A BlackBerry korábban számtalanszor igyekezett bizonyítani, hogy az Android operációs rendszert sikerült úgy megerősítenie, hogy biztonságkritikus környezetben is használni lehessen (pontosabban használni merjék) a cég androidos okostelefonjait. Nem mondanám, hogy könnyű dolga volt, illetve van a gyártónak, hiszen az Androiddal kapcsolatban nem éppen a biztonság ugrik be első számú versenyelőnyként a legtöbb felhasználó fejében.

Szerencsére ezt már a Google is belátta, és a rendszert az elmúlt egy-két évben igyekezett több pilléren megerősíteni, a BlackBerry részben erre építve, részben a saját technológiáit implementálva tette biztonságosabbá a platformot.

A Google például tavaly nyár óta havonta ad ki biztonsági frissítéseket az Androidhoz, amit a független gyártók közül a BlackBerry eddig minden alkalommal átvett és továbbított a vásárlóinak, mindenféle késlekedés nélkül. Szintén része az Androidnak egy ideje a Verify Apps funkció, mely a kártékony alkalmazások kiszűrésére alkalmas háttérben futó szolgáltatás - gyakorlatilag ennek a mintájára épült fel a teljes operációs rendszer integritását felügyelő BlackBerry Integrity Detection (BID), mely kizárólag az androidos BlackBerryk exkluzív funkciója.

dtek_integrity.jpg

A BID rendszerszintű folyamatként a háttérben futva folyamatosan figyelemmel kíséri, hogy valami nem piszkált-e hozzá az operációs rendszerhez, valamilyen ismert biztonsági rést kihasználva. A szkennert a vírusirtókhoz hasonlóan a háttérben folyamatosan frissülő definíciós adatbázisokkal tartja naprakészen a BlackBerry - a BID érdekessége, hogy a legtöbb biztonsági alkalmazással ellentétben semmilyen frontendet nem biztosít, vagyis a működése és az említett frissítési folyamat teljesen láthatatlan (és kikapcsolhatatlan) a felhasználó által.

 A rendszer integritását korábban kizárólag a BlackBerry saját rendszermonitor-alkalmazása, a DTEK tudta kiolvasni, ez azonban a PRIV-re elérhető Android 6.0 frissítést követően változott. A fejlesztők mostantól a BID Framework segítségével a DTEK-hez hasonlóan lekérhetik a rendszeralkalmazástól a biztonsági állapotjelentést, így az alkalmazások egyes funkcióinak meghívása előtt ellenőrizhető, hogy a készüléket nem kompromittálták-e, azaz nem törték-e fel, vagy nem fut-e rajta valamilyen kártékony kód.

Ilyen funkcióhívás lehet például egy felhasználói név-jelszó páros beírása, ellenőrzése, valamilyen autentikációval vagy adatátvitellel kapcsolatos NFC-művelet (például mobilfizetés), vagy egy másik alkalmazás meghívása.

A BID-ben rejlő pontos lehetőségekről és az integrációs folyamatról a BlackBerry fejlesztői blogján található részletes leírás.

A BlackBerry itt van és itt is marad még egy darabig - talán leginkább ez az üzenete annak, hogy az első androidos modell, a PRIV piacra lépése után fél évvel már gyakorlatilag kész tény, hogy a kanadaiak két új mobilt is a boltokba küldenek. A korábban kiszivárgott infók arra engednek következtetni, hogy mindkét típus középkategóriás modell lesz, a PRIV-hez képest jóval szerényebb árcédulával, ami a várakozások szerint jótékonyan hathat az eladásokra. A két modell belső kódneve Hamburg és Rome lehet, most éppen az előbbi műszaki specifikációit vélték felfedezni az egyik tesztprogram, a GFXbench nyilvános adatbázisában.

blackberry-hamburg-1.jpg

Az adatbázisban szereplő infók egyértelműen egy eddig nem látott, alighanem prototípus, vagy tesztfázisban lévő BlackBerryről árulkodnak, mely az STH100-X belső modellszámot viseli, vagyis igazodik a gyártó eddigi számozási gyakorlatához. 

