Viszonylag gyakori jelenség a külföldi BlackBerry-érintettségű blogokon, hogy lehoznak minden sajtóközleményt, ami egy bizonyos típus adott régióban, vagy országban való megjelenéséről szól. Úgyhogy itt az ideje annak, hogy itthon is gyökeret verjen ez a gyakorlat, hiszen mától immár hivatalos, gyártói támogatással is elérhető Magyarországon a BlackBerry PRIV, a kanadai cég első androidos okostelefonja.

priv_bb2.jpg

A telefont elsők közt a BerryBolt vette fel a kínálatába, mely egy rendkívül sikeres előrendelési akciót követően a mai nappal szállítja ki az első megrendelőknek a készülékeket, így mindenki, aki időben megrendelte a telefont, garantáltan hozzájuthat karácsonyig. És akkor következzen az a bizonyos sajtóközlemény:

A BlackBerry PRIV december 17-től kapható Magyarországon

A BerryBolt bejelentette, hogy a BlackBerry PRIV, a Blackberry első Android rendszerű biztonságos okostelefonja 2015. december 17-től kapható Magyarországon. A PRIV a BlackBerry megszokott adatvédelmét és hatékonyságát kínálja a legtöbb alkalmazással rendelkező ökoszisztémában. A PRIVmellé a BerryBolt exkluzív klubkártya rendszert is kínál a vásárlóknak.

Budapest, 2015. december 17. – A mobilkommunikáció egyik veteránjának számító BlackBerry Limited bejelentette, hogy Magyarországon is teljes funkcionalitással elérhetővé válik a BlackBerry PRIV, a BlackBerry legelső Android rendszerű okostelefonja. A BlackBerry hatékonyságát, biztonságát és adatvédelmi szolgáltatásait a Google Play áruház alkalmazásainak sokaságával ötvöző PRIV a forma és a funkció egysége. A kifinomult mechanikával rendelkező, ultravékony készüléket kétoldalt ívelt kijelzővel, érintő- és fizikai billentyűzettel, a legkorszerűbb 18 megapixeles kamerával és hosszú élettartamú akkumulátorral látták el, valamint olyan egyedülálló eszközökkel, amelyek lehetővé teszik a felhasználó számára az adatvédelem kezelését és felügyeletét.

Új biztonsági és adatvédelmi norma

A PRIV tervezése során fő szempont volt az adatvédelem, adatbiztonság; ehhez a BlackBerry évtizedes gyökerei szolgáltatták az alapot. A főbb biztonsági jellemzők egyebek között:

  • Fejlett adatvédelmi szabályzók: a BlackBerry egyedülálló DTEK alkalmazása felügyeli és jelenti az alkalmazások hozzáférését a mikrofonhoz, a kamerához, a helymeghatározáshoz és a személyes információkhoz, aminek köszönhetően a felhasználók egy pillantással meggyőződhetnek róla, hogy személyes adataik biztonságban vannak-e.
  • Biztonságos hardver: a BlackBerry megbízhatóságának hardveres forrása az egyedi gyártási folyamat, melynek során titkosítási kulcsokat ültetnek be minden készülékbe, így alapozva meg a platform biztonságát.
  • Ellenőrzött és biztonságos betöltődési folyamat: a titkosítási kulcsokat azzal a céllal ültetik a hardverbe a gyártás során, hogy a készülék minden rétegének sértetlenségét ellenőrizni lehessen - a hardvertől az operációs rendszeren át az alkalmazások kódjáig. Ezen túlmenően az Android alapját képező Linux rendszermagot több ezer helyen módosította a BlackBerry, hogy ellenállóbbá tegye a támadásokkal szemben.
  • Teljeskörű céges menedzsment a BlackBerry EMM megoldásán keresztül: a PRIV együttműködik a BlackBery saját mobilmenedzsment-platformjával, a BES12-vel, amely a PRIV és egyéb készülékek platformfüggetlen menedzsmentjét kínálja, továbbá az üzleti felhasználók számára olyan biztonsági és kollaborációs alkalmazásokat kínál, mint a SecuSUITE titkosított hangátviteli platform vagy a WatchDox a biztonságos fájlmegosztó-rendszer.

