Beindult az utolsó rakétafokozat a pályára állítás előtt, a sok-sok kiszivárgott fotó után most egy videó került ki az internetre a BlackBerry rövidesen érkező androidos újdonságáról, a Venice-ről. Nem is kertelek tovább, itt van, nézzétek meg:

Ez tehát az első videó, ami mozgás közben mutatja meg az új csúcs-BlackBerryt, és amiből rögtön két nagyon fontos dolog is kiderül. Egyrészt a telefon láthatóan elképesztően nagy lesz, pláne kinyitva (bár a videóban elhangzik, hogy jól ki van egyensúlyozva), másrészt, ami eddig nem volt teljesen egyértelmű: érintésre reagáló billentyűzete lesz, pont mint a Passportnak, vagyis lehet például görgetni a klaviatúra simogatásával a teljes kijelzőtartalmat.

Nem látszik viszont egy-két előre beígért BB10-es funkcióból semmi, így nem látható a videón a Hub, vagy a naptár, illetve a billentyűparancsok. Lehet, hogy ezek még nem kerültek fel erre a szoftververzióra (lásd később), de annyi baj legyen, legalább lesz még mit nézni a következő kiszivárgott képeken, videókon.

Az továbbra sem tudni, hogy mennyire végleges maga a design, illetve a rajta futó szoftver is alakulgathat még a megjelenésig, mindenesetre így is elmondható, hogy régen láttam ennyire érdekes videót egy androidos mobilról. 

Kiszúrtál valami érdekeset a videón? Tetszik? Már most utálod? Oszd meg a többiekkel a véleményed itt a kommentekben, vagy a BerryBlog facebook-oldalán!

Miközben a napokban mindenki Venice-lázban ég, a BlackBerrynél azért távolról sem minden az új, állítólag Androidot futtató csúszkamobilról szól, noha kétségtelenül fontos momentum lesz majd a cég életében az újdonság leleplezése. De addig is a vállalat több érdekes és hasznos projekten dolgozik, például egy 

DOBOZON.

Nagyon olcsó poén lenne varázsdoboznak hívni, de ettől még varázslatos, de legalábbis nagyon hasznos dolgokra lesz képes a mögötte álló teljes infrastruktúrával. A megoldás lényegében egy nyomkövető, melyet a legváltozatosabb területeken, de leginkább a logisztikában, fuvarozásban lehet majd használni, például klasszikus flottakövetésre.

merci_kamionok.jpg

Ehhez hasonló megoldások amúgy már régóta léteznek, a BlackBerry azonban a projektért felelős alelnök, Dr Sandeep Chennakeshu elmondása szerint egy kézben fog össze mindent, a hardvertől kezdve a cloud platformon át az okostelefonos kezelőfelületig bezárólag, mindezt pedig elsősorban előfizetéses modellben, komplett csomagként kínálnák.

Magáról a kütyüről nem sokat tudni, vélhetően lesz benne valamilyen GPS vevő, egy kommunikációs modul és egy akkumulátor, utóbbiról úgy hírlik, hogy akár 5 évig is el tudja látni árammal az eszközt. A modult csepp-, por-, és ütésállóra tervezik (megfelelve az IP67 minősítésnek), tíz perc alatt telepíthető bárhová és körülbelül akkora lesz, mint egy kisebb-közepes könyv. 

A termék átfogó tesztje két hónapon belül kezdődhet, vagyis ezúttal is elsősorban óvatos puhatolózásról van szó az IoT, azaz rendkívül hülye magyar fordításban a "dolgok internete" szegmensben, ahol a BlackBerry az okostelefon-érához hasonlóan úttörő szerepet akar betölteni. Ehhez egyébként minden adottsága és know-how -ja (plusz szabadalma) megvan a cégnek sok más piaci szereplővel ellentétben, akik többnyire csak beszélni tudnak a témáról, kézzelfogható megoldást már nem feltétlenül tudnak felmutatni záros időn belül.

Via The Indian Express.

Igazából a lenti képek már tegnap felkerültek az internetre, de úgy voltam vele, hogy majd inkább délelőtt, frissebb fejjel értelmezem (értelmezzük) a látottakat, vagyis az újabb, ezúttal már a szoftverfelületet is részleteiben megmutató kiszivárgott képeket a Venice-ről.

aa_venice1.jpg

Az Android Authority-hez eljuttatott fotókon minden korábbinál jobban látszik az androidos Venice kezelőfelületének néhány egyedi funkciója -- olyan megoldások ezek, melyek kifejezetten a produktivitást hivatottak növelni és ilyen formában egyetlen másik androidos mobilon sem találhatók meg. 

