Érdekes pletyka látott ma napvilágot az egyik legnagyobb indiai mobil-tech szájton, a PhoneRadar.com -on. A lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy júniusban Indiában is megjelenhet a BlackBerry KEYone, ami többek közt azért érdekes, mert a KEYone-t gyártó TCL a BlackBerryvel kötött megállapodás értelmében nem rendelkezik semmilyen disztribúciós és kereskedelmi joggal az országban. Meg azért is, mert ha a pletykák igazak, az indiai KEYone jobb, de legalábbis más lesz, mint amit a világ más országaiban árulnak.

A PhoneRadar úgy tudja, hogy az indiai KEYone-t a fentiek miatt nem a TCL gyártja, hanem az India mellett Nepálra, Bangladeshre és Srí Lankára licencjogot szerzett Optiemus. A típust ennek megfelelően Indiában is gyártják majd, vélhetően májustól, a forgalmazás pedig június második hetében kezdődhet. Ez a felállás egyébként számomra azt jelenti (már ha igaz az egész), hogy a KEYone-t tényleg a kanadai BlackBerry csapat tervezte, a dizájnt pedig a licencekkel együtt eladták két partnernek is. Ügyes.

simsd_card_0.jpg

Ez még önmagában nem lenne olyan nagy hír, viszont ha minden úgy lesz, ahogy az oldal állítja, az indiai piacon kapható KEYone két pontos is jobb/más lesz, mint az, amelyiket a világ többi részén (vagyis egyebek mellett Magyarországon is) forgalmaznak. Egyrészt a pletykák szerint 3 helyett 4 GB rendszermemóriát tartalmazhat majd, másrészt pedig -- mély levegő, kifúj -- két SIM-et fogad majd egyszerre.

Ez utóbbi képesség nem lenne teljesen egyedülálló, az Indonéziának szánt BlackBerry Aurora szintén dual SIM-es, ez volt egyébként az első ilyen BlackBerry. A KEYone esetében valószínűleg a memóriakártya-bővíthetőség láthatja a kárát a dual SIM-es módnak, hiszen többnyire a microSD kártya helyét foglalja el a második SIM az ilyen telefonoknál. 

A PhoneRadar szerint a Indiába szánt KEYone ára 39999 indiai rúpia lesz, ami nagyjából megfelel az eddig ismert nyugati áraknak, vagyis átszámítva olyan 180 ezer forint környékére jönne ki. Azért a hírt egyelőre kezeljétek erősen pletykaszinten, pár héten belül alighanem kiderül, mi igaz belőle.

Via PhoneRadar. Fotó: CrackBerry.

Címkék: india keyone
süti beállítások módosítása