Egész pontosan egy PRIV by BlackBerry-vel, ha ragaszkodni akarok a hivatalos terminus technicushoz. Szóval az történt, hogy tegnap egészen váratlanul lehetőségem nyílt arra, hogy megnyomkodjam a BlackBerry első androidos telefonját, a csúszkás PRIV-et, melyet már bejelentettek, de mégsem, illetve mely legkorábban csak november tájékán kerülhet forgalomba. Gyorsan leszögezem, hogy sem a hardver, sem a rajta lévő szoftver nem volt végleges, kereskedelmi verzió, de azért elég jó bepillantást adott így is a készülék a BlackBerry kártyáiba. De inkább leírom gyorsan, pontokba szedve a tapasztalataimat (fotókat sajnos nem készíthettem, de az eddigiek alapján úgyis nagyjából mindent láttatok már -- a lentebb beszúrt fotók a Redditről származnak):

Minőség, anyagfelhasználás

Béta hardver ide-, béta hardver oda, a PRIV hozza a BlackBerrytől elvárt minőségi szintet, a csúszka mechanika már így is mint a kés a vajban jár, és ami még fontosabb: akárcsak a Torch esetében, egy ujjal nyitható és zárható a telefon. A mechanika egyébként állítólag a bétás modellhez képest a véglegesen még jobb lesz, illetve teljesen fémből készül majd, ami jót tesz a tartósságnak, hiszen biztosan lesz, aki naponta több tucatszor, sőt, akár TÖBB SZÁZSZOR nyitogatja majd, szóval állnia kell a sarat.

A készülék hátlapjáról volt már korábban itt több fotó is, valóban a Z30 és a Q10 karbonszálas, selymes tapintású hátlapját kapja a PRIV, a burkolat nem levehető, valószínűleg a készülék belsejéhez csak a kijelző leszerelése után lehet csak hozzáférni, szóval a jövőre vonatkozóan jobb, ha senki nem adja házi akkucserére a fejét.

Kijelző

A PRIV egyik legfigyelemreméltóbb része a kijelző, ami az összes eddigi BlackBerrynek a kijelzőjét durván leiskolázza, mind felbontásban, mind színekben és kontrasztban. Furcsa mód a lekerekített szélek is teljesen természetesnek hatnak, magam sem gondoltam volna, de kábé két perc után fel sem tűnik, hogy valami nem stimmel vele. Egyelőre túl sok haszna mondjuk nincs azért ezeknek a lekerekített éleknek, de gondolom ezen majd változtatnak a későbbi szoftverek.

Billentyűzet

A másik kulcspontja a PRIV-nek a kijelző után egyértelműen a billentyűzet. Őszintén szólva számomra egy kissé csalódás volt a CsúszkaBerry klaviatúrája, legalábbis a Classichoz viszonyítva mind a gombok mérete, mind a nyomáspontjuk kevéssé tekinthető ideálisnak. Utóbbi még a végleges hardverben akár változhat is, a méret azonban alighanem marad ekkora, bár jobban belegondolva ezt a kompromisszumot évekkel ezelőtt a Torch esetében is meg kellett kötni.

priv-reddit.jpg

Amúgy meg kárpótol a kapacitív érintőpanel funkciója a klaviatúrának, ami pont úgy használható, mint a Passportnál, és tökéletesen összecsiszolták az androidos felülettel, vagyis mindenhol, mindenféle képtartalmat lehet mozgatni (görgetni) vele.

Ergonómia

A három fenti pontot mintegy összefoglalva, kiegészítve adja magát az ergonómia kérdése, vagyis hogy úgy összességében mennyire esik kézre a telefon, mennyire jó érzés használni. A képek nem hazudnak, a PRIV valóban jó nagy batár telefon, de ennek ellenére nekem mégsem tűnt sem túlzottan nagynak, sem túlzottan nehéznek, e tekintetben a Passport sokkal nagyobb szélsőséget képvisel, legalábbis a számomra. Kinyitott állapotban fülhöz tartva azért már kicsit túlzás a hossz, de például kinyitva is teljesen kényelmesen használható a PRIV egy kézzel, nincs semmi baj az egyensúllyal, nem akart kiesni a kezemből folyton a telefon.

