Ma, illetve a nulladik nappal igazából már tegnap elkezdődött az év talán legnagyobb mobilipari kiállítása, a barcelonai Mobile World Congress, ahol mindenki ott van, aki számít, és mindenki igyekszik a másikra licitálni az újabbnál újabb kütyük hasznos és kevésbé hasznos funkcióit illetően. A mindenkibe természetesen beleértendő a BlackBerry is, és ha már itt tartunk, lassan évfordulót kell ünnepelni, hiszen pont egy éve az MWC-n láthatta először a nagyközönség a PRIV-et, vagyis egy a PRIV-re megszólalásig hasonlító csúszkamobilt, aminek akkor még neve sem volt, és határozottan nem Android volt rajta (már ha volt rajta egyáltalán bármi).

Idén úgy tűnik, még csak egy hasonló, ötmásodperces leleplezés sem várható a kanadai gyártótól, pedig a kiállítás kitűnő apropót adhatna egy, vagy két újabb készülék (például a korábban már emlegetett Vienna) bemutatására, vagy éppen az androidos frissítési ütemterv kommunikálására. Egyelőre azonban meglehetősen nagy a csend Barcelonában a BlackBerry standja környékén, legalábbis ezt sugallja a Mobilaréna helyszíni tudósítása

blackberry_stand_mwc2016.jpg

A BlackBerry ettől még persze bejelenthet mindenféle újdonságot az MWC-re időzítve, de gyanítom, hogy a készülékportfólió frissítéséről még nem lesz szó a kiállításon, ahol igaz ugyan, hogy ott van minden újságíró, aki számít, de egyben akkora a zaj, hogy ha valaki nem ad VR-szemüveget az újságírók fejére, és nem hívja a színpadra Mark Zuckerberget, azt lassan észre sem veszik.

A Mobilaréna kérdésére amúgy a BlackBerry standján megerősítették, hogy a BB10 fejlesztése nem áll le, a szoftvert tovább frissítgetik, de ezt hónapok óta (vagyis a PRIV rajtja óta) hajtogatja folyamatosan a cég. Nem is igen tehet mást, egy-két prominens ügyfél igencsak morcos lenne, ha a céges flottához egyszecsak megszűnne mindennemű támogatás.

Fotó: Mobilaréna

süti beállítások módosítása