Nem tervez újabb cégfelvásárlásokat rövid- és középtávon a BlackBerry, melyről számtalan elemző, vagy önjelölt elemző megírta az elmúlt években, hogy előbb-utóbb önmaga is - részben vagy egészében - felvásárlási célpont lesz. Ha így is volt, mostanra nagyjából világosan látszik, hogy a cég egészen más stratégiai irányt követ, és ahelyett, hogy a szenvedő hardverrészleget, illetve a vele együtt járó több mint 40 ezer szabadalmat értékesítené, inkább a szoftverportfóliót erősíti.

A cég akvizíciós stratégiájáról a múlt héten Carl Wiese, a BlackBerry globális értékesítési vezetője beszélt a nyilvánosság előtt. A továbbra is jelentős, több mint 2,6 milliárd dolláros készpénzállományon ülő kanadai cég az elmúlt két évben hat, kisebb-nagyobb akvizíciót hajtott végre, többek közt olyan cégeket vett meg, mint a német államvezetés egyik legnagyobb adatvédelmi rendszer-beszállítójának számító SecuSmart, az amerikai kríziskommunikációs megoldás, az AtHoc, a titkosított felhőalapú táhely, a WatchDox, vagy éppen a legjelentősebb, a Good nevű átfogó mobilmenedzsment-platform, ami nem mellékesen a BlackBerry saját, BES megoldásának az egyik legjelentősebb riválisa volt (csak ez utóbbi akvizíció 425 millió dollárba került egyébként).

DE MOST MÁR ELÉG AZ AKVIZÍCIÓKBÓL!

Legalábbis a BlackBerry álláspontja szerint egyelőre nincs olyan felvásárlási célpont napirenden, mely olyan plusz versenyelőnyt nyújthatna a cégnek, melyet akár a meglévő, akár új területeken tudna kamatoztatni a vezetés. Wiese egy múlt heti konferencián elmondta, a BlackBerry szoftverportfóliója az említett felvásárlásokkal gyakorlatilag teljessé vált azokon a területeken, melyekben a cég korábban is érdekelt volt, vagy amerre nyitottnak számított. A következő feladat a szolgáltatások megfelelő integrációja, ami nem feltétlenül triviális feladat, ha megnézitek ezt az ábrát:bb_software_platform.jpg

Kis emlékeztető gyanánt, a BlackBerry szoftver/szolgáltatásból származó bevétele az előző negyedévben a teljes árbevétel 32%-át tette ki, 39% származott a hardverből és az egyéb, kapcsolódó területekből (a többi pedig az előfizetési díjakból, ha nem jönne ki a matek ennyivel). 

Apropó hardver.

Wiese felidézte John Chen szavait, aki a negyedéves jelentés során kiemelte, a hardvergyártás akkor marad a BlackBerrynél, ha nem termel veszteséget. Chen korábban többször is kijelentette, hogy elkötelezett a BlackBerryk iránt, és minden tőle (illetve a bankszámla tartalmától) függő lépést megtesz annak érdekében, hogy megmentse a szegmenst.

Ennek egyik lépcsőfoka volt a világ legnépszerűbb mobilos ökoszisztémájának, az Androidnak az átvétele, mely először a PRIV-en, majd később (idén) több, olcsóbb BlackBerry készüléken is megjelenik. A gyártó emellett a beszállítói oldalon is megpróbálja lejjebb faragni a költségeket, ami az álmoskönyv szerint kétféleképpen lehetséges: vagy a rendelt (komponens) mennyiség növelésével, vagy új, kedvezőbb árat kínáló beszállító keresésével.

Nemsokára talán kiderül, melyik utat választotta a BlackBerry.

Via CBR.

süti beállítások módosítása