Lassan már tényleg ott tartunk, hogy a BlackBerry jobban tenné, a ha poszt címéhez hasonló óriásplakátokkal aggatná tele azokat a városokat, vagy városnegyedeket, ahol a média és az elemzőszakma "prominens" képviselői jellemzően megfordulnak. De legalábbis a cég képviselői az utóbbi hetekben, hónapokban nem győzik eleget hangsúlyozni, hogy az okostelefon-piac méreteihez képest kétségtelenül eltörpülő eladások dacára a BlackBerry nem száll ki a készülékbizniszből. Ami mindenképpen jó hír azoknak, akik továbbra sem tudják elképzelni az életüket úgy, hogy a mobil használata során egész végig egy üveglapot kell tapicskolni.

classic_priv_passport.png

Mi több, Marty Beard, a cég ügyvezetője a minap egyenesen odáig ment több nyilatkozatban is, hogy a BlackBerry 10 operációs rendszerre épülő készülékek kapcsán kijelentette, egyáltalán nincs veszve semmi, azaz konkrétan a cég vezetői 

egy szóval sem állították, hogy soha többé nem lesz BB10-es készülék.

A nyilatkozat időzítése egyébként nyilván nem véletlen, hiszen a múlt héten lett hivatalos, hogy az ős-BlackBerry vonalat erősítő Classic gyártása leállt, amit látva bloggerek és újságírók azonnal billentyűzetet ragadtak, hogy immár huszonötödször is eltemessék a BlackBerryt (srácok, remélem nem lottóztok).

Alex Thurber, a cég készülékértékesítéséért felelős vezetője pár órával ezelőtti Twitter-bejegyzésében leszögezte, a BlackBerrynél elkötelezettek a billentyűzet, a BB10 és a biztonságos Android iránt, és mindenki nyugodjon le a pics*ba, mert egyik sem megy sehová (na jó, lehet nem pont ezekkel a szavakkal).

Persze az ördög a részletekben rejlik, vagyis jelen esetben nyilván az androidos vonalon van a prioritás, de legalábbis a következő három BlackBerry mobil szinte biztosan androidot futtat majd, de ahogy Beard az interjújában elmondta, ez már rég nem az az alap Android, ami mondjuk a Nexusokon is fut (ugyanakkor nem is az a teleszemetelt rendszer, amit egyes gyártók felpakolnak a mobiljaikra).

Mivel ahogy mondtam, az ördög a részletekben rejlik.

Via CrackBerry via Bloomberg.

süti beállítások módosítása