Először is, ami nem látszik a képeken: a blog információi szerint a Venice is biztosít majd bizonyos billentyűzetparancsokat, pont mint BB10-en, vagyis egy gombnyomással előhívható lesz mondjuk a levelezőprogram, vagy a keresőablak, csak hogy néhány példát említsek. Lesznek egyedi gesztusok is, például ha a home gombról felfelé simítva felhúzod az ujjad, megjelenhetnek bizonyos gyorshivatkozások (hogy ezek fixek, vagy te állíthatod-e be őket, arról nincs infó).

Egészen újszerű lesz az alkalmazásváltó panel, valamint a nemrég futtatott alkalmazások listája, illetve az egyedi gyorshivatkozásokat is egy átdizájnolt menüpontból lehet majd kiválogatni.

A BlackBerry ezeken felül alighanem még számos, elsősorban az üzleti felhasználást és szövegbevitelt segítő funkciót épít majd a (mobil)biztonsági szempontból is alaposan feltuningolt rendszerbe, ami egyébként a fotók alapján első ránézésre nem is különbözik olyan sokban a gyári Androidtól, az alapok azonban teljesen újak lehetnek, már ha igaz az a spekuláció, hogy QNX kernel kerül a rendszer alá. 

Azt azért leszögezném, hogy nem tudni, milyen stádiumban tart jelenleg a fejlesztés, illetve ezeken a fotókon mennyire funkciókész szoftver fut, vagy egyáltalán maga a készülék így fog-e kinézni, amikor megjelenik. Vagyis a Venice a végleges formájában mind a szoftvert-, mind a hardvert tekintve eltérhet az eddig látottaktól.

Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a Venice képében ismét az idei év legérdekesebb okostelefonja jöhet el, mely minden bizonnyal nagyobb sikerekre hivatott, mint a tavalyi év legérdekesebb okostelefonja, a BlackBerry Passport.

Via Android Authority.

Címkék: képek venice leak

Az új, egyelőre csak Venice néven ismert BlackBerry bemutatójáig remélhetőleg már tényleg csak néhányat kell aludni, de addig is egyre több részlet lát napvilágot az először márciusban mutogatott újdonságról. Azt viszont már a Mobile World Congress-en rendezett ötmásodperces bemutató alapján is lehetett tudni, hogy a mobil kijelzőjének két oldalt lekerekített széle lesz, ráadásul az azóta kiszivárgott fotókon már működés közben is látható ez a bizonyos kijelző, ami egyébként így néz ki, mielőtt beépítik a telefonba:

Sajnos ezekről a fotókról sok minden nem derül ki, mármint azon kívül, amit eddig is tudni lehetett, illetve nincs egyértelmű utalás rá, hogy valóban ugyanazzal a panellel lesz dolgunk, amit a Galaxy S6 Edge-be pakolt a Samsung (azért nem kell különösebb jóstehetségnek lenni ahhoz, hogy megtippelje az ember a gyártót, meg a paramétereket).

s6_edge_screen.jpg

Egyébként ha már szóba került a Samsung, meg a kijelzője, érdekességképpen fent látható egy kép az S6 Edge hajlított paneljéről, ami -- micsoda meglepetés! -- hajlik, a merevségét pedig gyakorlatilag az üveglap adja. És ha már az üveglapnál tartunk, jó eséllyel a Venice kijelzőüvege is hasonló eljárással készül, mint az S6 Edge kijelzőüvege.

glasscut_302.jpg

A technológiát a koreaiak 3D Thermoformingnak nevezték el, a lényege pedig nagyjából annyi, hogy a sík üveget berakják egy 800 °C-on működő présbe, ami megfelelő formára hajtogatja a széleket. Ezt követően jön az utókezelés (CNC-marás, polírozás, különböző védőrétegek felvitele), és már lehet is összerakni az így előállított üvegből, az AMOLED-filmből és az elektronikából álló panelt. 

Erről a gyártási folyamatról amúgy annyit érdemes még tudni, hogy minden, csak nem olcsó, elsősorban a magas selejtaránynak köszönhetően. Az S6 Edge megjelenésekor mintegy nyolcszoros szorzóval számolt a Samsung, így egy eredetileg 3 dollárba kerülő kijelzőüveg meggörbítve 24 dollárjába került a cégnek. 

Ezek alapján mindenki vonja le a megfelelő következtetést a Venice várható árára vonatkozóan...

Via Twitter, iFixit, Samsung.

Az imént vásároltam a sarki kisboltban a telefonommal. Ebéd után kávéztam a mekiben, ugyanígy fizettem. Este ha megyek bevásárolni a Grobyba, szintén a mobilomat fogom használni fizetéskor.

Mobiltárca-függő lettem, és élvezem minden percét.

Becsszóra nem tömte tele a zsebem a MasterCard vagy valamelyik szolgáltató, hogy lelkendezzek egy sort a rendszerről, éppen ellenkezőleg, ez az egész csak viszi a zsebemből a pénzt, mégis elképesztő elégedettséggel használom.

