És akkor most már tényleg vége a találgatásoknak, hivatalosan is itt a BlackBerry Passport legújabb változata, az új külsőt kapott Silver Edition, melyet korábban Dallas és Oslo néven is emlegettek, illetve egy ideig szent meggyőződésem volt, hogy az egész egy ordas kamu csupán, és valaki csúf tréfát űz a BlackBerry-hívőkből. Tévedtem, a BlackBerry ma bejelentette idei második okostelefonját, ami egyes vélemények szerint szebb, mint az eredeti Passport, mások szerint meg éppen fordítva (erről akár te is szavazhatsz a poszt végén).

Az új BlackBerry Passport leginkább úgy néz ki, mintha a régi modellt és az AT&T számára készült, lekerekített sarkú változatot összegyúrták volna és bepakolták volna egy megerősített fém házba, miközben lecserélődött a mobil hátlapja is. Az új modell belül tehát tök ugyanaz, mint a régi, vagyis négymagos, 2,2 GHz-es processzorral, 3 GB rendszermemóriával, 32 GB tárhellyel, 4,5 hüvelykes, 1440x1440 pixeles felbontású kijelzővel és egy 13 megapixeles kamerával rendelkezik.

qwerty_passport_silver_front_400x500.png

Itt tehát semmi újdonságot nem találni, a BlackBerry szerint azonban az új Passport a megerősített keretnek köszönhetően még strapabíróbb, mint elődje, illetve könnyebb rajta gépelni (hogy mégis mitől, az nem teljesen világos a számomra), valamint a mintázott hátlapnak köszönhetően jobb a fogása. Itt van a hivatalos unboxing-videó, amíg mindezt emésztgetitek:

És akkor jöjjön a fekete leves: a BlackBerry Passport Silver Edition (jelenleg) valamivel drágább, mint a korábbi változatok, egész pontosan 549 dollárba kerül, igaz, ebben 135 dollár értékben benne van három tartozék: egy asztali bölcső, egy bőr flexibilis védőtok és egy bőr flip tok. Különállóan egyelőre nem lehet megvásárolni a telefont, idővel és régiótól függően ez bizonyára változni fog.

Az új kiadású Passportnak egyelőre nincsen nyoma az európai piacon, de jó hír, hogy akárcsak a jelenleg kapható változatok, úgy ez is világmodell (azaz egyetlen fő típus készül belőle az összes régió számára), tehát előbb-utóbbi biztosan elérhető lesz nálunk is, például a BerryBolt választékában.

Addig is nézegessétek a képeket (később jön több), és szavazzatok, melyik Passport jön be nektek:

süti beállítások módosítása