Lefekvés előtt jó éjszakát kívánni éppen olyan udvariassági formula, mint ebéd előtt azt mondani, hogy jó étvágyat, de persze ki-ki ízlése és lehetősége szerint ezt fűszerezheti még jóéjt puszikával, a műfogsor pohárba helyezésével és a többi. Az alvás előtti szeánsznak emellett manapság már az is része, hogy hű társunkat, a mobiltelefont is aludni küldjük. Ezt azonban ma már csak az amatőrök végzik a kőkorszaki módszerrel, a kikapcsológomb lenyomásával.

A BlackBerryk (legyen szó régi, vagy új generációs változatról) szokás szerint meglehetős eleganciával oldják meg ezt az éjszakai alvós dolgot is, amikor senki nem szereti, ha SMS-ek zengenek a fülébe a hajnali banknyitáskor, vagy éppen valami szomorúbb sorsra érdemes telefonos zaklató hívogatja az embert. A BB10-es készülékeknél az "Éjszakai üzemmód" ráadásul nem csak az értesítéseket kapcsolhatja ki részben vagy teljes egészében, hanem a telefon processzorát is pihenni küldi úgy, hogy a mobil közben végig bekapcsolva marad, vagyis az e-mailek és más üzenetek megjönnek - csak éppen értesítést nem küld róluk a rendszer.

bedside_classic.jpg

Az éjszakai üzemmódot két ponton, az óraalkalmazásból, valamint a lezárt nyitóképernyőről lehet bekapcsolni, mindkét esetben a kijelző tetejéről egy lefelé irányuló ujjmozdulat a záloga a dolognak. Az óraalkalmazás beállításainál emellett szépen meg lehet mondani a telefonnak, hogy pontosan hogyan viselkedjen, ha aktív az éjszakai üzemmód. Itt lehet megadni például azt, hogy ilyenkor aktív legyen-e az akkukímélő mód (mivel ez idő alatt úgysem fogjuk használni a BlackBerrynket, ez erősen ajánlott beállítás), vagy egyáltalán be legyen-e kapcsolva a vezeték nélküli adatátvitel (ha ezt az opciót kikapcsolod, semmilyen értesítés vagy hívás nem jön a telefonra, amíg ki nem lépsz az éjszakai módból).

A leghasznosabb funkció talán mindezek közül az, hogy részletesen meg lehet akár azt is mondani a rendszernek, hogy mely üzenetekről milyen értesítések érkezzenek a telefonra (bekapcsolt adatátvitel esetén). Erre szolgál az "Éjszakai Profil", mely automatikusan aktív lesz éjszakai üzemmódban és vigyáz arra, hogy tényleg csak az zavarhasson meg alvás közben, amit nagyon fontosnak érzünk - ha például szeretnéd, hogy ilyenkor is kicsöngjön a telefonod, de csak csöngjön, SMS-t például ne jelezzen, azt itt beállíthatod ezt a működést.

süti beállítások módosítása