blackberry-hamburg.png

A meglehetősen részletes specifikáció-lista szerint a Hamburgba (a dobozon nyilván nem ez a név szerepel majd) egy Snapdragon 615-ös SoC dolgozik majd, ami egy nyolcmagos, részben 1,5 GHz-en, illetve 1 GHz-en dolgozó processzort, valamint egy Adreno 405-ös GPU-t tartalmaz. A mobilba 3 GB memória kerülhet, a belső tárhely pedig alighanem 16 GB-os lesz (ez memóriakártyával az egekbe növelhető). Az 5,2 hüvelykes képátlójú, FullHD felbontású kijelzőn kívül érdekes részlet a 12 megapixeles hátlapi és 7 megapixeles előlapi (szelfizők örvendjetek!) kamera, illetve az operációs rendszer, ami már gyárilag Android 6.0.1 lesz. 

A nyolcmagos processzor, és a PRIV-vel megegyező méretű rendszermemória ne zavarjon meg senkit, a specifikációk szerint ez egy ízig-vérig középkateógriás (vagyis inkább felső-középkategóriás) mobil lehet, ha végül valóban ezeket a komponenseket pakolja bele a BlackBerry. Valószínűleg az Android 6.0 vígan elszalad majd rajta, bár a masszívabb játékokkal lehetnek azért gondok, meg talán kevésbé is lehet időtálló egy ilyen modell, mint egy csúcskategóriás készülék, de hát valamit valamiért ugyebár. 

A Hamburg megjelenéséről egyelőre csak találgatnak a népek, ez alapján valószínűsíthető, hogy a mobil még a nyáron, vagy legkésőbb kora ősszel a boltokba kerülhet, az ára pedig valahol a Classic és a Passport közé várható a megjelenésekor.

Via GFXbench, via BlackBerryes.ru. A beágyazott képen szereplő készülék renderelt illusztráció!

Ha egy minőségi, valódi bőrből készült bőrtokra vágysz a BlackBerrydhez, itt a vissza nem térő alkalom! Vásárolj a PDair bőrtokjaiból most rendkívül kedvezményes áron a BerryBoltban! A választékhoz kattints ide!

3bbbptvx3-r_2_2.jpg

A PDair készletsöprő akció keretében az összes, raktáron lévő bőrtok típustól és kialakítástól függetlenül lényegesen olcsóbban szerezhető be a készlet erejéig* - egyes típusokon akár 4000 forintot is spórolhatsz, ha most döntesz a vásárlás mellett!

Mindenesetre ne sokat késlekedj, hiszen a készletek végesek, némely típusból már csak pár darab érhető el, ezt követően újabb szállítmány jó eséllyel már nem érkezik a gyártótól. Mire vársz hát, kattints az alábbi linkre, és 

legyen a Tiéd egy PDair bőrtok szuperkedvező áron!

*Az akció visszavonásig, vagy a készlet erejéig érvényes. 


A BerryBolt Magyarország első és legnagyobb, kifejezetten BlackBerry termékekre szakosodott webáruháza 2011 óta. A BerryBolt és a BerryBlog közös tulajdonosi háttérrel rendelkezik.

Ma mondhatni bombaként robbant a hír, hogy a Microsoft megválik a telefongyártó részlegének egy részétől, egész pontosan attól, amelyik a mai napig is Nokia márkanév alatt adott el jellemzően olcsó "butatelefonokat". Az üzletágat a többek között az iPhone-okat, illetve egyes BlackBerryket is gyártó kínai Foxconn fogja megvenni, a márkahasználati jog pedig a finn HMD Globalhoz kerül.

nokia_hq_logo.jpg

Érdemes lehet figyelmesen átolvasni a Microsoft témában kiadott közleményét, ugyanis található benne utalás a most értékesített részlegtől elvileg függetlenül működő okostelefonos üzletág (tehát a Lumiákat jegyző divízió) jövőjével kapcsolatban is.

