Márpedig a mobilos iparágban mindenki tudja, mit csinál a Samsung azzal, ami megtetszik neki: 

LEMÁSOLJA

Ha hihetünk a pletykáknak, gyakorlatilag ez fog történni a BlackBerry 10 operációs rendszer egyik kulcs komponensével, az azóta a lehetőségekhez mérten Androidra is átültetett BlackBerry Hub-bal is, hiszen a koreai gyártó szoftveresei állítólag gőzerővel dolgoznak egy minden-egyben kommunikációs alkalmazáson, amit Samsung Focusnak hívnak majd.

hub_priv.jpg

A Focus a SamMobile értesülései szerint gyakorlatilag ugyanazt a koncepciót követi, mint a fenti képen látható Hub (illetve az ahhoz Androidon szervesen integrálódó Produktivitás Fül), azaz amellett, hogy az e-mail fiókokat integrálja majd az app, különféle kommunikációs platformok értesítései, valamint naptárbejegyzések is megjelennek majd a felületen. A blog úgy tudja, hogy a Samsung Focus valószínűleg a Galaxy Note 6 második félévben várható premierjével érkezik meg, és jó eséllyel a legtöbb Samsung (csúcs)készülékre telepíthető lesz.

Azért persze sok még a kérdőjel a Focus körül, így az állítólag a Samsungtól mondhatni szokatlan módon kifejezetten ízléses alkalmazás az Android kötöttségei miatt kérdéses, hogy hogyan hívja meg a külső appok értesítéseit. A BlackBerry Hub androidos verziójában a kanadaiak gyakorlatilag az alkalmazás által küldött értesítést "kapják el", amit aztán a Hub megjelenít, rábökve pedig megnyílik az a bizonyos külső alkalmazás. A Hub BB10 alatt egészen más logikát követett, ott ugyanis nem nyitott meg semmit a rendszer, simán lehetett például BBM-üzenetre válaszolni a Hub-ból a BBM elindítása nélkül.

Ha már itt tartunk, a különböző internetes fórumokon nap mint nap felmerül a kérdés, miszerint jó elgondolás-e az, hogy a BlackBerry az olyan androidos appokat, mint amilyen például a Hub kizárólag a saját telefonjain (vagyis jelenleg az egy szem androidos modellen, a PRIV-en) teszi elérhetővé. Vannak pro- és kontra érvek is azzal kapcsolatban, hogy valójában mi tenne jót a cégnek, az mindenesetre látszik, hogy a Hub-ot például szívesen használnák egyesek más telefonokon is, mint ahogy már léteznek is arra különböző módszerek, hogyan lehet felhekkelni az appot mondjuk egy HTC vagy Samsung mobilra.

Azért van a BlackBerrynek korlátozás nélkül letölthető androidos appja szép számmal, élükön a BBM-mel, de a mobilmenedzsment-környezethez készült BES12 és Secure Work Space klienseket egyaránt bárki telepítheti az androidos mobiljára - persze a szabályozott vállalati környezetet leszámítva az utóbbiakra nem sok szükség van egy átlag androidos készüléken.

Via Mobilarena via SamMobile.

süti beállítások módosítása