Úgy fest, a BlackBerry márkában és a BlackBerry által képviselt technológiai (illetve elsősorban biztonsági) előnyökben elég sokan látnak elég komoly értéket, legalábbis erre utal, hogy a BlackBerry a múlt héten immár a harmadik olyan megállapodást kötötte, mely egy külső partner számára lehetővé teszi BlackBerry márkájú okostelefonok tervezésével, gyártásával és az értékesítéssel összefüggő teljes folyamat átvételét. A kanadaiak ezúttal az indiai telefoncsászársággal, az Optiemus Infracom Ltd-vel kötöttek licencmegállapodást.

make-in-india.jpg

Az egyezség értelmében az Optiemus a TCL-hez hasonlóan maga gyárthat majd BlackBerry márkájú készülékeket, melyeket értékesíteni és reklámozni is fog, valamint az eladás utáni támogatást is biztosítja hozzájuk, összesen négy országban: Indiában, Nepálban, Srí-Lankán és Bangladeshben. Ez nem mellékesen mintegy 1,5 milliárdnyit embertömeget jelent, egy olyan piacot, amiben óriási potenciál rejlik, hiszen az ott élők többségének nincs okostelefonja. Még.

Az Optiemus-féle BlackBerryk gyártása Indiában zajlik majd (egész pontosan a Wistron bengaluru-i gyárában), és az értékesítés csak az említett négy országra terjed ki, vagyis mondhatni, hogy egy elég tekintélyes méretű belpiacra készülnek kizárólag az ottani készülékek, akárcsak Indonéziában, a BB Merah Putih-nál. Azaz a TCL lesz vélhetően az egyetlen olyan partner, amelyik Európára és Észak-Amerikára kiterjedően is szállítja majd az új BlackBerryket -- elsőként a QWERTY-s Mercuryt.

Az új régió valószínűleg ennél olcsóbb és szerényebb tudású készülékeket kap majd, legalábbis az eddigi gyakorlat szerint nyilvánvaló okokból nagyobb tömegben csak a belépőszintet képviselő okostelefonok adhatók el arrafelé.

süti beállítások módosítása