Ha egy vérbeli rajongót, vagy márkakedvelőt megkérdezel, hogy miért kötődik (vagy kötődött) leginkább a BlackBerryjéhez, alighanem az első három indok között szerepel a fizikai QWERTY-billentyűzet, mely a mai napig a mobiltelefonos szövegbevitel legpontosabb és legkényelmesebb módja -- legalábbis azok számára, akik az egy-két tőszavas mondatokon túl képzelik el az írásos kommunikációt ezekkel a kütyükkel. Nem véletlen, hogy a BlackBerry tegnapi bejelentéséhez köthető egyik legnagyobb mumus, hogy most már aztán az életben nem lesz több billentyűzetes telefon, mert hát miért is tervezne és gyártana bárki más ilyent a BlackBerryn kívül. 

priv_pkb.jpg

Az okostelefon-piacot elnézve a kérdés mondjuk jogos, de a helyzet most azért annyiban megváltozott, hogy a BlackBerry kész örömest odaadja bárkinek a fizikai billentyűzetet az adott feltételek mellett, azt a fizikai billentyűzetet, mely mögött évtizedes fejlesztés áll, és amire továbbra is mutatkozik igény. Egy szó, mint száz, a BlackBerry fizikai QWERTY-billentyűzete nem fog egyik napról a másikra eltűnni, sőt, a félelmekre némileg rácáfolva maga John Chen, a cég elnök-vezérigazgatója kotyogta el az alábbi interjúban, hogy tervben vannak ilyen BlackBerryk is, mivel a partnerek élénken érdeklődnek a megoldás iránt.

Hogy Chen vajon a jövő év elején várható Mercuryra utalt-e, vagy valamilyen teljesen más kialakítású készülékre, azt egyelőre jótékony homály fedi, mindenesetre ez egy újabb megnyugtató hír lehet azok számára, akiket kiráz a hideg pusztán már a gondolattól, hogy egy üveglapon kell begépelniük egy bővített mondatot.

Via CrackBerry, via BNN

süti beállítások módosítása