De mindenekelőtt kezdjük az alapokkal: aki nem tudná, mi az a Mobiltárca, itt talál róla részletes információkat. Nagyon leegyszerűsítve, egy virtuális bankkártya és egy SIM kvázi összeolvadásáról van szó, mely a mobiltelefon NFC chipjén keresztül kommunikál a külvilággal, pontosabban a MasterCard PayPass leolvasó-terminálokkal. 5000 forintos értékhatárig nincs PIN-kód, nem veszik ki a kezemből a kártyát, cserébe még mindig van egy kis hüledezés: fúúú, tényleg a telefonjával fizetett, hogy csinálta? És ezt a játékot ma országszerte mintegy 50-60 ezer bankkártyaterminállal játszhatom el.

mobiltarca_sim.jpg

De nem csak ezért élvezem a Mobiltárca használatát, hanem azért is, mert biztonságos. Ami azt illeti, biztonságosabb, mint egy közönséges PayPass-kártya, amit ha ellopnak tőlem, a már említett 5000 forintos értékig addig fizethetnek vele bárhol, amíg le nem tiltom. Nemrég annak is híre ment, hogy egy közönséges androidos (és NFC-s) okostelefonnal ellopható bármilyen kártyaadat, ha elég közel kerül egy PayPass-kártyához, vagy virtuális PayPass-kártyához. Na ez az, ami nem fordulhat elő a BlackBerrymmel.

Először is, mert a BlackBerrym automatikusan kikapcsolja az NFC-t, ha lekapcsol a kijelző, vagyis hiába simogatja bárki a zsebemben lévő telefont bármivel, semmilyen adatot nem fog neki átadni a készülék. Ugyanebből egyenesen következik, hogy mivel jelszózár van a telefonomon, ezért a jelszó ismerete nélkül senki nem tudja feloldani a kijelzőt, azaz a kör ezen a ponton be is zárult: Hiába kerül illetéktelen kézbe a mobilom (Mobiltárcám), semmire sem megy vele a delikvens. Jó-jó, de mi van, ha kiveszik a SIM-et a telefonból, és átrakják egy másik készülékbe? -- kérdezhetnéd joggal. Itt lép be a képbe a jó öreg SIM PIN védelmi mechanizmus, ami végleg mattot ad a próbálkozásnak.

Hozzáteszem, még csak nem is érhető el hivatalosan a Mobiltárca a BlackBerrymen (hogy hogy lett akkor mégis virtuális bankkártya a telefonomból, arról itt olvashatsz), mégis élvezettel és megnyugvással használom. Verhetetlenül gyors, kényelmes és elképesztően széles körű az elfogadóhely-hálózat, meg nem utolsósorban menő is, annak ellenére, hogy éppen az egyik legmenőbb telefonnal nem működik, az iPhone-nal. 

Szóval ha te is vodás vagy telekomos vagy, illetve rendelkezel OTP-s számlával (ez jelenleg az egyetlen bank ma, mely támogatja a Mobiltárcát), kérj egy Mobiltárca SIM-et a szolgáltatódtól (ez amúgy ingyenes), mert Mobiltárca-függőnek lenni elképesztően jó érzés!

Nemrég volt itt egy poszt az ex- Guns N' Roses basszerosról, Duff McKaganról, aki bölcs rockerhez méltóan osztotta az észt, pontosabban az életviteli tanácsokat (amiket egyébként egy könyvbe is összegyűjtött). Duff nagy BlackBerry-hívő, el is mondta "emlékirataiban", hogy a BlackBerrysek általában lojális figurák, az igazi hardcore felhasználók pedig évekig nem válnak meg egy-egy telefontól. A tag olyannyira nem beszélt a levegőbe, hogy mostantól már kutatás is bizonyítja, nagy átlagban a BlackBerry-felhasználók őrzik meg legtovább a telefonjukat:

több, mint két és fél évig.

A Kantar WorldPaneltől származó adatok szerint egy átlagos amerikai okostelefon-életciklus 22 hónap, vagyis ennyi ideig tartja meg az új készüléket a vásárlója. A kutatás természetesen az iPhone-fogyasztókra van elsősorban kihegyezve (ők egyébként 25 havonta cserélik le a telefonjukat), de azért a többi márkára is kiterjed, például a Microsoft Lumiákra (16 hónapos csereciklus) és a Samsung készülékekre (18 hónapos csereciklus). A BlackBerry-felhasználóknál meg 32 hónapig marad átlagosan egy készülék.
bblove_2.jpg

Persze ez több dologra is utalhat, például nincs mire cserélni, vagy be van betonozva a régi, BBOS készülék sok cégnél a rendszerbe, ugyanakkor azt is megmutathatja, hogy a BlackBerryk egyrészt jól is bírják a strapát, másrészt meg sok felhasználó Duff McKaganhez hasonlóan a konzumeridiotizmus helyett a valamivel lojálisabb utat választja. 

Ha már itt tartunk, jöjjön egy kis belsős felmérés:

süti beállítások módosítása