Beindult az utolsó rakétafokozat a pályára állítás előtt, a sok-sok kiszivárgott fotó után most egy videó került ki az internetre a BlackBerry rövidesen érkező androidos újdonságáról, a Venice-ről. Nem is kertelek tovább, itt van, nézzétek meg:

Ez tehát az első videó, ami mozgás közben mutatja meg az új csúcs-BlackBerryt, és amiből rögtön két nagyon fontos dolog is kiderül. Egyrészt a telefon láthatóan elképesztően nagy lesz, pláne kinyitva (bár a videóban elhangzik, hogy jól ki van egyensúlyozva), másrészt, ami eddig nem volt teljesen egyértelmű: érintésre reagáló billentyűzete lesz, pont mint a Passportnak, vagyis lehet például görgetni a klaviatúra simogatásával a teljes kijelzőtartalmat.

Nem látszik viszont egy-két előre beígért BB10-es funkcióból semmi, így nem látható a videón a Hub, vagy a naptár, illetve a billentyűparancsok. Lehet, hogy ezek még nem kerültek fel erre a szoftververzióra (lásd később), de annyi baj legyen, legalább lesz még mit nézni a következő kiszivárgott képeken, videókon.

Az továbbra sem tudni, hogy mennyire végleges maga a design, illetve a rajta futó szoftver is alakulgathat még a megjelenésig, mindenesetre így is elmondható, hogy régen láttam ennyire érdekes videót egy androidos mobilról. 

Kiszúrtál valami érdekeset a videón? Tetszik? Már most utálod? Oszd meg a többiekkel a véleményed itt a kommentekben, vagy a BerryBlog facebook-oldalán!

süti beállítások módosítása