A szétcsúsztatható forma új csúcsa

A BlackBerry keresztplatformos stratégiája az, hogy ügyfeleinek biztonságos megoldások minél nagyobb választékát kínálja; e stratégia része a BlackBerry 10 operációs rendszer olyan fontos és hatékony funkcióinak zökkenőmentes ötvözése az Android platformmal, mint a BlackBerry Hub vagy a BlackBerry Calendar. A további fő jellemzők, egyebek között:

  • Teljes androidos alkalmazás és ökoszisztéma-élmény – a PRIV új lehetőségeket hoz az Android platformra, felhasználói számára pedig több mint egymillió alkalmazáshoz biztosít teljes hozzáférést; legyen szó az Instagramról, a Spotify-ról, az Uberről vagy a BBM-ről, mindez megtalálható a Google Play Áruházban.
  • Mindkét billentyűzetből a legjobbat – a készülék a gyorsaság és a pontosság érdekében megadja a választás szabadságát a virtuális és fizikai billentyűzet között.
  • Kontrasztos, nagyfelbontású kijelző – az 5,4 colos, kétoldalt hajlított OLED kijelzőn bőven van hely dolgozni vagy játszani, gazdag színek, mély fekete szintek és alacsonyabb energiafogyasztás mellett. 2560x1440-es felbontásnál a kijelző 540 PPI-s pixelsűrűséggel dicsekedhet – ez egy standard HDTV pixelmennyiségének négyszerese. A kijelző hajlított széle mentén található a Productivity fül, amelyen egyetlen pillantással megtekinthetők a BlackBerry Hub, a Calendar, a Task és a Contacts legfontosabb információi.
  • Egész napos akkumulátor-élettartam – a PRIV 3410 mAh-s akkumulátora akár 22,5 órányi folyamatos munkát is lehetővé tesz vegyes felhasználással*.
  • Csúcsminőségű kamera – a Schneider-Kreuznach által tanúsított 18 MP-es kamera, amelyet arra terveztek, hogy minimális befektetett munkával profinak tűnő képeket készítsen, a DSLR fényképezőgépeknél elterjedt technológiákat integrál.
  • Nagyteljesítményű processzor és bővíthető tárhely – a PRIV-et egy Qualcomm Snapdragon 808 processzor hajtja meg, egy olyan prémium chipset, amelyet arra terveztek, hogy a felhasználóknak zökkenőmentes teljesítményt nyújtson. Emellett a 32 GB-os belső tárhely és az akár 2 TB-os microSD-kártyák támogatottsága révén a PRIV biztosítja a felhasználók számára azt a rugalmasságot, hogy megfizethető és gyorsan cserélhető tárhellyel bővítsék a készüléket letöltéshez, telepítéshez, rögzítéshez és megosztáshoz, igényeik alakulása szerint.
  • BlackBerry Natural Sound – a PRIV-et erős hangszórókkal és minőségi hangélményt biztosító hárommikrofonos rendszerrel látták el. A beépített BlackBerry Natural Sound Technology a Wi-Fi és a mobilhívás hangjait a telefon helyzetétől és a háttérzajtól függően állítja be, és szükség esetén a hangerőt a felhasználó helyett automatikusan korrigálja.
  • Android for Work – a PRIV munkára készen érkezik. Az Android for Work támogatás gyors, egyszerű és biztonságos integrációt tesz lehetővé a vállalati környezettel. A zökkenőmentes integráció a Google Play for Work-kel lehetővé teszi az egyszerű hozzáférést az IT által menedzselt alkalmazásokhoz.

Bár a PRIV választási lehetőséget jelent új és meglévő ügyfelei számára az operációs rendszerek terén, a BlackBerry elkötelezett marad a BlackBerry 10 operációs rendszer mellett, és továbbra is biztosítja a biztonság és az adatvédelem javításához szükséges frissítéseket.

Elérhetőség és ár

A PRIV 2015. december 17-től 274 990 Ft-os áron a készlet erejéig megvásárolható a BerryBoltban. Az ár magában foglalja az áfát és a két év jótállást. A BerryBolt exkluzív klubkártya rendszert biztosít a PRIV-vásárlóknak, amely magában foglal egy egyedi, sorszámozott klubkártyát, 1 évre szóló, 10%-os, a tartozékokra szóló kedvezményt és további időszaki akciókat, promóciókat.

További információkért a PRIV-ről látogasson el a  www.BlackBerry.com/PRIV oldalra.

*Vegyes felhasználást feltételező forgatókönyv alapján. Az akkumulátor élettartamát sok tényező befolyásolja, egyebek között a hálózati kapcsolat, az alkalmazások használata, az egyes lehetőségek konfigurációja és az akkumulátor életkora. A tényleges eredmények változók lehetnek.

Köszönet a közreműködésért a Momentum Communications munkatársainak, akik lehetővé tették, hogy a BlackBerry kicsit újra bekerüljön a magyar köztudatba. És ha lemaradtál volna idén a telefonról, ne csüggedj, jövőre folytatjuk!


A BerryBolt Magyarország első és legnagyobb, kifejezetten BlackBerry termékekre szakosodott webáruháza 2011 óta. A BerryBolt és a BerryBlog közös tulajdonosi háttérrel rendelkezik.

süti beállítások módosítása