A BlackBerry platformváltása kapcsán többször, többekben is felmerült, hogy a cég miért éppen az Android irányába mozdult, amikor elméletileg nyitva állna arra is a lehetőség, hogy a Microsoft-féle Windows Phone-ra építsenek mobilt. Most valaki konkrétan neki is szegezte a kérdést a cég egyik képviselőjének, hogy ha már úgyis ennyire multiplatform-barát lett a BlackBerry, miért ne lehetne ezt a készülékportfólión keresztül még jobban nyomatékosítani.

Narendra Nayak, a BlackBerry indiai kirendeltségének vezetője a PRIV helyi rajtja kapcsán kijelentette, hogy bár a szoftverportfólió-kompatibilitás kiterjed mind BB10-re, mind Androidra, iOS-re és Windows 10-re is (Windows Phone-ra), a BlackBerry mobilok a jövőben továbbra is két rendszerrel, BlackBerry 10-zel és Androiddal lesznek csak elérhetők. De gondolom ezzel nem különösebben lepett meg senkit Narendra.

windows_10_polkadot_wallpapers_er5.jpg

Ez az elhatározás már csak azért sem meglepő, mivel a Windows Phone tulajdonképpen ugyanazzal a betegséggel küzd, mint a BB10, vagyis fontos alkalmazások nem készültek, készülnek el a platformra, hiába fordít elképesztő erőforrásokat arra a Microsoft, hogy ezen változtasson. A legfrissebb piackutatások szerint a Microsoft egységesítésre törekvő platformstratégiájának dacára a Windows Phone eladások nemhogy nőnének, de csökkennek, vagyis végeredményben két rendszer marad talpon az ádáz küzdelemben: az iOS és az Android.

Másfelől a BlackBerry és a Microsoft bizonyos szegmensekben még konkurensei is egymásnak, hiszen mindkét cégnek célja, hogy a (nagy)vállalatokat behálózza olyan szoftvertermékekkel, melyek közt azért felfedezhető némi átfedés. Ettől még persze biztos vagyok benne, hogy többen szívesebben látnának Windowst egy BlackBerryn, mint Androidot, úgyhogy most itt is van a lehetőség, hogy anonim kifejtsd a véleményed erről:

Via The Business Line.

süti beállítások módosítása