásokra vonatkozóan is lehetőség lesz majd a digitális aláírásra. 

Mindez bár roppant egyszerűen hangzik, egy ilyen rendszert összeállítani korántsem triviális feladat, még szerencse, hogy a Telekomnak olyan partnerek siettek a segítségére, mint a BlackBerry vagy a Samsung. A két cég közül értelemszerűen a Samsung adta magát az eszközt, illetve az infrastrukturális háttér egy részét, a BlackBerry pedig a menedzsment-hátteret biztosítja a rendszerhez.

telekom_digitalis_alairas2_1.jpg

A Samsung tabletjeit ugyanis központilag kell menedzselni ahhoz, hogy egy ilyen, biztonsági szempontból kiemelten kritikus alkalmazási területen használni lehessen őket. Ehhez a BlackBerry Enterprise Service 12 mobilmenedzsment-platform és a Samsung saját mobilos platformjának, a KNOX-nak az összedrótozására volt szükség,  a két rendszer segítségével pedig a végletekig leszabályozható, hogy a tablet pontosan mire használható, mire nem, valamint milyen környezetben használható.

Mondanom sem kell, nem lenne túl szerencsés, ha az ügyintézők tetszés szerint telepítgethetnének fel mindenféle appokat a Google Play Store-ból egy ilyen eszközre, vagy éppen a munka végeztével fognák, betennék a táskájukba és hazavinnék az eszközt. Az ügyintézéshez használt tableten éppen ezért az ügyintézéshez használt alkalmazáson, alkalmazásokon kívül gyakorlatilag semmi nem futtatható, a beállítások gyakorlatilag még minimális szinten sem változtathatók meg, ha pedig az eszköz kikerül az üzlet saját, belső hálózatának hatóköréből, azonnal deaktiválódik az egész rendszer - vagyis a fizikai lopásgátlás mellett egy virtuális lopásgátló is van a tableten.

"A kanadai cég termékkínálata ma már olyan igényeket is képes kiszolgálni, melyekről pár évvel ezelőtt még szó sem lehetett."

A Telekom a projekt indulásakor számos gyártó mobilmenedzsment-platformját felmérte és megversenyeztette, végül a BlackBerry megoldását találta a célnak leginkább megfelelőnek, ami egyben kitűnően példázza azt is, hogy a kanadai cég termékkínálata ma már olyan igényeket is képes kiszolgálni, melyekről pár évvel ezelőtt még szó sem lehetett. A BES 12 használata egy ilyen nagyszabású projekt esetében azt is mutatja egyben, hogy a BlackBerry maga mennyit változott az elmúlt években, illetve a vele korábban szinte kizárólag készülékértékesítés kapcsán foglalkozó mobilszolgáltatók is mennyire másként tekintenek a cégre.

A digitális aláírással végződő ügyintézési folyamat bevezetése egyébként nem csak hazánkban egyedülálló projekt, hanem külföldön sem könnyű hasonló példát találni. A Magyar Telekomnál bevezetett rendszer a BlackBerry számára is igazi mintaprojekt lehet, mely ügyfelek milliói számára hoz egyszerűbb, papírmentes és remélhetőleg gyorsabb személyes ügyintézést.

süti beállítások módosítása