A HWSW legalábbis arra következtet a közleményből, hogy a részleg feje felett már meglendült a pallos, és a Microsoft rövidesen úgy ahogy van befejezi a telefonok gyártását:

A Microsoft a közleményben a saját okostelefonos üzletágának jövőjére is utalt: "A Microsoft folytatja a Windows 10 Mobile fejlesztését és támogatja a Lumia telefonokat, a Lumia 650, Lumia 950 és Lumia 950 XL mellett az OEM partnerek termékeit is, tehát az Acer, Alcatel, HP, Trinity és Vaio telefonokat." Ami egyértelműen hiányzik: mi lesz a cég saját okostelefon-gyártásával? A fenti mondatot mi úgy értelmezzük, hogy a cég az x50-es sorozattal lezárja a Lumiák gyártását, és valószínűleg teljesen partnereire bízza a platform jövőjét. Ez azt jelenti, hogy következő generációs Lumia (vagy épp Surface) telefonok már nem kerülnek piacra.

Információink szerint a döntés a Microsoft egyes hazai alkalmazottait is érinti majd, a telefonokkal foglakozó Microsoft Mobile bizonyos (jellemzően pénzügyi) kiszolgáló tevékenységeit ugyanis itthonról látja el a szervezet. A külsős alkalmazottak többségét a cég már tájékoztatta, hogy a folyó üzleti év végén (június végén) a szerződéseket nem hosszabbítja meg.

És a drámának ezzel még nincs vége, meglehetősen érdekes adaléka ugyanis a történetnek, hogy a HMD a jövőben Androiddal tervezi kiadni a Nokiákat (telefonokat és tableteket egyaránt). A Nokia egyébként egyszer - meglehetősen rövid ideig - tett már egy kitérőt az Android irányába (lásd X sorozat), igaz az akkori készülékeken ún. forkolt, vagyis a Google Play Services-t teljesen nélkülöző (na jó, mondjuk ki, KIHERÉLT) Android futott. Ez most alighanem változni fog.

Ezzel a Nokia gyakorlatilag a BlackBerry útját követheti, azzal a fontos különbséggel, hogy míg a finn óriás időközben tulajdonost cserélt (a márkahasználati jog eladásáról nem is beszélve), addig a kanadai gyártó mindvégig ugyanabban a tulajdonosi felépítéssel, ám gyökeresen átalakuló szervezeti struktúrában maradt talpon az elmúlt években. 

A Microsoft pedig - ha beigazolódnak a spekulációk - a végén éppúgy kapitulálhat a Windows Phone-os (pontosabban a Windows 10 Mobile) iránnyal, mint a BlackBerry tette a BB10-zel. Azzal a fontos különbséggel, hogy a redmondi cég rendszerét más gyártók is használhatják, vagyis felrakhatják a készülékeikre - a kérdés az, hogy ezt meddig akarják megtenni a platform folyamatosan csökkenő támogatottságát figyelembe véve.

Via HWSW, via Nokia, via Microsoft.

A WhatsApp fejlesztői előtt most már aztán tényleg le a kalappal, hiszen a világ legnépszerűbb mobiltelefonos chatkliensét derekasan frissíti a cég BlackBerry 10-en is, annak ellenére, hogy nemrég az a sajnálatos döntés született legfelül, hogy a platform december 31. után nem támogatott többé. És a fejlesztők ahelyett, hogy döntés mögé beállva már most hagynák veszni a BB10-felhasználókat, továbbra is javítgatják az appot, mintha mi sem történt volna. Ez tényleg őrületes!

whatsapp-for-pc.jpg

A program legújabb bétaverziója a minap jelent meg a Beta Zone-ban, elsősorban különböző hibajavításokkal, melyek a médiafájlok küldését, feltöltését érintik. Azért a program diszkréten figyelmezteti a felhasználókat a névjegy menüpontban, hogy a WhatsApp december 31-ével nem támogatja a készüléküket, ami jó eséllyel egyet jelent azzal, hogy frissítések ide- frissítések oda, a programmal többé be sem lehet majd jelentkezni a szolgáltatásba.

