A BlackBerry saját fejlesztésű operációs rendszere, a méltatlanul háttérbe szorult BlackBerry 10 is feltűnhet majd újabb mobilokon annak licencstratégiának a részeként, melyet a kanadaiak szeptember végén jelentettek be, és ami summázva nagyjából annyit takar, hogy idővel gyakorlatilag minden technológiáját kész licencelni a gyártó harmadik félnek - már ha mutatkozik rá igény.

A cég készülékportfóliójának pontos jövőbeni alakulása ma még kissé homályba vész, de az mindenesetre feltűnő, hogy a BlackBerry a BB10 kapcsán ugyan továbbra is az elhivatottságát hangsúlyozza, új BB10-es telefon több mint egy éve nem jelent meg (a Passport Silver Edition is inkább volt ráncfelvarrás, mint új modell), és nincs is semmi jele annak, hogy rövidesen piacra kerülne ilyen telefon.

backplate_bb10_logo.jpg

Alex Thurber, a BlackBerry mobilitás divíziójának alelnöke most egy nyilatkozatával mégis adhat okot némi bizakodásra a hardcore BB10-felhasználók számára: 

Továbbra is támogatjuk a BlackBerry 10 operációs rendszert, néhány céget érdekel, hogyan tudná licencelni tőlünk telefonokhoz. Ha a körülmények minden szempontból adottak lesznek, készek leszünk együttműködni harmadik féllel ezen a téren, de még messze vagyunk attól, hogy biztosan állíthassuk, lesz ilyen megállapodás.

Thurber szavai alapján úgy tűnik, van olyan cég, mely a BB10-et (alighanem továbbra is BlackBerry márkájú, saját tervezésű és gyártású) telefonokon képzelni el, vagyis semmiképpen nem olyan sorsot szán a cég a platformnak, mint a HP a WebOS-sel, mely újabban az LG tévéken tűnik fel. Másrészt viszont kérdés, hogy ha rá is kerül valamilyen jövőbeni készülékre a BB10, ki és miért fog hozzá appokat fejleszteni, miután a platfom mögött álló fejlesztőkből mára jó ha maréknyi maradt.

Érdekes párhuzam egyébként, hogy a Microsoft is megpróbálkozott többször is a Windows (10) licencelésével, ám a kezdeti lelkesedést ott sem követték hosszú távú, pláne gyümölcsöző partneri megállapodások, így a cég jobb híján házon belül a Lumiákkal tudta csak egyengetni a platform útját, erősen mérsékelt sikerrel.

Az mindenesetre a fentihez hasonló nyilatkozatokból elég jól látszik, hogy a BlackBerry nem mondott le arról, hogy valamilyen módon pénzt csináljon a BlackBerry 10-ből, abból a mobilos operációs rendszerből, melyre 2013-ban mindent feltett, dollár százmilliókat ölve a fejlesztésbe. Így vagy úgy, a BB10 fejezete még nem zárult le a mobilos történelemkönyvben.

Via TheRegister.