Droid, droid, droid

Roppant mód furcsa volt egy BlackBerry logóval ellátott telefonon Androidot látni, ez elsőre még úgy is elég bizarr látvány, hogy a kiszivárgott videók és képek már elég sok mindent láttatni engedtek. Ahogy azt sejteni (vagy inkább tudni) lehetett, a PRIV teljes Google Play Services támogatást nyújt, vagyis ott van a rajta a Play Store a teljes választékkal egyetemben, gondolom nem kell ragozni, hogy ez milyen előnyökkel és hátrányokkal jár.

A BB10-es gesztusok egy részéről le kell sajnos mondani, de azért nyomokban ez-az megmarad Androidon is belőlük, legfeljebb kissé máshogy működik. Például az alulról felfelé simítós trükköt felejtsétek el, de a főképernyőn hasonló gesztussal lehet előhívni három, egyedileg előre programozott funkciót (pl. Hub, BBM), meg a gyorsmenüket is a BB10-hez hasonlóan lehet előcsalogatni - de ez ugyebár standard Android-ficsőr.

A Hubról eddig nem sok mindent lehetett tudni, nos a jó hír az, hogy lesz BlackBerry Hub a PRIV-en, méghozzá minimális, vagy nulla kompromisszummal. Sokáig kérdés volt például, hogy miként kezeli majd az Android a Hub-ba épülő, külső alkalmazás által vezérelt kommunikációs, üzenetkezelési funkciókat, ám azt kell mondjam, a BlackBerry itt remek munkát végzett, vagyis például egy BBM-chatre válaszolva nem lép ki a felületről a PRIV, és vált át a BBM app használatára, hanem szépen beúszik a chatablak a Hub-ból, pont mint a BB10 esetében. Azt egyelőre nem láttam, hogy ez a többi, integrált alkalmazásnál (pl. Facebook vagy Skype) is így lesz-e, gyanítom némelyiknél igen, némelyiknél nem.

Pár poszttal korábban volt szó a BlackBerry Safeguradrdól is, ami szintén alapfelszereltsége a rendszernek, ennek a belső neve amúgy az orosz bloggerek által kiszúrt DTEK, így egy rejtéllyel máris kevesebb. A Safeguard egyik legmenőbb, leghasznosabb funkciója, hogy mindent (minden alkalmazást) figyel, és mindenről figyelmeztet, lehetőleg előre, nem pedig akkor, amikor már megtörtént a baj. A program egyebek mellett naplózza, hogy adott időszakban egy alkalmazás hányszor kért hozzáférést valamilyen rendszererőforráshoz, vagy komponenshez, például a Facebook hányszor kérte le a készülék tartózkodási helyét.

A PRIV teljes biztonsági védvonalának kihasználásához persze menedzselt környezet (BES12) szükséges, itt aztán minden szabályozható, az Android for Work integrációnak hála van céges Google Play, egymástól teljesen elkülönülten, konténerizáltan futó alkalmazások és felhasználói fiókok, ami csak szem- szájnak ingere. 

Ár, megjelenés

Itt nincs sok új mondani való, a BlackBerry új androidos csúcskészüléke valamikor novemberben kerülhet piacra, csúcskategóriás okostelefonokhoz mérhető áron, ahogy ezt John Chen is megerősítette tegnap a Code/Mobile konferencián. Ha mázlink van, a PRIV itthon is kapható lesz még az év vége előtt, de ennél biztosabbat csak a hivatalos megjelenést követően fogok tudni mondani.

Ennyit előzetesen a PRIV-ről, a részletesebb beszámolót a megjelenés után olvashatjátok majd ugyanitt. 

Címkék: priv handson
süti beállítások módosítása