Minden perverzitása dacára (vagy éppen azért, nézőpont kérdése) nagy rajongója vagyok a JerryRigEverything Youtube-csatornának, melyről azt kell tudni, hogy tele van olyan videókkal, melyben nagy értékű elektronikai eszközöket (jellemzően okostelefonokat) írnak le pár perc alatt nullára karcolgatással, vagdosással, égetéssel és komoly fizikai nyomásgyakorlással. A videóknak szerintem kifejezetten szórakoztató stílusuk van, sőt, néhol viccesek a maguk groteszk módján, más kérdés, hogy mindig akadnak, akik a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonítanak annak, amit látnak.

Szóval Jerry a múlt héten módszeresen szétbrutalizált egy KEYone-t (az erről készült, fent látható videót egyébként eddig több mint 650 ezren nézték meg), aminek a lényegi összefoglalója nagyjából annyi, hogy a) a KEYone emberi erővel meg lehet hajlítani és b) mindeközben a kijelző kipattan a helyéről. Mivel a KEYone-t a BlackBerry kifejezetten strapabíró telefonnak reklámozza, és az eddigi vásárlók is (magamat is beleértve) arról számolnak be, hogy a készülék kábé olyan, mint egy tank, ezért eléggé adja magát a reakció a videóra:

OUCH!

A videó megjelenése, azaz múlt csütörtök óta tele vannak az internetes fórumok a témával, meg vannak olyan oldalak, melyek direkt reprodukálni próbálták a tesztet, végül persze sikerrel, ami csak még több fórumposztot és még nagyobb hűhót szült.

A videó kapcsán született elképesztő mennyiségű negatív reakció többnyire arra fókuszált, hogy 

  • nincs is odaragasztva a kijelző az alumíniumkerethez, nem csoda, hogy "kiesik" a helyéről
  • a BlackBerry Mobile rossz/túl puha alumíniumötvözetet használt a gyártásnál

Az ügyben még a hétvégén nyilatkozott a BlackBerry Mobile is, leszögezve, hogy a KEYone gyártása során a lehető legnagyobb gondossággal járnak el, a készülék maga pedig "tartós, prémium anyagokból" készül, és a gyártás során komoly tesztek zajlanak. Ennek ellenére tud a problémáról, és megvizsgálja, hogy a kijelző ragasztása megfelelő-e a KEYone-oknál, vagyis hogy indokolt-e bármilyen változtatás a gyártásban. Addig is, akinek ilyen problémája van, a gyártó jótállás keretén belül kicseréli a készülékét egy másikra. Már feltéve ha nem azért esett ki a kijelző a helyéről, mert valaki kettéhajlította a telefont.

Ezzel mondhatnánk, hogy end of story, meg van olyan gyártó, aki még ennyire sem képes. A témában azért még hátra van a CrackBerry tulajdonos-főszerkesztőjének a saját brutalizálós videója, aki egyébként már teaserelt annyit, hogy a megsemmisítésre kiszemelt KEYone kijelzője még akkor sem esett ki, amikor falhoz vágta a mobilt. Amikor pedig brutális erővel végül valahogy csak sikerült lepattintani a helyéről a kijelzőt, akkor egyértelműen látszott, hogy van a peremén ragasztó.

Én a magam részéről azt tudom hozzátenni a témához, hogy az én KEYone-om teljesen rendben van (bár eszem ágában nincs meghajlítani és nem is esett még le), illetve láttam már nem egy Passportot olyan problémával, hogy a kijelző ragasztása elengedett, szóval még csak gyártón belül sem feltétlenül egyedülálló a probléma.