KEYone.

Ízlelgessük ezt a nevet kicsit, mivel a következő hetekben, hónapokban irgalmatlan sokat fogjuk látni, hallani a BlackBerry Mobile legújabb készülékének a nevét internetszerte. Nomen est omen, a név kötelez és még sorolhatnám a közhelyeket, hogy miért találó ez a név, de teljesen mindegy, az egykor csak Mercuryként ismert készülék az év legkülöncebb, egyben egyik legérdekesebb okostelefonja, mely a BlackBerry és a TCL között létrejött licencmegállapodás első igazi gyümölcse lehet. 

A barcelonai Mobile World Congress -1. napján leleplezett okostelefon igazi csemege a hardveres billentyűzetet kedvelők számára, vagyis mindenkinek, aki a tőszavas (chat)üzeneteken túl képzeli el az írásos kommunikációt egy telefonon. Emellett minden felhasználónak olyan biztonságot nyújt gyárilag, mely az androidos mezőnyben e tekintetben abszolút az élre emeli a KEYone-t.

keyone_official_black.jpg

Az MWC-s bemutató egyébként szerintem amúgy elég kurta-furcsára sikeredett, eleve késve indult, már az elején be is döglött a stream, és fél óra után vége is volt az egésznek, de ez még mindig több, mint amit a BlackBerry eddig fel tudott mutatni ezen a rendezvényen (lásd a PRIV 2015-ös "bemutatóját"). Szóval az a bizonyos marketinggépezet még nem nagyon indult be, de a TCL pénzügyi hátterével előbb-utóbb meg fog oldódni ez a hiányosság is.

 A KEYone-nal ráadásul még a Mercury korszakban elég sok poént lelőtt a BlackBerry Mobile, azaz konkrétan láttuk már a készüléket ugye a CES-en, mostanra gyakorlatilag az maradt, hogy megmondták a nevét, mi van benne, illetve mikor és mennyiért lesz kapható.

Kezdjük akkor talán fordított sorrendben: a BlackBerry KEYone áprilistól kerül forgalomba, Európában 599 eurós ajánlott fogyasztói áron, ami itthon nagyjából 190-200 ezer forint körüli nyitóárat feltételez. Vélhetően szolgáltatóknál is beszerezhető lesz majd a típus, tehát ez az ár a kártyafüggetlen, hivatalos forrásból származó KEYone-okra vonatkozik.

A készüléket bár többször is felsőkategóriásként aposztrofálták a bemutató során, a beépített komponensek valójában ezt a jelzőt nem nagyon támasztják alá, legalábbis androidos viszonylatban. A KEYone éppen ezért - kicsit ebben is a "régi BlackBerryre" hajazva - nem elsősorban a processzorral vagy memóriával akar vagánykodni, sokkal inkább a Passportnál és a PRIV-nél már megismert, de végre emberi(bb) kézre méretezett érintésérzékeny fizikai gombsorral, meg a prémium anyaghasználattal (alumínium keret, selymes tapintású, mintázott műanyag hátlap).

De akkor minden mellébeszélés nélkül következzenek a száraz speckók:

Operációs rendszer Android 7.1 Nougat
Kijelző 4.5 hüvelyk, 1620x1080 pixel
IPS LCD
434ppi
3:2 képarány
Processzor Qualcomm Snapdragon 625
Nyolcmagos CPU, 2.00GHz-en
Adreno 506 GPU
RAM 3GB
Háttértár 32GB
Bővítési lehetőség microSD kártyával maximum 2TB-ig
Hátlapi kamera 12MP (1.55 mikronos pixelméret) f/2.0, PDAF
kéttónusú LED vaku
HDR, 4K, 30fps
Előlapi kamera 8MP f/2.2
1.12-mikron pixel
Szelfivaku
1080p/30 video
Akkumulátor 3505 mAh
nem eltávolítható
Töltés Quick Charge 3.0
USB-C
Vízállósság Nincs
Biztonság DTEK app
FIPS 140-2 teljes háttérttár-titkosítás
Android For Work, Google Play for Work
Vezeték nélküli csatlakozások Wi-Fi 802.11ac, 5GHz, Bluetooth 4.2 LE, NFC
GPS, GLONASS
NFC
FM Radio
Hálózati támogatás (Észak-amerikai GSM) LTE Band 1/2/3/4/5/7/8/12/13/17/19/20/28/29/30
TD-LTE Band 38/39/40/41
Hálózati támogatás (Észak-amerikai CDMA) LTE Band 1/2/3/4/5/7/12/13/20/25/26/28/29/30
TD-LTE Band 41
CDMA BC 0/1/10
Hálózati támogatás (Európa) LTE Band 1/2/3/4/5/7/8/13/17/20/28
TD-LTE Band 38,40
Méretek 149.1 mm x 72.39 mm x 9.4 mm
Tömeg 180 gramm

Ez tehát a BlackBerry KEYone, ami nyers erőt tekintve valahová a PRIV és a DTEK60 közé került be, mindenesetre a fentiek alapján szerintem legfeljebb az panaszkodhat, aki többet játszik vagy szórakozik a telefonján, mint dolgozik, de ők aligha számítanak a KEYone elsődleges célcsoportjának. 

Hozzáteszem, a KEYone-t eddig csak képeken láttam, de az eddig látottak, valamint a specifikációs lista alapján egy remekül kiegyensúlyozott nyomógombos okostelefont várhatunk áprilisra, ami a BlackBerrytől megszokott minőséget, produktivitást és biztonságot nyújtja majd, a BlackBerrytől megszokott áron. 

További jó szombat estét mindenkinek, a jövő héten pedig természetesen KEYone-ozunk tovább itt a BerryBlogon!

süti beállítások módosítása