December 31-ig persze még sok víz lefolyik a Dunán, bár azt a verziót kevéssé tartom valószínűnek, hogy a WhatsApp meggondolná magát, és valamilyen módon mégis folytatná a BlackBerry 10 platform támogatását. Ettől függetlenül igazán lovagias, hogy az anyacéggel, a Facebookkal ellentétben nem fordítanak azonnal hátat annak a vélhetően így is több milliós felhasználói bázisnak, akik ma is a BlackBerry saját mobilos rendszerére épülő készülékek egyikével rendelkeznek.

A WhatsApp új verziója a bétatesztelést követően itt érhető majd el a BlackBerry Worldben.

A hétvégén jubilált a BlackBerry Messenger saját mikroblog-szolgáltatása, melyet nemes egyszerűséggel csak BBM Csatornáknak keresztelt el a BlackBerry. A BBM közösségi platformmá fejlesztésének nem titkoltan az volt az egyik célja, hogy a kanadaiak saját üzenetküldő és VoIP-platformját egy újabb ponton megkülönböztesse a konkurenciától. Ez végül sikerült is, a baj csak az, hogy a BBM Csatornák népszerűsége szorosan összefonódott a BlackBerry népszerűségével, és minőségi a tartalom, ami megtöltötte volna élettel a rendszert, csak nem akart jönni nagy mennyiségben.

Nem azt mondom, van a BBM Csatornáknak létjogosultságuk, de mint a legnagyobb magyar csatorna tulajdonosa, úgy látom, hogy azoknak a csatornáknak van igazán támogatottságuk, melyek valamilyen, a BlackBerry-tulajok számára releváns tartalmat hordoznak. Vagyis jobbára a BlackBerry ügyes-bajos dolgairól szóló (hír)csatornáknak. 

Számtalanszor tűnődtem már azon, hogy ezt a közösségi platformot hogyan lehetne sikerre vinni (már azon kívül, hogy az ember igyekszik minőségi tartalmat becsatornázni rá), de máig nem tudom eldönteni, hogy a BlackBerry tehetne-e bármit annak érdekében, hogy a Facebook minden téren elsöprő dominanciáját megtörje. Lehetséges, hogy a BBM Csatornák funkció továbbfejlesztésére több energiát is szánhatott volna a cég (azt, hogy lenne még hová fejlődni, a BerryFlow által készített fenti koncepció videó is jól mutatja), mely lassan ugyan, de folyamatosan okosította a rendszert.

A BerryFlow szerint egyébként abban is lenne ráció, ha a BBM Csatornák kvázi egy független alkalmazásban jelennének meg, én meg úgy gondolom, hogy a kulcs a hatékonyabb tartalom disztribúcióban (rss?) és vele együtt a PC-s felületben lehet(ne), mely esetleg a BBM PC-s kliensével együtt érkezhetne.

A BlackBerry mindenesetre láthatóan nem tett le a BBM Csatornák fejlesztésén, legutóbb éppen az adminfelületet látta el a cég hasznos forgalomelemző statokkal, csak hát ahányszor ránézek a Facebook Insights-ra, vagy a Google Analyticsre, lényegesen több információhoz jutok arról, kik az olvasóim és mit is csinálnak, szóval itt is van még hová fejlődnie a szolgáltatásnak. 

Ettől függetlenül ha még nem vagy a BerryBlog BBM Csatornáján tag, és használod a BBM-et, nézz be, iratkozz fel, ha más nem azért, hogy más BlackBerry-felhasználókkal megoszthasd a véleményed egy-egy téged érdeklő témában. A C000190A7-as PIN alatt találsz meg minket. Ja igen, és persze szavazz!

Via BerryFlow.

süti beállítások módosítása