Tudjátok, olyasmi puzzle-hoz, amit az ember nem rak össze egy laza délutáni program keretében, helyette napokat molyol felette, hogy minden darab a helyére kerüljön. A BlackBerry tegnap bejelentette a BES12 átfogó mobilmenedzsment-platform legújabb verzióját és annak újdonságait, melyek közül kétségtelenül a legfontosabb, hogy a platformba mostantól szervesen integrálták a nemrég felvásárolt Good szolgáltatásait. A BlackBerry komplett szoftver/szolgáltatásplatformja ezzel most valahogy így néz ki:

bb_software_platform.jpg

A Good integrációjának hála mostantól (elvileg) jóval könnyebb dolguk van azoknak a cégeknek, akik BES-t és Good-ot egyaránt használnak (mondjuk kíváncsi lennék, hány ilyen van), hiszen az ügyfélkezelés és konfigurálás egy felületen zajlik a jövőben. 

A változással megújult szinte az összes Good Dynamics alkalmazás, a WatchDox biztonságos felhőalapú fájlkezelő platform és a BBM Protected titkosított chatfunkció is. Utóbbi csoportkommunikációban erősít, a WatchDoxot pedig teljesen beépítették a BES12 menedzsment konzolba, valamint az app mostantól hozzáférhető a Good Marketplace-en is, illetve együttműködik a Good Dynamics konténerizációval.

A BES12 v12.4-es kiadása támogatja a Cisco ISE (Identity Services Engine) platformját, az Exchange ActiveSync proxy kapcsolatot, a felhőalapú BES12 Cloud pedig egyebek mellett Windows 10 és ActiveSync Gatekeeping támogatással egészült ki.

A BlackBerry tehát láthatóan gőzerővel dolgozik azon, hogy az elmúlt években összevásárolt szoftverkomponenseket összegyúrja a világ legrobusztusabb mobile first szoftver/szolgáltatás platformjába, ami remélhetőleg tényleg azzal jár, hogy a felhasználók, illetve az IT-adminisztrátorok munkája könnyebb lesz. A fenti ábrát elnézve ettől még azért kicsit távol áll a cég.

süti beállítások módosítása